2024. március 28., csütörtök

Marad a patthelyzet Belgrád és Pristina között

Ana Brnabić elégedetlen Brüsszel szerepvállalásával

Egyre nagyobb nyomást gyakorolnak Szerbiára, hogy kerüljön elfogadásra a Belgrád és a Pristina közötti megállapodás, ennek megtörténte októberig azonban nem valószínű, fejtette ki Ana Brnabić kormányfő a Jahorinai Gazdasági Fórumon.

Mint hozzátette, a szerb és az albán nemzet közötti elkülönülés soha nem volt egyike a hivatalosan megvitatott tervjavaslatoknak, ez csupán egyike a lehetséges megoldásoknak.

A miniszterelnök szerint a felek mind jobban eltávolodnak a párbeszédtől, egyelőre az sem világos, hogy az mikor folytatódhat, így a megállapodás a közeljövőben történő aláírására sincsen sok esély. A párbeszéd jó ütemben haladt, Pristina azonban olyan intézkedéseket hozott, amelyek ellehetetlenítették azt, fogalmazott Brnabić, mondván, hogy Pristina hat éve átgázol a brüsszeli megállapodáson, a koszovói szerb községek közössége továbbra sem alakult meg, míg Belgrád eddig minden kötelezettségének eleget tett.

Brnabić az Európai Uniót sem kímélte, kiemelvén, hogy noha a brüsszeli megállapodás végrehajtásának a biztosítéka volt, az EU semmit sem tett annak érdekében, hogy Pristina végrehajtsa vállalt kötelezettségeit. A miniszterelnök végül megismételte, hogy Belgrád addig nem tér vissza a tárgyólasztalhoz, amíg Pristina nem helyezi hatályon kívül a védővámot.