2024. március 28., csütörtök

,,Ünnep, hála, kiteljesedés”

Megtartották a Vajdasági Amatőr Színjátszók XXIV. Találkozójának gálaműsorát

Megtartották az április 5-től 14-éig zajló Vajdasági Magyar Amatőr Színjátszók XXIV. Találkozójának díjkiosztó gálaműsorát, az idei házigazdáknál, a kupuszinai Petőfi Sándor Művelődési Egyesületben.

A Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség és a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet szervezésében megvalósuló programsorozat záróünnepségét megtisztelte jelenlétévelNyilas Mihály, a tartományi kormány alelnöke, tartományi oktatási, közigazgatási és nemzeti közösségi titkár, Jerasz Anikó, a Magyar Nemzeti Tanács Végrehajtó Bizottságának elnöke, Sárközi István, az MNT Kulturális Bizottságának elnöke, Pelt Ilona, a VMSZ tartományi frakcióvezető helyettese, Péter István, a Dunatáj Egyesülés és a zombori Szórványközpont elnöke. Az eseményen beszédet mondott Dubravka Korać, Apatin község polgármester-helyettese, továbbá a tíz nap folyamán önkéntességet vállaló házigazdák, helyiek nevében Molnár József, a Sturcz József Színjátszó Csoport vezetője, Magyar Életfa Díjas rendező és a főszervezők nevében, Sutus Áron a VMMSZ elnöke. Emellett a kupuszinai 100 éves színjátszást és általában a vajdasági magyar öntevékeny színjátszó mozgalom egészét méltatta Faragó Árpád nyugalmazott színművész, igazgató, tanár.

A Színjátszók Találkozójának minden, szám szerint 17 előadását a művészeti szakbizottság értékelése követte. Ennek a bizottságnak tagjai az idei évben: Brestyánszki Boros Rozália, a Szabadkai Népszínház Magyar Társulatának dramaturgja, Czajlik József, a Kassai Thália Színház igazgatója, és a kupuszinai származású Fridrik Noémi, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház színművésze. Döntésük alapján a gálaműsoron a következő díjak kerültek kiosztásra: A zsűri Pataki László-díjjal tünteti ki a kupuszinai Petőfi Sándor Művelődési Egyesület Sturcz József színjátszó csoportját a találkozó legjobb hagyományos keretek között megvalósított előadásáért, a Tuladunai című darabjáért. Az előadás rendezője Molnár József. Bambach Róbert-díjjal tünteti ki a szabadkai Népkör Magyar Művelődési Központ Fabula Rasa Színjátszó Grundját a Semmi című produkció színpadra állításáért. A produkció rendezői: G. Erdélyi Hermina és Greguss Zalán. A zsűri egy kortárs magyar dráma legjobb színreviteléért, a Bányavakság című előadás létrehozásáért díjjal tünteti ki a nagykikindai Egység Művelődési Egyesület József Attila Színtársulatát. Az előadást Király Sándor rendezte. Közösségteremtő tevékenységéért Garay Béla-díjjal tünteti ki a szilágyi József Attila Művelődési Egyesület Mosoly Amatőr Színjátszó Társulatát. Szilágyi László-díjjal tünteti ki Tombácz Imrét, a nagykikindai József Attila színtársulat tagját a Bányavakság című előadásban Ince szerepének megformálásáért. A zsűri Ferenczi Ibolya-díjjal tünteti ki Csernai Pannát, a kupuszinai Petőfi Sándor Művelődési Egyesület Sturcz József színjátszó csoportjának tagját a Tuladunai című előadásban Évi szerepének megformálásáért. Nagy István-díjjal tünteti ki Balázs Györgyöt, a nagybecskereki Madách Amatőr Színház tagját a Függöny fel! című előadásban a Betörő (Selsdon) szerepének megformálásáért. Magyari Piri-díjjal tünteti ki Lackó Farkas Erzsébetet, a tóbai Petőfi Sándor Művelődési Egyesület színjátszó csoportjának tagját a Meghalsz, Banya! című előadásban a Banya szerepének megformálásáért. A legszebb színpadi beszédért a zsűri Szántó Róbert-díjjal tünteti ki Ejzler Evilát, a topolyai Mara Amatőr Színház tagját. A kupusziniak közönségdíjjal tüntetik ki a Nagybecskereki Madách Amatőr Színházat a Függöny fel! című előadásért. Továbbá a szakbizottság számos különdíjat adományozott.

