2024. április 19., péntek

A termelők újabb esőben reménykednek

Az Ada községben lehullott kevés csapadék is jót tett a növényeknek, a vetésnek – A tavaszi munkálatok után folytatódik az Adai nagy út beborítása zúzott kővel

A száraz időjárás megviselte a repcét és a kalászosokat Ada község határában. Csúzdi István gazdálkodó, Ada község tanácsának mezőgazdasági ügyekkel megbízott tanácstagja elmondta, hogy a napokban lehullott kis mennyiségű csapadék nagyon jót tett a kalászosoknak, valamint fontos szerepe van a talaj nedvességtartalmának pótlásában a határban, ahol gőzerővel zajlik a kukorica és a napraforgó vetése.

– Az elmúlt hetekben vidékünkön nagyon száraz időjárás uralkodott. Ada község területén is erős kossava fújt. Két héttel ezelőtt még nagyon rossz kilátások voltak a búzát és az őszi vetéseket illetően. Sajnos a repce rosszul, hiányosan kelt ki az ősszel és a télen. Ez most a virágzáskor is meglátszik, mert sok helyen nagyon ritka a repce, de voltak területek, ahol ki kellett tavasszal tárcsázni, mert nem volt érdemes meghagyni, olyan állapotban volt. Ezt még tetézte a vadkár is. Az őzek jelentős károkat okoztak, mivel bizonyos területen jól lelegelték a ritka repcét – magyarázta Csúzdi István, aki az eső után már bizakodóbb a kalászok állapotát illetően. – Az őszi árpa, de főleg a búza az ősszel nem volt képes bebokrosodni, annyira kevés volt a csapadék. Szálával volt, amit nagyon aggasztónak tartottunk, és lestük az eget, hogy mikor fog csapadék hullani. Kora tavasszal hullott kevés eső, és valamennyire bebokrosodtak a búzák. Most az állapotuk elfogadható, de nem mondhatom, hogy rekordtermés várható, valamennyit javult a helyzet. A határban volt olyan rész, ahol az ősszel esett csapadék, ott bizony lényegesen jobb állapotban vannak a kalászosok. A napokban Ada községben 8–10 milliméter közötti csapadék hullott, de volt olyan határrész Zenta irányában, ahol mindössze 3 milliméter. Ez az eső nagyon jó hatással volt a búzákra, lényegesebben zöldebbek és szebbek lettek. Az árpáknál viszont jelentkezett a gombabetegség, amelyet le kell permetezni gombaölő szerrel, hogy ne legyen nagyobb terméskiesés. A búzánál még nem tapasztaltunk semmilyen betegséget, egyelőre még nem kell permetezni – közölte az adai gazdálkodó.

A tavaszi vetés már megkezdődött Ada község határában. Csúzdi István elmondta, hogy a szántók 50-60 százalékát már bevetették a mezőgazdasági termelők. Cukorrépát kis területen vetettek, a napraforgó és a kukorica vetése pedig jelenleg is teljes erőbevetéssel folyik.

– A napokban lehullott kis mennyiségű csapadék nagyon sokat jelent a kalászosoknak, és a talaj nedvességtartalmának pótlásában is jelentős szerepet játszik. Jó lenne, ha még több csapadék hullana, tudva azt, hogy a tél folyamán nagyon kevés nedvesség halmozódott fel a talajban. Bár az alsóbb rétegekben van még nedvesség, és azok a termelők, akik szakszerűen lezárták kora tavasszal a talajfelszínt, ott a veszteség, a nedvességnek a kipárolgása kisebb volt, és reméljük, hogy emiatt jobb lesz a kelés is. Reménykedünk, hogy a tavasszal lesz még csapadék, és minden a jó és az elvárt irányban fordul a mezőgazdaságban – nyilatkozta Csúzdi István.

Több éve működik Ada községben a mezőgazdasági termelőket tömörítő Farmer egyesület, amelynek feladata többek között a dűlőutak rendezése közösen a községi önkormányzattal. Csúzdi István elmondta, hogy a dűlőutak rendezése már befejeződött a tavaszi munkálatok előtt, és a gépek első osztályú utakon közlekedhetnek. Kiemelte, hogy a termelők saját erőgépeikkel végzik el a munkálatokat, amihez a helyi önkormányzat biztosít üzemanyagot, és a segítségével vette meg az egyesület a talajsimítókat és a nagy tárcsát.

– A helyi önkormányzat segítségével az Adai nagy úton útépítést végzünk, amely során zúzott kővel bevonjuk a dűlőutat, amit szeretnénk elvégezni teljes hosszában 14,8 kilométeren az adai silóktól a November 29. birtokig. Nekünk nagyon fontos ez az út, mert több ezer hektárt ölel fel, ahonnan végezzük a terménybeszállítást, és ezt nagyban megkönnyítené, ugyanakkor a műúton csökkentenénk a teherszállítást, és nem akadályoznánk az autóforgalmat. Az út folyamatosan készül, amint az anyagi eszközök lehetővé teszik, beborítunk egy-egy szakaszt, jelenleg 2,5 kilométernél tartunk. A napokban érkezik nagyobb kőszállítmány, ami számításaink szerint 1,5 kilométernyi útra lesz elég. A tavaszi vetés befejezése után folytatjuk a munkálatokat, amit szintén mi, termelők végzünk el saját erőgépeikkel és azokkal az eszközökkel, amelyeket megvásároltunk és a helyi önkormányzattól kaptunk. Ezzel az együttműködéssel nagyon elégedettek vagyunk, és hálásan köszönjük a helyi önkormányzatnak, mert a gépeink mozgatása a dűlő- és főutakon így zökkenőmentesen végbemehet – közölte Csúzdi István.