2024. április 19., péntek

Halasítanak, rendezik a tó környékét

Több mint két tonna ponty került a Topolyai-tóba

A Topolyai-tónak és környékének védetté nyilvánítása óta még nagyobb az érdeklődés a tó iránt. Jelentősen megnövekedett a kiváltott horgászengedélyek száma is, s továbbra is folyik kiadásuk. Topolyán a Tito marsall utca 30. alatt munkanapokon 4500 dinárért váltható ki a rendes engedély, amely egy évre szól. Az összegből 4000 dinár maga az engedély, 500 dinár pedig az egyesületi tagsági díj, ami éves engedély esetében kötelező. Az egy hétre szóló 2000, a napi engedély 1000 dinárba kerül. Napi engedély a halőröknél is kiváltható.

A halállomány minőségének és mennyiségének javítása érdekében a napokban halasításra is sor került. A topolyai önkormányzat támogatásával 1,7 tonna egynyaras ponty és 600 kilogramm kétnyaras ponty került a tóba, a horgászok nagy örömére. Az egynyaras pontyok súlya 50–100 gramm, a kétnyarasoké 500 és 1000 gramm között alakul.
A halasítás a Telekrendezési Közvállalat és a Tó Környezetvédő és Sporthorgász-egyesület szervezésében, a Topolyai-tó védetté nyilvánítása során elfogadott működtetési szabályzattal összhangban valósult meg, az illetékes tartományi felügyelő jelenlétében. Az önkormányzat erre a célra több mint 1 millió dinárt különített el a költségvetésből.
Linder Zoltán, a Tó Környezetvédő és Sporthorgász-egyesület elnökségi tagja elmondta azt is, hogy az ellenőrök folyamatosan járják a terepet, gyalogosan és csónakkal is járőröznek. Az utóbbi időben nem észlelték orvhalászok jelenlétét, ami a fokozott ellenőrzésnek köszönhető. Magaslest is építenek, így a jövőben hőkamerával is megfigyelik a területet. A mozgássérültek számára készülő stéget is hamarosan befejezik.

A tó vize tiszta, kifogástalan, ezt az egyébként is gazdag élővilág is mutatja. Háromhavonta vízmintát küldenek analízisre, így folyamatosan kontrollálhatják és összehasonlíthatják az eredményeket. A strandot is rendezik, illetve a rendezés már be is fejeződött. A fürdőzési idény kezdetéig mindent rendbe tesznek.

A cserkészekkel közösen tavaszi nagytakarítási munkaakciót rendeznek április 23-án 15 órától a tó környékén. A tagok és minden önkéntes, mindenki, aki a szívügyének tartja a tó sorsát, csatlakozhat az akcióhoz.

Linder Zoltán azt is elmondta, hogy az első és a hetedik móló közötti szakaszon tilos a horgászat, erre tábla is figyelmezteti az arra járókat. Hamarosan országos bajnokság helyszíne lesz a tó, ugyanis csónakos feketesügér-fogó versenyt tartanak. A méreten aluli pontyokat kötelezően vissza kell engedni, a bizonyos fajokra időnként érvényes horgásztilalmat pedig be kell tartani. A tilalom megszegőit szigorúan megbüntetik. A pontyra május 31-éig horgásztilalom van érvényben.