Sutus Áron, a VMMSZ elnöke záróbeszédében egyebek mellett ezeket mondta: ,,Három szavacska – ünnep • hála • kiteljesedés. Mit vállalunk ebből? Mindent! De csakis együtt! Másként nem megy, másként nem akarjuk, nem akarhatjuk. Virág Kiss Anita szavait ide lopva: az együvé tartozás mellkasszorító érzése, amit vágyunk és amit ünneplünk. Itt az elmúlt közel tíz napban ez történt, ez történik. Tisztelettel és játszással, játékkal és alázattal, várakozással és nagy találkozásokkal, visszatérésekkel és visszatekintésekkel, koccintással és baráti ölelésekkel, útravalóval és előremutatással, fogadj Istennel és búcsúénekkel, visszavágyódással és visszavárással, ujjongással és féltéssel, csodával és csodálattal. Oda-vissza ható erők, energiák, amelyből közösségtörténet és közösségi emlékezet is születik! A békediktátumok jelentésessége egészen mást mondat ma velünk. Annak tükrében, hogy ismét és még mindig itt vagyunk, egymásnak! Nemzetben és közösségben gondolkodók, teremtők és építkezők 100 év után is! Ma, a nagyhét kezdetén, virágvasárnapon pedig az ünnep és az egymásra figyelésnek valami egészen más mélységei, rétegei is feltárulkoznak, felviláglanak. Ha engedjük, márpedig engedjük és akarjuk!(...)Mint házigazdának, jövőre valaki egészen máshoz intézhetjük köszönő szavainkat. S bár nem szokásunk a gálán bejelenteni a jövő évi helyszínt, mégis, talán a 100 év jegyében, és annak jegyében is, hogy jövőre negyedszázados lesz seregszemlénk, lehetünk mi is rendhagyók. Kedves Mindnyájan! 2020-ban, a huszonötödik találkozó házigazdája Szaján és az Ady Endre Művelődési Egyesület lesz.”

A galaműsort az Újvidéki Színház vendégjátéka, a Tom Sawyer kalandjai című musical zárta.

KÜLÖNDÍJAK

A diákzsűri a legjobb előadás díját a tóbai Petőfi Sándor Művelődési Egyesület színjátszó csoportjának adja a Meghalsz, Banya! című darabjáért.

A Magyar Nemzeti Tanács tájolási különdíját a nagykikindai Egység Művelődési Egyesület József Attila Színtársulata nyerte el Bányavakság című előadásáért.

A zsűri a szabadkai Népszínház Magyar Társulatának különdíját, vendégjátszási lehetőséget a Délvidéki magyar színjátszás napja keretében a Jadran színpadon, a szilágyi József Attila Művelődési Egyesület Mosoly Amatőr Színtársulatának adományozza az Indul a bakterház című darabért. Az előadás rendezője Francia Gyólai Klára.

A zsűri a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház különdíját, vendégjátszási lehetőséget a színházban, a temerini Szirmai Károly Magyar Művelődési Egyesület „JÁCCUNK” truppjának adományozza a Koldustetű című darabért, melyet László Sándor rendezett.

A zsűri a Tanyaszínház különdíját, az idei előadásban való részvételt ifj. Robotka Istvánnak, a szenttamási Vajdasági Népek és Nemzetiségek Hagyományápoló Klubja Liliomfi Színjátszó Csoport tagjának adja, a Liliomfi című előadásban Liliomfi szerepének megformálásáért.

A zsűri a Tanyaszínház különdíját, az idei előadásban való részvételt Dudás Norbertnek, a Népkör Magyar Művelődési Központ Fabula Rasa Színjátszó Grund tagjának adományozza a Paravarieté című előadásban Ezerarcú Fregoli szerepének megformálásáért.

A zsűri Magyarország Szabadkai Főkonzulátusának felkérését, a Kossuth Lajos-Emlékév jegyében egy produkció elkészítésének és bemutatásának lehetőségét adományozza a Népkör Magyar Művelődési Központ Fabula Rasa Színjátszó Grundjának.

A zsűri Magyarország Szabadkai Főkonzulátusának felkérését, a Kossuth Lajos-Emlékév jegyében egy produkció elkészítésének és bemutatásának lehetőségét adományozza a temerini „JÁCCUNK” truppnak.

A zsűri Magyarország Szabadkai Főkonzulátusának felkérését, a Kossuth Lajos-Emlékév jegyében egy produkció elkészítésének és bemutatásának lehetőségét adományozza a nagybecskereki Madách Amatőr Színház csoportjának.

A zsűri a komáromi Jókai Napokon való vendégszereplés díját a kupuszinai Sturcz József Színjátszó Csoport kapja a Tuladunai című előadásukért.

A Nemzeti Összetartozás Napján való budapesti vendégszereplés lehetőségét a zsűri a Koldustetű című előadásáért a temerini Szirmai Károly Magyar Művelődési Egyesület „JÁCCUNK” truppjának adja.

