2024. március 28., csütörtök

Csirkecomb az éhségsztrájkolóknak

Vulin és Vesić bejelentésére alkalmi performansz volt a válasz

Miután Aleksandar Vulin védelmi miniszter tegnap bejelentette, hogy az ellenzéki pártok erőszakos viselkedése miatt éhségsztrájkba kezd, majd csatlakozott hozzá a Szerb Haladó Párt több parlamenti képviselője is, továbbá Goran Vesić, Belgrád polgármester-helyettese, és még néhányan a városi képviselő-testületből, felmerült a kérdés: kinek szól a bejelentés? Az ellenzéknek? Komolyan gondolta bárki is, hogy ez majd meghatja őket és a hatalom elleni tüntetések során elállnak majd szándékaiktól?

Aleksandar Vulin (Fotó: Beta)

Bajtársam és a főparancsnok sugallatára elálltam az éhségsztrájktól – közölte ismert modorában Aleksandar Vulin (Fotó: Beta)

Ma délelőtt már a bejelentett 11 óra 55 perc helyett délután egy órára halasztották az éhségsztrájkot, majd kettőre, végül Aleksandar Martinović, az SZHP parlamenti képviselője bejelentette: elhalasztják a tüntetést, az ellenzék további viselkedésétől függ, mikor alkalmazzák a bejelentett lépésüket. Majd Goran Vesić tartott sajtótájékoztatót, mondván, nem mondtak le az éhségsztrájkról, csak ettől a pillanattól a nemzeti intézmények védelmére kelnek. Végül Vulin is a média elé állt, és közölte, a főparancsnok (Aleksandar Vučić) kérésére egyelőre eláll az éhségsztrájktól. Mint mondta, nem szívesen hozta meg a döntést, de hisz Vučić ítélőképességében, mert Szerbia hisz Vučićban.

A „drámai fordulat” megihlette a belgrádi egyetemi hallgatókat is, és sebtében meg is szervezték a parlament épülete előtt a Vulinijada című performanszukat, amelynek szlogenje a Mandat je kratak, pojedi batak (Rövid a mandátum, hát edd meg a (csirke)combot) volt.

A perfomansz alatt a hatalmi pártot „kiszolgáló” Informer és a Srpski telegraf bulvárlapokból raktak tüzet, hogy rostonsültet készítsenek, a háttérzeneként pedig a Buđav lebac (Penészes kenyér) és a Poješću sve kolačiće (Felfalok minden süteményt) című slágerek szóltak.

Martin Bežinarević, a performansz szervezője közölte, ételt szeretnének készíteni „szegény” tisztségviselőknek a parlament épületében. Rostonsült készül, mindenkinek egy-egy comb – mondta.