2024. március 29., péntek
ZENTAI KERTEK HELYI KÖZÖSSÉG

Költészet napi ünnepség

A költészet napja alkalmából Zenta több pontján is összegyűltek, hogy közös ünnepléssel hívják fel a figyelmet arra, hogy mennyire meghatározó szerepet tölthet be a mindennapjainkban egy-egy költemény. A jeles napról a zentai Kertek helyi közösség épületében is alkalmi műsorral emlékeztek meg.

Költészet napi műsor a Kertek helyi közösségben(Szabó Nóra felvétele)

Költészet napi műsor a Kertek helyi közösségben(Szabó Nóra felvétele)

– Ez volt az első költészet napi rendezvényünk, de nagyon szeretnénk majd ennek hagyományt teremteni. Népdalcsoportunk is most mutatkozott be itt először, hiszen még csak egyéves a kórus, igaz, annál lelkesebb. Bodor Anikó gyűjteményéből válogattunk Tiszához kötődő dalokat, azokkal ajándékoztuk meg a vendégeinket – mondta el Ceglédi Ida, a Kertek helyi közösség kultúrbizottságának elnöke, aki hozzátette, a Kék pántlika csoport vezetőjének, Kálmán Ilonának első alkalommal volt lehetőségük megköszönni a kórusban végzett lelkes munkáját.

A színvonalas műsor munkájához többen is hozzájárultak. A BeeHome Közösségi Ház vers- és prózamondó szakkörének diákjai, akiket Lőrinc Tímea és Nešić Máté készített fel, illetve a Thurzó Lajos általános iskola diákjai, akiknek előadásán szintén érződött az alapos munka és a felkészültség. A rendezvény sikerességét a telt ház is jól példázta. A program a helyi közösség szervezésében valósult meg.