2024. március 28., csütörtök

Kapusgól és bírótámadás a nőknél!

A Horgos a bajnokesélyes Tornyost verte – A csantavériek gólgazdag meccsen győzték le a meggyesieket

TISZA MENTI LIGA

Horgos: Horgos–Tornyos 2:0 (2:0)

Vasút menti pálya, 80 néző, vezette: Simendić (Mohol). Góllövők: Veselinov az 5. (tizenegyesből) és a 36. percben.

Horgos: Bende, Vadász, Törteli, Kakas, Hoksza, Veselinov, Makra N. (Somogyi), Baté, Puljaji (Makra I.), Dobó, Kolompár.

Tornyos: Memedović, Barna, Szőke (Nagy No.), Tóth Horgosi, Nagy Ni., Kokrehel (Katona), Tóth, Csernák, Rusák, Karácsonyi, Kaszás.

A horgosi csapat edzőjének a mérkőzés előtt nagy gondot okozott, hogyan állítsa össze csapatát, hiszen négy-öt meghatározó játékosa hiányzott. A tartalékosan kiálló csapat azonban már az 5. percben megszerezte a vezetést, miután Dobót szabálytalanul szerelték, a büntetőt pedig Veselinov értékesítette. A 36. percben el is dőlt a meccs: Törteli szabadrúgásból beívelt labdájára jó ütemben érkezett Veselinov, aki védhetetlenül talált be a hálóba. A folytatásban a hazaiak a védekezésre fektették a hangsúlyt, s a vendégcsapat képtelen volt a gólszerzésre.

Ada: AFK–Šampion 3:0 (2:0)

Rekreációs központ, 100 néző, vezette: Jurić (Zenta). Góllövők: Jovanov a 14., Vujić a 34. és Bikicki a 79. percben.

AFK: Balázs, Jovanov, Vujić, Šević, Lalić, Pekó, Bikicki, Kiss, Segedinski (Stepančev), Péter, Pozsár (Megadja).

Šampion: Törteli, Stojčić (Tóth), Erdélyi, Krajnović, Ćoti, Süli, Biró, Stojičić, Móra, Mijatov, Virág.

Rutingyőzelmet jegyzett az adai csapat az oromi ellenféllel szemben. Már a mérkőzés elején sokkal többet támadott a vendéglátó. A 14. percben gyors adai támadás végén a labda Jovanovhoz került, aki lapos lövéssel bevette Törteli kapuját. Több kihagyott helyzet után a 34. percben az adaiak Vujić fantasztikus kapásgóljával növelték a vezetést, a kegyelemdöfés pedig a 79. percben következett, amikor az oromiak védelmi hibáját kihasználva Bikicki a kimozduló Törteli felett az üres kapuba ívelt.

Gyála: Graničar–Hajduk 6:1 (3:0)

Graničar-pálya, 50 néző, vezette: Popov (Törökkanizsa). Góllövők: Božanin a 30., a 34., a 73., a 79., Jevtić a 42. és a 82., illetve Onjin a 60. percben.

Graničar: Todorović, Z. Popović, Uverić, Savić, Sarapa, Ignjatov, Bajić, Stojkov, Jevtić, B. Popović, Božanin (Redžić).

Hajduk: Labus, Miloš Hajder, Márta (Korbelić), Horváth A., Rankov, Bodroža (Petrović), Onjin, Žiškov, R. Radaković, Banjac (Bjelica), Milan Hajder.

A gyálai csapat fölényes győzelmet aratott a podlokányiak felett. A Hajduk fél óráig tudott ellenállni a rohamoknak, a gólözönt pedig Božanin kezdte meg, aki a meccsen négyszer is eredményes volt.

Majdány: Tromeđa–Tisza 1:8 ( 1:2)

Tromeđa-pálya, 30 néző, vezette: Ignjatov (Törökkanizsa). Góllövők: Fehér a 31., illetve Radanov a 32., a 66., Bobojčev a 34., a 84., Bús az 53., Fodor a 76., Liptai a 83. és Horváth (öngól) a 80. percben.

Tromeđa: Bicók, Papp D., Farkas (Domonkos A.), Domonkos K., Horváth, Domonkos L., Lakatos, Győri (Vass), Ágoston, Homolya (Gulyás), Fehér.

Tisza: Kovács, Zombori, Süli, Mojsin (Jenei), Liptai, Radanov, Maletin, Lengyel, Bús (Ignjin), Bobojčev, Fodor.

A Tromeđa a 31. percben Fehér Dániel találatával megszerezte a vezetést, de a hazaiak öröme nem tartott sokáig. Radanov a 32. percben egyenlített, két pillanattal később pedig Bobojčevnek köszönhetően már a vezetést is megszerezte a padéi gárda. A második félidőben a Tisza folytatta menetelését, végül nyolc góllal tömték ki Bicók kapuját.

Martonos: Jedinstvo–Slavija 1:3 (1:3)

Jedinstvo-pálya, 30 néző, vezette: Maletin (Törökkanizsa). Góllövők: Huszta a 42. (tizenegyesből), illetve Erić a 15., Ágoston a 31. és Stojan Jovičin a 38. percben.

