Az utóbbi száz évben az emberiség elképesztő technikai fejlődésen ment keresztül. A Wright fivérek első motorral hajtható repülőgépétől eljutottunk a holdutazásra alkalmas űrhajókig. A morzejelek helyett ma már okostelefonokkal és a világháló nyújtotta lehetőségekkel kommunikálunk egymással. A néhány órás recsegő rádióadások helyett pedig már LCD televíziókon tájékozódunk élő egyenes adásban a világ történéseiről. A fejlődés a mozikat sem kerülte el. Míg a huszadik század elején fekete-fehér némafilmekkel szórakoztatták a nézőket, ma IMAX 3D-ben szinte testközelből élvezhetjük a leglátványosabb szuperprodukciókat. A filmek vizuális trükkjei is nagyot változtak. Egy-egy régi huszadik század elejei film, a mai több száz millió dolláros Marvel- és Csillagok háborúja-filmek látványvilágához szokott szemünkkel nézve, megmosolyogtat bennünket. Azonnal észrevesszük, hogy a színészek mögött festett hátteret látunk, vagy az idegen bolygóra leszállni készülő űrhajó nem más, mint egy kis játékmakett.
Azonban vannak időtlen klasszikusok, amelyek, legyenek bármilyen régiek, nem avulnak el. Például ma is felpezsdül a vérünk, amikor az 1959-ben bemutatott Ben Hurban végigizguljuk a lovaskocsi-versenyt, amelyben a címszereplő és Messala végső leszámolására kerül sor. A 2001: Űrodüsszeia szemkápráztató képsorait látva a huszonegyedik századi ember is elgondolkodik a lét nagy kérdéseiről. Hitchcock Psychójának zuhanyjelenetét nézve pedig ma is elfog minket a borzongás. A vígjátékok területén Charlie Chaplin filmjei jelentik az örökzöldet. Annak a Chaplinnek, akinek kedden volt születése százharmincadik évfordulója.
Sir Charles Spencer Chaplin szinte eggyé vált legnépszerűbb szerepével, a Csavargóval. Hatalmas cipő, kalap, szakadt nadrág, sétapálca, kacsázó járás és kefebajusz. Elég, ha a figura sziluettjét látjuk, már tudjuk kivel van dolgunk. Chaplin figuráját azonban nem pusztán vicces külseje miatt őrizte meg emlékezetében a filmtörténelem, hanem azért, mert miközben nevettetett, olyan egyetemes értéket volt képes közvetíteni nézői felé, mint amilyen a humanitás. Büszkén hirdette, hogy az emberségesség nem veszett ki a világból. Ezért az értékért érdemes kiállni, mi több harcolni.
„Sajnálom, nem akarok császár lenni. Nem nekem való. Nem akarok uralkodni, nem akarok senkit leigázni. Segíteni szeretnék mindenkin, ha lehet – zsidón, árján, feketén és fehéren.
Mindnyájan segíteni akarunk egymáson. Ilyen az ember. Embertársunk boldogsága éltet, nem a nyomorúsága. Nem akarjuk gyűlölni, megvetni egymást. Mindenkinek jut hely ezen a világon. Elég gazdag az anyaföld, eltart mindnyájunkat” – hangzik el Chaplin művészi hitvallása A diktátor című filmben.
És ha már megemlítettük A diktátort, talán érdemes pont ezt a filmjét részletesebben megvizsgálni. Hiszen ez az alkotása egyike a legbátrabb vállalkozásainak, amelyben a szatíra és a paródia eszközével mutatott rá a nemzetiszocializmus embertelenségére, és tette nevetség tárgyává Hitlert. Mindezt 1940-ben, abban az időben, amikor az Amerikai Egyesült Államok még nem állt hadban a náci Németországgal. Sokan még nem ismerték a nácizmus borzalmait, vagy egyenesen szimpatizáltak a horogkeresztes eszmével.
A filmben Chaplin kihasználta a Csavargó és Hitler között fennálló külső hasonlóságot, sőt ez a film cselekményének sarokköve is. A történet szerint ugyanis egy zsidó borbély kísértetiesen hasonlít Tománia diktátorára, Adenoid Hynkelre. A borbély szerepet cserél a vezérrel és egy nagy hatású beszéddel, amiből fentebb idéztünk, megbuktatja az önkényuralmat. Közben pedig olyan legendás jelenetek játszódnak le, mint amikor Hynkel a földgömbbel játszik, vagy éppen Hynkel és Benzino Napaloni, Baktéria diktátorának szórakoztató találkozója. Nem nehéz rájönni, hogy ez utóbbi szereplővel Mussolinit gúnyolja ki Chaplin. A képsorok különösen alkalmasak arra, hogy a fiatal nemzedék számára bemutassák a diktatúrák igazi természetét, anélkül hogy az iskolában háborús képsorokkal, náci rémtettekkel sokkolják őket. Tegyük hozzá, hogy mondanivalója mellett A diktátor azért is mérföldkő Chaplin munkásságában, mert ez volt az első hangosfilmje. Bár borzongott ettől az új technológiától, mondván: a hang háttérbe szorítja az arcjátékot a filmben, megmutatta, hogy nem csak a némafilmekben képes zseniális alkotásokat vászonra vinni.
Chaplin persze sokkal több volt, mint egy kiváló színész. Filmjeinek főszereplője mellett sokszor ő volt a rendező, író, producer, néha még a zeneszerző is. Munkássága hatvanöt évet ölelt fel. Életművéért 1972-ben elnyerte a Velencei Nemzetközi Filmfesztivál fődíját, az Arany Oroszlánt, 1973-ban pedig Oscar-díjban részesült. Kétségtelen, hogy a némafilmek világában ő volt a legkreatívabb, és a legnagyobb hatást gyakorló alkotó. Születésének kerek évfordulóját nem lehet méltóbban megünnepelni, minthogy megtekintünk legalább egy filmet a nagy mester gazdag életművéből.
