2024. március 29., péntek

Ezerháromszáz dinár a folyószámlán

Osztalékot fizetett a belgrádi repülőtér – Valamennyi a NIS-től és a Telekomtól is várható

A Nikola Tesla Repülőtér ingyenrészvény-tulajdonosainak kedden kifizették az osztalékot; a múlt évre mindenki 1300 dinárt kapott. Ez a legnagyobb összeg, amelyet eddig az ingyenrészvényekre osztalék gyanánt kifizettek.

Mint ismeretes, mindazok a polgárok, akik a vállalatok privatizálásának folyamatában nem szereztek értékpapírokat, a belgrádi reptértől egy-egy ingyenrészvényt kaptak. Az RTS információja szerint több mint kétmillióan máig megtartották a részvényüket. Az osztalékra azok jogosultak, akik tavaly december 31-én még az értékpapír tulajdonosai voltak.

2018-ban a Nikola Tesla Repülőtér részvényeinek piaci értéke 1600–1900 dinár volt, ma 850 dinár.

Branislav Jorgić, a Jorgić brókercég szakértője arra hívta fel a figyelmet, hogy nem mindennapi helyzet állt elő, ugyanis a múlt évre több osztalékot fizettek ki egy-egy értékpapír után, mint amennyit maga a részvény ér.

(Fotó: Ótos András)

(Fotó: Ótos András)

– Ez a szokatlan szituáció felveti a kérdést, hogyan alakul majd az osztalék a jövőben. Összege a repülőtér koncesszióból származó bevételétől függ, és ennek alapján nyilvánvaló, hogy meg sem közelíti majd a 2018-ra kifizetett dividendát – mondta Jorgić. Tapasztalata szerint a részvényárak általában az osztalék kifizetéséig emelkednek, utána viszont csökkennek. A NIS-részvények kapcsán a bróker elmondta, a kőolajipari vállalat eddig rendszeresen fizette az osztalékot, az idén még nincs döntés, de tekintettel a jó gazdálkodási eredményekre, valószínű, hogy itt is számíthatnak a polgárok némi pénzre. A Telekomban sincs még határozat a dividenda összegéről és kifizetésének időpontjáról, de eredményeik alapján ettől a vállalattól is várható bizonyos összeg.

Egy évtizeddel ezelőtt 4 millió szerbiai polgár kapott öt ingyenrészvényt a NIS-től, egyet a repülőtértől, hetet a Részvényalaptól és 31-et a Telekomtól. Időközben a reptéri és a kőolajipari részvényeket több mint kétmillióan eladták.

Emlékeztetőül: mindazok, akik 2008-ban ingyenrészvényre jogosultak, és jelentkeztek is a részvényekért, azóta pedig nem adták el ezeket az értékpapírokat, a következőkre számíthatnak bármely postán:

– Van 5 NIS-részvényük, ezek egyenként 730 dinárt érnek, ami összesen 3650 dinár.

– Van egy repülőtéri részvényük, melynek értéke 850 dinár.

– Befizettek önöknek 1700 dinárt a Részvényalapból.

– Az előző években osztalék címén mindenki kapott összesen 3100 dinárt.

Lehetséges, hogy van olyan polgár, aki az évek során minderről megfeledkezett, ebben az esetben

összesen 10 600 dinárt vehet fel – ha el szeretné adni a részvényeit, s ezt a szándékát a postán aláírásával megerősíti. Személyi igazolványt mindenképpen vigyen magával.