Jedinstvo: Miksa, Bajusz, Huszta, Haskó, Nagy, Bite, Varga, Jakovljev, Juhász, Sáfrány, Simić (Pósa, B. Ateljević).

Slavija: J. Arsenov, Remete, Perišić, Stojan Jovičin (Grujin), Maluckov, Milanov (S. Arsenov), Ágoston, Slavković, Etić (Stevica Jovičin), Elezović, Huszák.

A vendég oroszlámosiak végig uralták a mérkőzést. Szűk negyven perc után már 3:0-ra vezettek, a martonosiak pedig az első félidőben ugyan csökkentették hátrányukat – Huszta magabiztosan értékesítette a jogosan megítélt büntetőt –, az egyenlítés azonban elmaradt.

A 21. forduló: Jedinstvo (M)–Slavija 1:3, Tromeđa–Tisza 1:8, Csóka–Potisje 0:1, Jadran–Jedinstvo (Ó) 2:1, Horgos–Tornyos 2:0, Graničar–Hajduk 6:1, AFK–Šampion 3:0. A Bácska szabad volt.

1. Bácska

19

17

1

1

66:16

52

2. Tornyos

19

14

2

3

71:26

44

3. AFK

20

13

3

4

68:27

42

4. Potisje

20

13

3

4

48:21

42

5. Horgos

20

12

1

7

45:19

37

6. Tisza

20

10

3

7

54:36

33

7. Csóka

20

10

3

7

31:29

33

8. Jadran

20

8

4

8

39:45

28

9. Slavija

20

8

2

10

30:43

26

10. Jedinstvo (Ó)

19

7

3

9

32:37

24

11. Graničar

19

7

2

10

29:38

23

12. Šampion

19

4

3

12

27:38

15

13. Hajduk

19

3

6

10

24:48

15

14. Jedinstvo (M)

19

1

0

18

14:80

3

15. Tromeđa

19

1

0

18

13:88

3

A következő fordulóban (április 21.): Šampion–Graničar, Hajduk–Horgos, Tornyos–Jadran, Jedinstvo (Ó)–Csóka, Potisje–Tromeđa, Tisza–Jedinstvo (M), Slavija–Bácska. Az AFK szabad lesz.

SZABADKAI VÁROSI LIGA

Meggyes: Višnjevac–Csantavér 2:4 (0:1)

Meggyesi pálya, 70 néző, vezette: Čorokalo (Szabadka). Góllövők: Ždrnja a 77., Terzija a 85., illetve Engi a 23., Kecsenovity az 53., a 89. és Horváth a 79. percben.

Višnjevac: Lulić, Knežević R., Prijić, Đorđević, Vujatović, Rađenović, Stanić (Csetvei), Vujačić (Terzija), Ždrnja, Kuktin, Kitanović (Knežević M.).

Csantavér: Pesti, Szedlár, Mácsai, Szabó A., Horváth, Kecsenovity, Bózsity, Bakurek, Engi, Barna (Szabó F.), Udvardi.

A hazaiak több ígéretes helyzetet is elpuskáztak az első félidőben. A vendégek első ellentámadásukból megszerezték a vezetést, ekkor Engi lőtt a felső sarokba. A 38. percben Kecsenovity szabadrúgásból tovább növelte a csantavériek előnyét, s a hazaiak védelme gyorsan összehozott még egy vendéggólt: egy szabadrúgás után összeszaladt két hátvéd, a labda Horváthoz gurult, aki pár méterről nem hibázott. A meggyesiek a kapott gól után sem adták fel, és egy hosszú indítás után Terzija kiszorított helyzetből a kapus lába alatt szépített. Az utolsó percekben Kecsenovity távoli lövéssel bebiztosította csapata tavaszi első győzelmét.

A 12. forduló: Hajduk–Žednik 5:2, Bikovo–Solid 2:1, Mala Bosna 2015–Palics 4:0, Lokomotiva–Elektrovojvodina 0:1, Višnjevac–Csantavér 2:4.

1. Mala Bosna 2015

12

9

2

1

27:11

29

2. Lokomotiva

12

8

0

4

25:16

24

3. Bikovo

12

7

2

3

19:14

23

4. Elektrovojvodina

12

7

0

5

27:16

21

5. Višnjevac

12

6

1

5

31:23

19

6. Csantavér

12

6

1

5

21:20

19

7. Solid

12

5

0

7

31:33

15

8. Žednik

12

3

4

5

24:26

13

9. Hajduk (–1)

12

2

1

9

12:37

6

10. Palics

12

1

1

10

19:40

4

A következő fordulóban (április 21.): Višnjevac–Hajduk, Csantavér–Lokomotiva, Elektrovojvodina–Mala Bosna 2015, Palics–Bikovo, Solid–Žednik.