A zsűri a csanádpalotai X. Nemzeti Színszínjátszó Találkozó és Színjátszó Csoportok Szakmai konferenciáján való vendégjáték lehetőségét a Zentai Magyar Kamaraszínház Diákszínjátszóinak adja a Füzér című előadásukért.

A zsűri a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház különdíját, csoportos belépőt a színház valamely előadására, a topolyai Mara Amatőr Színháznak adományozza.

A zsűri a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház különdíját, csoportos belépőt a színház valamely előadására, a Bácsfeketehegy Magyar Művelődési és Helytörténeti Egyesület Soma Színtársulatának adományozza.

A zsűri a szabadkai Népszínház Magyar Társulatának különdíját, csoportos belépőt a társulat valamely előadására, a bezdáni Petőfi Sándor Művelődési Egyesület színtársulatának adományozza.

A zsűri a Zentai Magyar Kamaraszínház különdíját, csoportos belépőt a társulat valamely előadására, a szajáni Ady Endre Művelődési Egyesület színjátszó csoportjának adományozza.

A zsűri az Újvidéki Színház különdíját, csoportos belépőt a társulat valamely előadására, a tóbai Petőfi Sándor Művelődési Egyesület színjátszó csoportjának adományozza.

A zsűri a kupuszinai Helyi Közösség festmény-különdíját Pásztor Zdrávkónak, a szilágyi Mosoly Amatőr Színjátszó Társulat tagjának ítéli oda a Bakter szerepének megformálásáért az Indul a bakterház című előadásban.

A zsűri a Petőfi Sándor Művelődési Egyesület festmény-különdíját Király Sándornak, a nagykikindai József Attila Színtársulat rendezőjének adományozza a Bányavakság című előadás színreviteléért.

A zsűri a nagykikindai József Attila Színtársulat Bányavakság című előadásában nyújtott alakításáért, Iringó szerepének megformálásáért a Szilagyev Dániel virágkertész által felajánlott különdíjat Király Annamáriának adja.

A zsűri a Magyar Szó napilap egyéves előfizetését adományozza Zsivu Péternek, a kupuszinai Sturcz József Színjátszó Csoport tagjának, a Tuladunai című előadásban Borus Gabi szerepének megformálásáért.

A zsűri a Magyar Szó napilap egyéves előfizetését adományozza Szántó Tivadarnak, a tóbai Petőfi Sándor amatőr színjátszó csoport tagjának, a Meghalsz, Banya! című előadásban a Bakter szerepének megformálásáért.

A zsűri a Magyar Szó napilap egyéves előfizetését adományozza Elek Istvánnak, a temerini „JÁCCUNK” trupp tagjának, a Koldustetű című előadásban Gergián szerepének megformálásáért.

A zsűri a Képes Ifjúság egyéves előfizetését adományozza Brasnyó Albertnek, a Vajdasági Magyar Versmondók Egyesülete tagjának A kert című előadásban nyújtott alakításáért.

A zsűri a Hét Nap hetilap egyéves előfizetését adományozza Szukola Bélának, a Bácsfeketehegy Magyar Művelődési és Helytörténeti Egyesület Soma Színtársulata tagjának a Mandragóra című előadásban nyújtott alakításáért és a díszlet igényes elkészítéséért.

A zsűri a Hét Nap egyéves előfizetését adományozza Foki Sándornak, a bezdáni Petőfi Sándor Művelődési Egyesület színjátszó csoportja tagjának a Négy férfi gatyában című előadásban Bertrand szerepének megformálásáért.

A zsűri a Hét Nap könyvcsomagját adományozza Csáki Beátának, az újvidéki Színes Szilánkok Diákszínpad tagjának Az ellopott futár című előadásban Ész Lajos szerepének megformálásáért.

A zsűri a Hét Nap könyvcsomagját adományozza Kőműves Csaba Bencének, a Bácsfeketehegy Magyar Művelődési és Helytörténeti Egyesület Soma Színtársulata tagjának a Mandragóra című előadásban Callimaco szerepének megformálásáért.

A zsűri a zEtna Kiadó könyvcsomag-különdíját adományozza Hodik Annabellának, a Bácsfeketehegy Magyar Művelődési és Helytörténeti Egyesület Soma Színtársulata tagjának a Mandragóra című előadásban nyújtott alakításáért és az előadás kosztümjeinek kivitelezéséért, valamint A kert című előadásban nyújtott alakításáért.

A zsűri a zEtna Kiadó könyvcsomag-különdíját adományozza Greguss Lillának, a szabadkai Népkör Magyar Művelődési Központ Fabula Rasa Színjátszó Grund tagjának a Semmi című előadásban Szofi szerepének megformálásáért.

