2024. április 20., szombat

Száz év magány után

Szerdán este Temerinben tartott közösségi találkozót a VMSZ
A közösségi találkozó résztvevői dr. Nagy Imre előadását hallgatják (Góbor Béla felvétele)

A közösségi találkozó résztvevői dr. Nagy Imre előadását hallgatják (Góbor Béla felvétele)

A május 26-ai európai parlamenti választással kapcsolatosan, amely nemcsak az anyaországi, hanem a határon túl élő magyarok számára is fontos feladat, tartott Magyar, nemzet, politika – 100 év magány után elnevezéssel szerdán este Temerinben közösségi találkozót a VMSZ.

Az I. helyi közösség nagytermében megtartott találkozón Sziveri Béla, a Vajdasági Magyar Szövetség temerini szervezetének elnöke üdvözölte a szép számban megjelenteket és az előadókat. Ternovácz István, a Magyar Nemzeti Tanács Végrehajtó Bizottságának tagja arról beszélt, hogy az I. világháború délvidéki magyar áldozatainak számát 5,5-6 ezer közöttinek tudjuk (amennyi összeíródott), a háborút követte a Trianon, ami után 20-30 ezer ember távozott Vajdaságból. Ez volt az első, a magyarságot érintő, itteni komoly érvágás az elmúlt száz évben. Akik elmentek, jórészt írástudók, értelmiségiek voltak. Ezután jött a II. világháború sok ezer áldozattal – 60-80 ezer ember távozott. A ’90-es évek háborúi következtében ismét nagyon sokan elmentek. A magyarországi 1989. évi rendszerváltásig Trianonról nem sokat beszéltünk, azt követően is évekig csak szomorkodtunk és siránkoztunk. Miután könnyített eljárással magyar állampolgárságot kaptunk a Fidesz–KDNP pártszövetségnek köszönhetően, egy kötelezettséget is ránk ruházott a nemzeti kormányzat. Kimondódott, hogy minden magyar felelős minden magyarért. Adjunk tehát mi is valamit a magyar közösségnek, legalább menjünk ki szavazni és szavazzunk a Fidesz listájára. Most már jó dolog magyarnak lenni itt, Vajdaságban, a magyar verések időszaka elmúlt, bár vannak még helyi gondok, megvalósult a száz év magány végén a szerb–magyar barátság.

Dr. Nagy Imre, a Prosperitati Alapítvány Igazgató Bizottságának elnöke a magyar nemzetpolitikáról szólva elmondta, hogy ma már egy magasabb szintet értünk el az ezredforduló éveihez viszonyítva. Számtalan magyarországi befektetés történt, az oktatási, művelődési intézményekbe és infrastruktúrába, és jelenleg is vannak ilyen fejlesztések. Jó dolog az, hogy megindult a Kárpát-medencén belüli magyar–magyar együttműködés, egymás megismerése. Mindez mellett megszületett és megvalósult a gazdaságfejlesztési program, amelynek igen komoly visszhangja lett.

A program első három éves ciklusa már be is fejeződött, amely nagyon szép eredményeket hozott és messze gyűrűzik. Tízezer mezőgazdasági, vagy egyéb vállalkozó jutott támogatáshoz, fiatalok tudtak maguknak házat vásárolni. A folytatás a következő ciklusban fog megvalósulni, amelynek keretforrása megnőtt és az idegenforgalom fejlesztését célozta meg, főleg azokon a területeken, ahol erre igény és lehetőség van. Orbán Viktor miniszterelnök a napokban bejelentette, hogy a magyar közösségek gazdasági támogatása mellett a szerb vállalatoknak a támogatása is meg fog indulni, amivel az itteni magyarság súlya és tekintélye is meg fog növekedni. Szükségünk van az Unión belül a keresztény értékek megvédésére, nemzeti kisebbségünk identitásának megőrzésére és mindazokra a fejlesztésekre, amelyek Európában fontosak. Nagy Imre is arra kérte a megjelenteket, hogy vegyenek részt az európai parlamenti választáson.

Kovács Elvira köztársasági parlamenti képviselő (VMSZ) elmondta, hogy 1979 óta tartanak közvetlen európai parlamenti választásokat, amelyen a részvételi arány országonként különböző, de eddig nem volt nagy az érdeklődés. Most talán a migránsválságból adódóan nagyobb lesz. Megvan a lehetőség arra, hogy mint magyar állampolgárok, mi is részt vegyünk a választáson, történelmi lehetőség kínálkozik. Öt évvel ezelőtt is létrejött egy nemzeti lista, amelyen rajta volt és képviselő lett Deli Andor, aki most is befutó helyen van, és ha elegendő támogatottságot nyer, akkor Brüsszelben Szerbia európai útját és EU-integrációs folyamatát is erősíteni tudja, ami ürügy arra, hogy segítsük a lista sikerességét.

Nyitókép: A közösségi találkozó résztvevői dr. Nagy Imre előadását hallgatják (Góbor Béla felvétele)