2024. március 28., csütörtök
KÁRPÁTALJA

Húsvéti segélycsomagokkal támogatják a rászorulókat

Több mint kétszáz, nehéz helyzetben élő családot és idős egyedülállót segít húsvét előtt tartós élelmiszerekből és édességekből álló csomagokkal Kárpátalja tizenegy településén a Katolikus Karitász, az adományok kiszállítása szerdán kezdődött Ungváron.

Egy ungvári idős nő lakásában, akinek segélycsomagot adtak át (fotó: MTI)

Egy ungvári idős nő lakásában, akinek segélycsomagot adtak át (fotó: MTI)

Az ungvári Karitász-házban tartott sajtótájékoztatón Simon Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) helyettes államtitkára köszönetet mondott a segélyszervezetnek azért a széles körű támogatásért, amelyet a Kárpátalján élő magyar és más nemzetiségű rászorultaknak nyújt

Écsy Gábor, a Katolikus Karitász országos igazgatója az újságíróknak elmondta, hogy a Karitász Tartós szeretet címmel meghirdetett húsvéti segélyprogramja is átnyúlik a határokon, ahogy ez az év más időszakaiban is rendszeresen történik. Kiemelte, hogy ezúttal a nagyhéten Kárpátalja tizenegy településén 225 rászoruló család és egyedülálló idős ember kap tartós élelmiszerekből – étolajból, rizsből, tésztafélékből, konzervekből és édességből – álló ajándékcsomagot a Katolikus Karitász kárpátaljai munkatársainak közvetítésével.