2024. április 18., csütörtök
MAGYAR LABDARÚGÁS

Utolsó lehetőség előtt a Vidi

Ha nem nyer az Üllői úton, a Fradi bajnoki címét már nem lehet elvenni

Ha öt fordulóval az OTP Bank Liga befejezése előtt még komolyan gondolja a Mol Vidi FC labdarúgócsapata, hogy bajnok szeretne lenni, akkor az Üllői úton nyernie kellene szombaton, ez az utolsó esély arra, hogy feltartóztassa az egyébként megállíthatatlanul robogó Ferencvárost.

A zöld-fehérek a szezonban 20 győzelem és 4 döntetlen mellett mindössze négyszer kaptak ki (egyszer éppen a fehérváriaktól idegenben), és 28 meccset követően nyolcpontos előnnyel állnak az élen. Egy újabb sikerrel a különbség 11 pontra nőne, azaz a Vidi már csupán abban reménykedhetne, hogy nyer négyet, a Fradi pedig négyszer kikap – elég kicsi erre az esély.

Mint ahogy arra is, hogy a Vidi innen megvédje a címét, a Ferencváros ugyanis jobb csapat annál, hogy ekkora előnyt hipp-hopp elherdáljon. De a futballban történtek már csodák.

Az biztos, hogy Marko Nikolić együttese mindent egy lapra feltéve rohamozhat a Groupama Arénában, ahol március 13-án egyszer már nyert: akkor a magyar kupa negyeddöntőjében Juhász Roland és Paolo Vinícius találataival 2:1-re.

Egyértelműen a győzelem szándékával fogunk pályára lépni, ezt hamar tudatosítani is kell a Vidi-játékosokban. Nem szabad azzal foglalkoznunk, hogy hány pont van a két csapat között a tabellán, és hogy milyen eredmény mit jelentene a továbbiakban. Meg kell nyernünk a mérkőzést, így közel kerülhetünk a bajnoki címhez” – nyilatkozta Dibusz Dénes, a hazaiak válogatott kapusa.

Szerinte az is pluszenergiákat adhat, hogy a szezonban először végre csak le kellene győzni a legnagyobb vetélytársat. „Még inkább motivál minket, hogy az idei szezonban nem győztük még le őket. A bajnokikon annyira nem ment jól, a kupában az első összecsapáson domináltunk, de sajnos két pontrúgás után gólt kaptunk. A második mérkőzést alapjában meghatározta a kiállításom, de tíz emberrel is benne volt a levegőben a gólszerzés lehetősége. Ez most egy teljesen más találkozó lesz, hazai pályán játszunk, remélhetőleg telt ház előtt. Nem születhet más eredmény, csak a győzelem.”

Ami a múlt hétvégét illeti, az éllovas és a második helyezett is kiharcolta a győzelmet: előbbi Mezőkövesden szenvedte ki a 2:1-es sikert, utóbbi hazai pályán verte az Újpestet.

Újabb mérkőzést nyert, ezzel tovább javított helyzetén a Haladás, amely néhány hete még biztos kiesőnek tűnt. Az utolsó helyezett csapat ezúttal az MTK-nál bizonyult jobbnak, és már csak négy pontra van a még bennmaradóhelyen álló Kisvárdától. A meccs előzményéhez hozzátartozott, hogy az MTK azzal a kéréssel fordult a Magyar Labdarúgó-szövetség versenybizottságához, hogy halasszák el a bajnokit. A keret nagy része ugyanis egy bélhuruttal járó vírusfertőzést kapott el, a játékosok lázzal, hasmenéssel, hányással és végtagfájdalmakkal küszködtek. A Haladás azt jelezte, hogy megérti a problémát, gyors gyógyulást kíván mindenkinek, de nem megy bele a halasztásba. Nos, végül is megérte ellenkezni, hiszen csak összejött az 1:0-s siker, így amennyiben szombaton Debrecenben is sikerülne nyerni, a Diósgyőr pedig kikapna otthon a Pakstól, a szombathelyiek elkerülnének az utolsó helyről.

A Puskás Akadémia az új edzővel, Komjáti Andrással egy gól nélküli döntetlent harcolt ki Pakson úgy, hogy Kassai Viktor egy szabályos gólt elvett a hazaiaktól a hosszabbításban. A folytatásban otthon a Mezőkövesd következik, a szakvezetés már számíthat az eltiltott Sós Bence, Josip Knežević és Szolnoki Roland játékára. A szintén kiesés elől menekülő Kisvárda az MTK vendége lesz, az Újpest pedig a Honvéd ellen szeretné megőrizni harmadik pozícióját.

 A 29. forduló programja

Április 20., szombat: Puskás Akadémia–Mezőkövesd (17 óra), Újpest–Honvéd (17), MTK–Kisvárda (17), Diósgyőr–Paks (17), Debrecen–Haladás (17), Ferencváros–Vidi (19.30).