NAGYKIKINDA–BÉGASZENTGYÖRGYI KÖZSÉGI LIGA

A 11. forduló: Vojvodina–Törekvés 7:0, Napredak (Cs)–Jedinstvo 2:0, Roham–Omladinac 4:2, Napredak (T)–Bega 5:0, Október 1.–Proleter 5:1.

1. Vojvodina

11

10

1

0

46:10

31

2. Jedinstvo

11

9

0

2

44:11

27

3. Roham

11

6

2

3

29:15

20

4. Napredak (Cs)

11

6

1

4

22:15

19

5. Október 1.

11

6

0

5

28:26

18

6. Proleter

11

4

2

5

24:23

14

7. Napredak (T)

11

4

2

5

19:21

14

8. Omladinac

11

3

1

7

16:45

10

9. Törekvés

11

2

0

9

10:39

6

10. Bega

11

0

1

10

5:38

1

A következő fordulóban (április 21.): Törekvés–Október 1., Proleter–Napredak (T), Bega–Roham, Omladinac–Napredak (Cs), Jedinstvo–Vojvodina.

NŐI LABDARÚGÁS – I. LIGA

Topola: Karađorđe–TSC Magyarkanizsa 0:1 (0:0)

Radoslav Silja Tadić Stadion, 50 néző, vezette: Stanković (Niš). Góllövő: Ubović a 90+5. percben.

Karađorđe: Mitić, Radosavljević, Gačić, Mirković, Đuričić Ćosović, K. Gajić (M. Živanović), T. Gajić, A. Živanović, Mesarović (Tolić), Knežević, Janković.

TSC: Ubović, Sóti (Totajev), Lazić, Jelača, Belovan, Drobnjak (Jonović), Szilusi, Körmöczi, Janković (Magosi), Balázs, Knežević (Ivošević).

Nem akármilyen körülmények között szerezte meg az újabb három pontot a magyarkanizsai csapat. A Karađorđe elleni bajnoki még a 90. perc után is 0:0-ra állt, és már szinte mindenki elkönyvelte a pontosztozkodást, amikor a hosszabbítás 5. percében szöglethez jutottak a vendégek, a TSC kapusa, Ubović Maja is előrejött, és ha már ott volt, a beívelés után meg is szerezte csapata számára a győztes találatot. A topolai mérkőzésen egyébként végig a délvidéki együttes játszott fölényben, a rossz állapotban levő, sáros pályán azonban a kék-fehérek nem tudtak túl sok helyzetet kialakítani. Vajda Fángyó tanítványai a 2. félidő derekán jártak legközelebb a gólhoz, amikor Lazić buktatásáért büntetőt ítélt a javukra a játékvezető, Knežević lövését azonban a hazai kapus védeni tudta. A lefújást követően nem sportpályákra való jelenetek játszódtak le a topolai stadionban, a hazai csapat harcias játékosai ugyanis megtámadták a niši játékvezetőt, mivel szerintük a magyarkanizsaiak gólja szabálytalan körülmények között született.

A TSC gárdája a hétvégén nagyon fontos meccset játszik a listavezető Zemun otthonában, azon a találkozón akár el is dőlhet a bajnoki cím sorsa.

A 12. forduló: Karađorđe–TSC 0:1, Mačva–Rad 1:1, Lavice–Polet 6:0, Radnički–Zemun 0:2, Kolubara–Kolibri 1:0. Az élcsoport: 1. Zemun 34, 2. TSC 31, 3. Mačva 23 stb.

A következő fordulóban (április 20., 21.): Zemun–TSC, Polet–Radnički, Rad–Lavice, Kolibri–Mačva, Kolubara–Karađorđe.

FEJLESZTÉSI LIGA

Szabadka: Spartacus–TSC Magyarkanizsa 11:0 (5:0)

A városi stadion segédpályája, 20 néző, vezette: Vukanović (Szabadka). Góllövők: Obradović az 5., a 20., a 30., az 55., a 62., a 68., Rajić a 25., a 60., Pataki az 50., a 65., Soklovački (öngól) a 10. percben.

Spartacus: Kujundžić, Pataki, Stopić, Maljković, Marković, Gaković, Obradović, Rajić, Molnár, Jošić (Maljan), Lekić (Uvalin).

TSC: Dimitrijević, Sáfrány (Szkenderovity), Golić, Lulity, Soklovački, Visnyovszki, Pajić, Dujin, Radosavljević (Drapos), Suvajac, Prkosovaćki (Bicskei).

A Spartacus U15-ös gárdája folytatta menetelését a bajnokságban, a listavezető szabadkaiak legújabb áldozata a magyarkanizsai csapat volt, amely csak öt percig tudott ellenállni a hazai rohamoknak. A találkozó legjobbja a hazaiak középcsatára, Obradović Natalija volt, aki hat gólig jutott, és jó teljesítményt nyújtott Pataki Georgina is. A csapatkapitányi karszalagot viselő zentai játékos a második félidőben kétszer is távolról vette be a vendégek kapuját. Renato Pirša együttese eddig mind a tizenegy mérkőzését megnyerte a bajnokságban, a minden bizonnyal bajnoki címet nyerő csapat gólaránya jelenleg 128:4.