2024. március 28., csütörtök

Szijjártó: Szerbia egyre erősebbé válik

Szerbia egyre erősebbé válik, és azért erősödött meg, mert vezetői nem hagyták figyelmen kívül a nemzeti érdekeket - hangsúlyozta Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter pénteken Belgrádban Aleksandar Vučić szerb államfő kampányrendezvényén.

Szijjártó Péter a belgrádi kampányrendezvényen (Fotó: MTI)

Szijjártó Péter a belgrádi kampányrendezvényen (Fotó: MTI)

"Néhány évvel ezelőtt még elképzelhetetlen lett volna, hogy a magyar külügyminiszter a szerb kormánypárt kampányrendezvényén vegyen részt. Hogy most itt vagyok, bizonyíték arra, hogy még a legnehezebb dolgokat is meg lehet oldani, ha hiszünk bennünk" - emelte ki Szijjártó Péter.

Ennek megváltozása személyes erőfeszítések eredménye - tette hozzá, majd rámutatott, hogy Szerbia elnöke, Magyarország miniszterelnöke, a Fidesz, a Szerb Haladó Párt és a Vajdasági Magyar Szövetség vezetői mind hozzájárultak a kapcsolat javításához. "Ma már elmondhatjuk, hogy a szerbek és a magyarok barátok, sőt a két ország kapcsolata még soha nem volt olyan jó, mint most. Itt az ideje, hogy felismerjük, sokkal több minden szól az együttműködés mellett, mint ellene" - fogalmazott.

Szijjártó Péter felhívta a figyelmet arra, hogy Közép-Európa egyre erősödik. "Ennek egyszerűnek tűnő oka van: a kormányok saját nemzeti politikájukat folytatják minden nyomás ellenére. Az erős Közép-Európához azonban erős Szerbiára is szükség van" - tette hozzá. Mint mondta, biztos abban, hogy a magyarok és a szerbek a jövőben nagy dolgokra lesznek képesek együtt, mert biztos értékekre épül mindkét ország vezetése. "Büszkék vagyunk hazánkra, a történelmünkre, a hitünkre, a vallási örökségünkre, és készen állunk ezeket megvédeni" - húzta alá.

Kifejtette, a politikai stabilitás különösen fontos Magyarország és Szerbia számára. Ez egy igen nagy kincs, amit sokan "külső beavatkozással, lázítással és hazugsághalmokkal" akarnak elvenni - hangsúlyozta a külgazdasági és külügyminiszter. Emlékeztetett arra, hogy ilyen próbálkozások a közelmúltban Magyarországon is voltak, de sikertelenek maradtak. Szijjártó Péter meggyőződésének adott hangot, hogy ez Szerbiában is így lesz.

A tárcavezető leszögezte, hogy a magyarok nagyon becsülik Aleksandar Vučić szerb elnököt, különösen azért, mert a vajdasági magyar közösségre energiaforrásként tekint."Becsüljük azt is, hogy minden szomszédunk közül Szerbia biztosítja a legtöbb kisebbségi jogot a magyar nemzeti közösségnek" - tette hozzá. Emlékeztetett arra, hogy Magyarország is hasonlóképpen bánik a szerb kisebbséggel, támogatja, és arra buzdítja a magyarországi szerbeket, hogy éljék meg szerb identitásukat, ápolják hagyományaikat, mert az Magyarországot is gazdagabbá teszi.

Szijjártó Péter kitért Szerbia európai uniós csatlakozásának nehézkes folyamatára is. Mint mondta: Szerbia megérdemli, hogy mihamarabb az Európai Unió tagjává váljon. "Ha tőlünk függne, Szerbia már holnap az unió tagja lenne" - fogalmazott, majd úgy folytatta: "elfogadhatatlan, hogy kioktassák Önöket, és ezzel mesterségesen lassítsák a csatlakozási tárgyalásokat". Szerbia csatlakozásával az Európai Unió is erősebb lesz - szögezte le végül a külgazdasági és külügyminiszter.

Aleksandar Vučić szerb elnök pénteki belgrádi nagygyűlésén az első becslések szerint körülbelül százezren vettek részt. A szerb államfő néhány hónapja kezdte el Szerbia jövője elnevezésű országjárását, amelynek csúcspontja a belgrádi rendezvény volt, amelyen több ismert szerb énekes és együttes is fellépett.