2024. április 20., szombat

Locsolkodás Szenttamáson

Újra lovaskocsira szálltak a Pitypangosok – Az idén is Krisztus-katonák őrizték Jézus sírját

Húsvéthétfőn a szenttamási Pitypang Néptáncegyesület férfi tagjai vidám hegedűszó és tamburazene mellett immár negyedik alkalommal elevenítették fel a húsvéti locsolkodás szokását.

Paraczky László felvétele

Paraczky László felvétele

A népviseletbe öltözött fiúk virágcsokros kalappal, díszes mellényekkel, illetve zakókkal indultak a fiatal lányok meglocsolására. Már kora reggel lovaskocsival és hangos zeneszóval járták a település utcáit, felkeresték az egyesületben táncoló és a foglalkozásokat irányító lányokat. A régi hagyományok megelevenítése és bemutatása nagyszerűre sikeredett, házanként ,,kötelezően” elhangzott egy-egy tréfás versike és mondóka, a pirostojás és a finom sütemény mellett pedig mindenütt jó hangulat várta a hideg csapvízzel, vödrökkel, kannákkal „felszerelt” locsolkodókat.

– A húsvéti locsolkodás megszervezése által a Pitypang egyesület tevékenyen is hozzájárul a kőszínház falai közül kitörő hagyomány mindennapjainkba való beépüléséhez – hallottuk a locsolkodóktól.

A szenttamási Krisztus-katonák egyedülálló húsvéti szokás Bácskában. Krisztus-katonáknak nevezik Szenttamáson azokat az ifjakat, akik nagypénteken és nagyszombaton a szentsírt őrzik a szenttamási Szent Kereszt felmagasztalása templomban. Öltözetük fekete öltönyből, fehér ingből, fekete bőrcsizmából és fekete subasapkából áll. Subájukat virág díszíti. Oldalukon díszkard lóg.

A húsvéti szokás több alkalommal is megszakadt. A Krisztus-katonákat az idén Majoros Ferenc készítette fel,  akinek az édesapja is annak idején őrt állt a szent sírnál. A Krisztus-katonák a feltámadási szertartásig csak virágzölddel díszítik sapkájukat, feltámadásra viszont rózsaszínű virágot (újabban fehér jácintot) tűznek mellé. Voltak évek, amikor az egykori kenetvivő asszonyokra emlékeztető gyertyavivő lányok kísérték őket. A húsvétvasárnapi nagymisén kivont karddal állnak az oltár körül, a szentsírnál pedig a harminc percenkénti váltáskor kivonják a kardot, tisztelegnek, majd katonásan helyet cserélnek.

A Szórványlétben projektum finanszírozásában részt vesz az Államigazgatási és Helyi Önkormányzati Minisztérium.