2024. március 29., péntek

Micsoda tél volt!

Donald Trump azt hitte, a sarki hideg jogot ad neki arra, hogy gúnyolódhat azokkal, akik az éghajlat felmelegedésének kockázataira figyelmeztetnek. Olyasmiket mondott, hogy: nesze nektek felmelegedés. Meg hogy most jól jönne egy kicsi abból a sokat emlegetett felmelegedésből.

Az amerikai elnök ugyanis azok közé tartozik, akik szerint nem kell komolyan venni azokat, akik azt vallják, hogy az embernek végre tennie kell valamit a klímaváltozással járó szörnyűségek megelőzésére. Felmondta a párizsi klímaegyezményt is, azt hirdetve: „Nem akarok ezer és ezer milliárd dollárt kiadni. Nem akarok millió és millió munkahelyet elveszíteni”.

És Trump nincs egyedül. Csak egyike azoknak, akik nem akarnak odafigyelni a mind aggasztóbb figyelmeztetésekre. Az emberek többsége úgy van vele, mint a halállal: mivel elkerülhetetlen, jobb nem gondolni rá. Ne gondoljunk tehát arra se, hogy népek kihalhatnak, hogy az ember elszennyezi a Földet, feléli tartalékait. Közben a politikusok nem akarnak olyan intézkedéseket tenni, amik munkahelyek elvesztésével járnak, sokallják, hogy Észak 2020-ig 100 milliárd dollárt fizessen a veszélyeknek jobban kitett Délnek. A gazdaság vezetői nem hajlandók lemondani a profitról. És az emberek jó része úgy gondolkodik: a világ végét emlegetik nekem, holott én nem tudom, hogyan élek meg a hónap végéig.

Újabban azonban mintha változna a helyzet. Hangosabbak azok, akik arra figyelmeztetnek: nem az a veszély, hogy melegebb lesz, hisz a felmelegedést a legpesszimistábbak is csak 3,5 fokra teszik az iparosítás előttihez viszonyítva, az intézkedést követelők 1,5-2 fokon akarják tartani, hanem az, amit ez a felmelegedés magával hoz. Megszólaltak azok is, akik komolyan veszik, hogy mi lesz ezzel a világgal, mire az övéké lesz.

Világmozgalommá érett ugyanis az a tiltakozó akció, amit egy – már Nobel-békedíjra javasolt – 16 éves svéd kislány, Greta Thunberg indított el. Világszerte, az Északi-sarkkörtől a dél-csendes-óceáni térségig, Londontól Sydneyig megmozdultak a középiskolások, hogy felelősségre vonják a kormányokat, mert nem tesznek eleget a globális felmelegedés ellen. Sorra jöttek a jelszavak. „Ellógtunk az órákról, hogy leckét adjunk nektek”, „Tegyetek végre valamit a klímakatasztrófa elkerüléséért”, „Az óra ketyeg, az idő ellenünk dolgozik”, „Mi vagyunk az utolsó nemzedék, amely még változtathat”.

És változást hoz az is, hogy mind több jele van annak, hogy a klímaváltozás milyen következményekkel jár. Már maga az időjárás változása, szeszélyessé válása is figyelmeztető. Az történik ugyanis, hogy sorra dőlnek meg a gyorsan egymást váltó hideg- és melegrekordok.

Már a nyarak megleptek bennünket. Franciaországban 42, Székelyföldön 50, Kaliforniában 52 fok lett az új melegrekord. Magyarországon az átlaghőmérséklet eddigi rekordja az 1968-ban mért 23 fok volt, a mostani viszont 25,1 fok lett. Ugyanakkor volt nap, amikor a mi környékünkön 20 fokot esett a hőmérséklet. Az idei tél pedig nemcsak azt hozta magával, hogy hetente-tíznaponként váltotta egymást a hidegebb és melegebb korszak, hanem azt is, hogy Észak-Amerikában hidegebb volt, mint az Északi-sarkon. (53 fokos hideg volt a maximum.) Ugyanakkor Illinois államban 13 napig megállás nélkül havazott, és hótakaró borította még a déli Alabamát és Mississippit is.

Már most figyelmeztetnek bennünket arra, hogy „katasztrofális lehet az idei év – gyilkos forróság jön”. Az ausztrálok már ízelítőt kaptak abból, milyen is ez. Januárban a középhőmérséklet meghaladta a 30 Celsius-fokot, és a rekord 49 fok volt. Ezt már a halak milliói sem bírták átvészelni, továbbá 100 vadló és 2500 vadteve tetemére bukkantak, és potyogtak le a fákról a pápaszemes repülőkutyák.

A hideg és a meleg azonban csak egyik jele annak, hogy milyen borzalmakat hoz magával a klímaváltozás. A tudósok már kiszámították, hogy már a 2 Celsius-fokos globális hőemelkedés 189 millió emberre zúdít élelmiszerhiányt, a 4 fokos emelkedés pedig már egymilliárd embert sújtana. De nem kell a jövővel ijesztgetni az embereket: tényként megállapíthatjuk, hogy a klímaváltozás hatására az 1970-es évek óta megnégyszereződött az időjárással összefüggő természeti katasztrófák száma.

Legközvetlenebbül kapcsolódik a klímaváltozáshoz a viharok elszaporodása és erősségének fokozódása: ma már gyakori az óránként 200 kilométernél is sebesebb vihar. A gyászos rekordot az Idai nevű ciklon tartja, azzal, hogy ezer ember halálát okozta, Mozambikban 1,7 millió, Malawiban 920 ezer embert sújtott. Ázsián a tájfunok söpörtek végig. A Mangkhut a Fülöp-szigeteken, Hongkongon és Kína déli részén. Japánon a Jebi, a Mariana szigeteken a Yutu, Tongán a Gita. Az Atlanti-óceán északi vidékein a hurrikánok: a Michael (ő tartja a rekordot 250 kilométeres óránkénti sebességgel) és a Florence. (Vanuatu szigetállam perelni akarja a klímaváltozás okozóit, hisz egyetlen vihar 450 millió dolláros kárt csinált.) És újdonságnak itt van, hogy a nagy sebességű viharok megjelentek Európában is. (Horvátországban egy elérte az óránként 191 kilométeres sebességet.).

A többi természeti csapást, amely a klímaváltozás következménye, szinte már fel sem sorolhatjuk. Csak megemlítenénk, hogy a sarkok és a gleccserek olvadása következtében emelkedik a tenger szintje. Folyóink hol vízhiánnyal, hol áradással fordulnak ellenünk stb. Hát nem elég ennyi ahhoz, hogy tényleg tenni kell valamit?