A líbiai béketárgyalásoknak lőttek. Szó szerint. Pedig az ENSZ már kitűzte az időpontot is. Eredetileg április közepére, ám az észak-afrikai ország csaknem 80 százalékát ellenőrző Halifa Haftár nyugalmazott tábornok serege közbeszólt.
Egyezkedés helyett bő két hete offenzívát indított, s újabb területeket vont ellenőrzése alá. Betört a fővárosba is, amelyet a 2016-ban megalakult kormány (GNA) ellenőriz, élén Fajez esz-Szarradzs miniszterelnökkel. Az ENSZ által kinevezett testület feladata a 2011 óta káosz uralta ország konszolidálása és irányítása (lenne). A rendteremtés és rendezett életfeltételek megteremtése eddig nem sikerült.
A GNA fennhatósága ugyanis korlátozott, lehetőségei szerények. Tripoli és környéke mellett csupán az ország nyugati részének egy darabkájára terjed ki a hatalma. Délen a nigeri és a csádi határ mentén elnyúló széles sávot a tuaregek felügyelik, minden más térséget pedig már Haftárék uralnak, illetve kormányoznak a kelet-líbiai Tobrukból.
A tripoli és a tobruki (ellen)kormány mellett még kisebb szereplők – rivális törzsek, milíciák és (iszlamista) fegyveres csoportok – is tarkítják a képet, bonyolítják a politikai-hatalmi helyzetet. Ám a 75 éves Haftár túl erős ahhoz, hogy akár (ellene összefogva) együtt is legyőzzék. Ráadásul komoly hatalmak támogatják, köztük Oroszország, Szaúd-Arábia, Franciaország és még jó néhány közel-keleti állam. Pénzzel, fegyverrel is segítik, azt remélve, hogy végül pártfogoltjuk kezében összpontosul a hatalom (döntő része) és a támogatásért cserébe jelentős befolyást szerezhetnek a bőséges kőolajtartalékokkal rendelkező országban.
A másik oldalon az ENSZ közreműködésével magalakított kormánynak is akad több befolyásos segítője, beleértve az Egyesült Államokat és az EU-t.
A szembenállók mögött tehát már felsorakoztak a globális és a térségbeli hatalmak, illetve az érdekelt kormányok. A konfliktus így tipikus kihelyezett, vagyis proxy háborúvá vált, amelyben már több tucat ország érintett.
Mindenki prioritásként kezeli a saját érdekeit. Az EU-nak, főleg pedig Olaszországnak, különösen fontos az időnként fellángoló belháború lezárása és a béke megteremtése. Ezzel ugyanis elhárulna a Líbiában összegyűlt migránsok Európába özönlésének újabb veszélye. A korábbi áradatot ugyan sikerült feltartóztatni, ám az országban még mindig százezrek reménykednek abban, hogy a zűrzavart kihasználva átkelhetnek Európába.
A tripoli kormány és Haftár „állama” az utóbbi években megakadályozta a tömeges illegális átkelést Líbiából az ókontinensre. A GNA azt is lehetővé tette, hogy európai hadihajók ne csak a nemzetközi, hanem a líbiai vizeken is lecsapjanak az embercsempészek szervezésében útnak indított csoportokra és vízi járműveiket visszafordítsák.
Az ENSZ szervezésében esedékes béketárgyalás előtt Haftárt sokkal jobban érdekli saját pozíciójának megerősítése, mint bármi más. A Moammer Kadhafi elnök-diktátor 2011-es kivégzése óta tapasztalható anarchiát és hatalmi patthelyzetet azonban eddig senkinek nem sikerült (erőszakkal) feloldani. A világszervezet ezért országos szintű parlamenti választással (vagyis politikai eszközzel) próbálna kiutat találni a válságból.
A voksolás napjáig Haftár valószínűleg az ország irányítását is meg akarja kaparintani, ám ezt több külső hatalom nem szeretné. Sokan viszont nem bánnák, ha valaki végre stabilizálná Líbiát. Haftár alkalmasnak tartja magát erre, ám a politikai rendezés előtt minél nagyobb területet akar ellenőrizni, ezzel is kiszorítva a versenyből a vetélytársait.
Katonái nemrég már Tripoli déli külvárosaiba is behatoltak, és másutt is értek el sikereket, bár a GNA erői még tartják magukat. (Az április 4-én kezdődött harcokban már több mint százötvenen meghaltak és legalább 620-an megsebesültek.)
Haftár korábban Kadhafi hadseregében szolgált (tisztként), ám 1986-ban a Csád elleni háborúban fogságba esett, és az USA mentette ki. Tíz évvel később visszakerült Líbiába, puccsot szervezett, de az végül elbukott. Neki nem esett baja, mert sikerült az Egyesült Államokba menekülnie, és idővel állampolgárságot kapott.
Nem sokkal Kadhafi 2011-es kivégzése után ismét visszatért Líbiába, s megkezdte birodalma kiépítését. Előbb az ország keleti részét vonta ellenőrzése alá, majd fokozatosan kiterjesztette hatalmát. Kiválóan szervezett, egységes katonai erőt kovácsolt, amely képes lehet a milíciák, valamint az iszlamista szélsőséges és egyéb fegyveres bandák felszámolására is.
Az USA és az EU immár megkerülhetetlen politikai tényezőként, sőt a tripoli kormány elengedhetetlen tárgyalópartnereként tekint rá. A Fehér Ház fontos szerepet szán neki Líbiában, ám politikai rendezést vár tőle.
Két térfélen játszanak a franciák is, akik az olaszokkal régóta vetélkednek a líbiai befolyásért. Biztos, ami biztos alapon Párizs Haftárékat és a tripoli kormányt is támogatja.
Láthatóan mindenki helyezkedik. A legjobb pozícióba akarnak kerülni, hogy utána kényelmesen sütögethessék pecsenyéjüket, amihez alighanem a világi állam megteremtésére törekvő Haftár biztosítja majd az alapanyagot. A beavatott főemberek közben a szomszédos Algériára és Szudánra is figyelnek, nehogy lemaradjanak az ottani menüről, amelyet szintén a hadsereg ír. Főleg azóta, hogy áprilisban mindkét országban megbuktatta az elnököt.
