2024. április 19., péntek

Ajándékból vállalkozás

Egy fiatal pár nyúltenyésztésben látja a jövőt

A húsvét el sem képzelhető színes tojások és nyulak nélkül. Mindkettő a termékenység szimbólumának tekinthető, és utóbbiak elsődleges szerepe az ajándékok, köztük a tojások széthordása. Ebből a szempontból azt is mondhatnánk, hogy a nyulak közeli rokonai a Télapónak vagy éppen a Jézuskának. Abban azonban különböznek emezektől, hogy olykor-olykor ők is ajándékká válhatnak. Különösen húsvét alkalmával előszeretettel ajándékoznak nyulat a kisgyerekeknek, akik jobbik esetben azután felelős állattartókká válnak. És persze, habár ez alkalommal kicsit félve térünk ki rá, de a nyúlhús igazi ínyencfalatnak számít.

A szabadkai Kávai Emese és Sztipáncsevity Krisztián körülbelül két évvel ezelőtt döntött úgy, hogy nyúltenyésztésbe fog. Kínálatukban mind dísz-, mind pedig húsnyulak találhatóak.

Hogyan született meg az ötlet, hogy nyúltenyésztéssel foglalkozzatok?

Emese és Krisztián egy új-zélandi vörössel és egy belga óriással (Fotó: Benedek Miklós)

Emese és Krisztián egy új-zélandi vörössel és egy belga óriással (Fotó: Benedek Miklós)

Emese: Két éve december hatodikán, mikulásra megkaptam a páromtól, Krisztiántól az első kisnyulamat, egy törpe oroszlánfejűt, és nagyon megtetszett. Ezt követően döntöttünk úgy, hogy belefogunk a tenyésztésükbe. Előtte is nagyon szerettem a nyulakat, mivel a mostohaapám is ezzel foglalkozott.

Krisztián: Korábban csak a nagybátyámnak voltak nyulai, és az ő hatására később én is úgy döntöttem, hogy szeretnék velük foglalkozni. Körülbelül 7–8 évvel ezelőtt beszereztem az első házinyulaimat. Amikor elkezdtünk velük komolyabban foglalkozni, volt némi előtudásunk. Viszont arra csak lassan jöttünk rá, hogy melyik a legmegfelelőbb táp a számukra, és most már mi is azt ajánljuk a vásárlóinknak.

Milyen fajtákat tartotok?

Emese: Jelenleg öt fajtánk van. Az oroszlánfejű törpenyulak elsősorban dísznyúlnak tekinthetőek. Emellett vannak vörös új-zélandi nyulaink, ezekből elég kevés van egész Szerbiában, valamint vannak belga óriásaink, német lepkéink, illetve hycole-unk, amit hajkomként is ismernek. A belga óriásokat és a német lepkéket vittük már kiállításokra is, és ezeken az idén már vörös új-zélandiakkal is jelen szeretnénk lenni.

Krisztián: Több kiállításon részt vettünk eddig is, és a jövőben még többre szeretnénk eljutni. Erre most már megvan a lehetőségünk, hisz mára hivatalosan is nyúltenyésztők lettünk, és tagjai vagyunk a Szabadkai Kisállattenyésztők Egyesületének, amelyben rajtunk kívül 14 nyúltenyésztő van. Amikor társultunk az egyesülethez, nagyon megörültek nekünk, hisz a tagok nagy része idősebb, mi vagyunk a legfiatalabbak, és nagyon segítőkészek voltak velünk.

Hogyan tudjátok reklámozni magatokat, illetve a nyulaitokat?

A törpe oroszlánfejűek igazi dísznyulak (Fotó: Benedek Miklós)

A törpe oroszlánfejűek igazi dísznyulak (Fotó: Benedek Miklós)

Emese: Van egy Facebook-oldalunk (Nyulak tenyésztése – Odgajivačnica kunića), ahol meg tudnak találni bennünket az emberek, és ugyanígy instagramon is fent vagyunk. Emellett különböző hirdetéssel foglalkozó weboldalon, újságban is szerepelünk. Általában minden vasárnap kint vagyunk a galambpiacon. Mint már említettük, több kiállításon jelen szeretnénk lenni, hogy minél többen megismerjenek bennünket.

Mekkora az érdeklődés a nyulak, illetve a nyúlhús iránt?

Krisztián: Érdeklődés van. Egész évben keresik őket. Ilyenkor, húsvét előtt azonban megnövekszik az érdeklődés, és leginkább a törpe nyulakat keresik.

Emese: Az idén minden törpe kisnyulunkat sikerült eladnunk. Sok helyről hívnak bennünket, Szerbia minden részéről, és valaki kis nyulakat, valaki felnőtt példányokat szeretne vásárolni. Természetesen vágott nyulakat is árulunk. A vásárlóink tudatosan keresik a kevésbé zsíros példányokat, így ügyelnünk kell arra is, hogy mikor vágjuk le az állatokat.

Kinek ajánlanátok a nyulakat, illetve a nyúlhúst?

Krisztián: A húsát mindenkinek ajánljuk, hiszen rendkívül egészséges, sportolók is előszeretettel fogyasztják, és emellett természetesen finom is.

A német lepke a vörös szőnyegen (Fotó: Benedek Miklós)

A német lepke a vörös szőnyegen (Fotó: Benedek Miklós)

Emese: A dísznyulakat azoknak ajánljuk, akik szeretik az állatokat. Olyan vásárlónk is volt, aki lakásba vitte a kisnyulat, ahol a mái napig él. Elmondhatom, hogy a nyulak gyorsan kézhez szoknak, egy idő után szobatiszták lesznek, és nagyon jól megvannak más állatokkal is. A vásárlóinktól olyan képeket is kaptunk a nyulakról, amelyeken kutyával, macskával szerepelnek. Nálunk lehet vásárolni törpenyulaknak való ketrecet is, és a visszajelzések alapján éjszakára oda csukják be őket, viszont nappal szabadon vannak a lakásban.

Mik a további terveitek?

Krisztián: A hycole állományunkat mindenféleképpen szeretnénk növelni. Legalább ötven anyanyulat szeretnénk tartani. Ez a fajta igazi húsnyúl, és viszonylag gyorsan eléri a 3–3,5 kilogrammos testtömeget, amikor vágásra alkalmas, hiszen ekkor még nem képződik rajta zsírréteg, és a csontja is vékony, tehát nincs sok eldobni való rajtuk.

Emese: A fajták számát le szeretnénk csökkenteni, és a könnyebben értékesíthető fajtákból több anyanyulat szeretnénk tartani. Komolyabbra szeretnénk venni. Elsősorban a kisnyulakat szeretnénk értékesíteni.

Krisztián: Ez a mennyiség, úgy gondolom, elegendő lenne ahhoz, hogy ne kelljen mással foglalkoznunk, hisz ez éves szinten körülbelül 2000 kisnyulat jelent.