A zsűri a Forum Könyvkiadó Intézet könyvcsomag-különdíját adományozza Dupák Fanninak, a Vajdasági Magyar Versmondók Egyesülete tagjának A kert című előadásban a magcsalt nő szerepének megformálásáért.

A zsűri a Forum Könyvkiadó Intézet könyvcsomag-különdíját adományozza Major Lilinek, a Vajdasági Magyar Versmondók Egyesülete tagjának A kert című előadásban a magcsalt nő szerepének megformálásáért.

A zsűri a Forum Könyvkiadó Intézet könyvcsomag-különdíját adományozza Kecsenovics Kittinek, a Vajdasági Magyar Versmondók Egyesülete tagjának A kert című előadásban a magcsalt nő szerepének megformálásáért.

A zsűri Az ellopott futár című előadás díszletéért a Forum Könyvkiadó Intézet könyvcsomag-különdíját adományozza az újvidéki Színes Szilánkok Diákszínpadnak.

A zsűri a Liliomfi című előadásban nyújtott alakításáért a Forum Könyvkiadó Intézet könyvcsomag-különdíját adományozza Móricz Mirellának, a szenttamási Vajdasági Népek és Nemzetiségek Hagyományápoló Klubja Liliomfi Színjátszó Csoport tagjának.

A zsűri az Életjel Kiadó könyvcsomag-különdíját adományozza Huszka Zitának, az újvidéki Színes Szilánkok Diákszínpad tagjának Az ellopott futár című előadásban Doktor Mervin szerepének megformálásáért.

A zsűri az Életjel Kiadó könyvcsomag-különdíját adományozza Francia Balázsnak, a szilágyi József Attila Művelődési Egyesület Mosoly Amatőr Színjátszó Csoportja tagjának az Indul a bakterház című előadásban Bendegúz szerepének megformálásáért.

A zsűri a Švejk című előadásban nyújtott alakításáért a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet könyvcsomag-különdíját adományozza Szabó Erikának, a topolyai Mara Amatőr színház tagjának.

A zsűri a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet könyvcsomag-különdíját adományozza Jenovay Lajosnak, a nagybecskereki Madách Amatőr Színház tagjának a Függöny fel! című előadásban Philip (Frederick) szerepének megformálásáért.

A Tuladunai című előadás igényes díszletéért a zsűri Tót Zsaklinának a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet könyvcsomag-különdíját adományozza.

A zsűri a Vajdasági Magyar Versmondók Egyesületének különdíját, ingyenes részvételt a Szép Szó táborban, Váci Nándornak, a nagybecskereki Madách Amatőr Színház tagjának adományozza a Függöny fel! című előadásban Roger (Gerry) szerepének megformálásáért.

A zsűri a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet és a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség közös különdíját, ingyenes részvételt a MAdT táborban, Tóth Zitának, az újvidéki Színes Szilánkok Diákszínpad tagjának adja Az ellopott futár című előadásban Prücsök szerepének megformálásáért.

A zsűri a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet és a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség közös különdíját, ingyenes részvételt a MAdT táborban, Zelenka Antalnak, a temerini „JÁCCUNK” trupp tagjának adja a Koldustetű című előadásban Burai Jé szerepének megformálásáért és az előadás igényes zenéjének elkészítéséért.

A zsűri a P. S. Print & Design nyomda különdíját Kamrás Annamáriának, a nagybecskereki Madách Amatőr Színház tagjának adja a Függöny fel! című előadásban Mrs. Clackett (Dotty) szerepének megformálásáért

A zsűri a P. S. Print & Design nyomda különdíját Szakács Tamásnak, a bácsfeketehegyi Soma Színtársulat tagjának adja a Mandragóra című előadás koreográfiájának elkészítéséért.

A zsűri a P. S. Print & Design nyomda különdíját a topolyai Mara Amatőr Színház társulatának adja a Švejk című előadás igényes kellékvilágáért.

A zsűri a kupuszinai József Attila Általános Iskola könyvtárának könyvcsomag-különdíját a tóbai Hanyic Patriknak ítélte oda a Meghalsz, Banya! előadásban nyújtott alakításáért, Bendegúz szerepének megformálásáért.

A zsűri a nagybecskereki Madách Amatőr Színház idei előadásának rendezői munkájáért a Novi Bambi vegyeskereskedés ajándékcsomagjával jutalmazza Tóth Irént.

A zsűri a nagybecskereki Madách Amatőr Színház Függöny fel! című előadásának díszletéért a Novi Flamingo vegyeskereskedés ajándékcsomagjával díjazza Faragó Tibort és Lackó Róbertet.

A Szórványlétben projektum finanszírozásában részt vesz a Köztársasági Államigazgatási és Helyi Önkormányzati Minisztérium.