2024. március 29., péntek
EURÓPA-LIGA

Ancelotti: Semmi dráma, nyerhetünk

Egyáltalán nem tartja kizártnak az Arsenal elleni fordítást Carlo Ancelotti, a Napoli vezetőedzője, aki múlt héten 2:0-s vereséget szenvedett Londonban. A tapasztalt olasz mester az El ma esti negyeddöntő-visszavágója előtt elmondta, egészen más jellegű összecsapásra számít a múlt hetihez képest. „Más lesz a saját közönségünk előtt pályára lépni. Nehéz lesz, de tele vagyunk önbizalommal” – fogalmazott a tréner, aki tanítványaival a hétvégén 3:1-es veronai (Chievo) győzelemmel melegített az európai porondra. „Az első mérkőzés második félideje bizonyította, hogy képesek vagyunk betalálni az Arsenal ellen, azt a meccset az első húsz percben vesztettük el. Nem szabad drámáznunk a pillanatnyi hátrány miatt, egyszerűen a tudásunk legjavát kell nyújtanunk a szurkolók támogatásával a hátunk mögött” – érvelt magabiztosan Ancelotti, azt is elárulva, hogy talán egyszerre fogja kezdőként játszatni Insignét, Mertenst és Miliket.

Idegenben is győzni akar Unai Emery, az Ágyúsok szakvezetője, ugyanakkor méltatta a Napoli képességeit. „Kemény feladat vár ránk, jól tudjuk, mire képesek hazai környezetben. Megérdemelten nyertünk otthon, most is győzelemre készülünk, de ők is mindent be fognak vetni” – magyarázta higgadtan a baszk.

Nagy hazai fordításra lenne szüksége a Frankfurtnak is, amely idegenben bő hetven percet emberhátrányban játszott, ennek ellenére nyíltan tudta hagyni a Benfica elleni párharcot egy 4:2-es vereséggel. Mindenképp a Bundesliga-negyediknek kellene előbb betalálnia, ellenkező esetben a portugál bajnoki éllovas hatalmas lépéselőnybe kerül.

A Chelsea-nek várhatóan nem okoz majd különösebb gondot, hogy a Stamford Bridge-en megőrizze minimális előnyét a prágai Slavia ellen, és a Valencia továbbjutására is jók az esélyek, tekintve, hogy Guedesék idegenbeli 3:1-es győzelem után fogadják a Villarrealt.