2024. március 29., péntek

Szép eredmények, merész tervek

Akadálymentesítették a zentagunarasi egészségházat – Folytatódik a vízvezeték-hálózat felújítása – Parkoló épült a temetőnél
Épül az egészségház akadálymentes feljárója (Lakatos János felvétele)

Épül az egészségház akadálymentes feljárója (Lakatos János felvétele)

A múlt év végén alakult meg a zentagunarasi helyi közösség új tanácsa, amely új tervekkel és lendülettel vágott neki az idei évnek. Máris sikerült több eredményt elérni, és komoly tervei vannak az év további részére vonatkozóan. Sipos Hajnalka, a helyi közösség végrehajtó bizottságának elnöke arról számolt be lapunknak, hogy folyamatosan dolgoznak az egészségház felújításán, és a napokban fejeződött be az épület akadálymentesítése.

– Az egészségház épületénél nagyon hiányzott a mozgássérültek számára a feljáró. Sikerült pénzt szerezni erre a célra, így az egészségházzal karöltve pótoltuk ezt a hiányosságot. Az év elején befejeztük az egészségház tetejének szigetelését, amire azért volt szükség, mert korábban beázott. A toalettek esetében az okoz problémát, hogy nincs külön toalett a mozgássérültek számára, de ennek a hiányosságnak a pótlása is folyamatban van – számolt be az elnök, majd hozzáfűzte, hogy az egészségházban vannak még kisebb gondok, de idővel ezeknek a megoldására is sor kerül.

A helyi közösségnek a közelmúltban sikerült megoldani a parkolás problémáját a temetőnél, és még számos tervük van erre vonatkozóan.

– Egy szűk aszfaltút vezet a temetőbe, ezért egy-egy nagyobb temetés során a parkolás problémát jelentett. Erre a gondra találtunk olyan megoldást, hogy a bejárat melletti útszakaszt feltöltöttük zúzott kővel, így most két funkciót lát el, egyrészt kiszélesítettük a bejáratot, másrészt parkolási lehetőséget biztosítottunk. Az idén szeretnénk egy régóta dédelgetett álmunkat megvalósítani, egy emlékhelynek a kialakítását. Ez az emlékhely minden háború és forradalom hősi halottainak emléket állítana – mondta el Sipos, majd arról is szólt, hogy az emlékhelyen kívül szeretnének urnakertet létesíteni, valamint egy emlékfalat, amire emléklapokat lehet majd felrakni. Ez utóbbira azért van szükség, mert sok helybeli hozzátartozója külföldön hal meg, és ott is temetik el, a családoknak viszont azt szeretnék ha elhelyezhetnének egy emléktáblát, ami előtt leróhatnák a kegyeletüket – fogalmazott az elnök, majd hozzáfűzte, hogy a temetőben fog helyet kapni egy harangláb is. Ez korábban, amikor a falunak még nem volt temploma, egy imaház udvarában állt. A harangláb jelenleg a helyi közösség udvarában van, és először felújítják, majd felállítják a temetőben. Az emlékhelyen fog helyet kapni, és lélekharang funkciója lesz – mondta el Sipos.

A helyi közösség tanácsának tervei között előnyt élvez a vízvezeték-hálózat felújítása.

– Az elmúlt időszakban nagyon jó eredményeket értünk el, a falu 70 százalékában megtörtént a vízvezetékcsere. Maradt még három hosszabb utcánk, amelyekre pályázni fogunk a tartománynál. Jelenleg folyamatban van az erre vonatkozó tervdokumentáció készítése, s amint elkészül, átadnjuk a pályázatot. Amikor ezekben az utcákban befejeződik a felújítás, már csak kisebb utcaszakaszok maradnak, amelyeken saját forrásokból is meg tudjuk valósítani a vízvezeték cseréjét – fogalmazott az elnök, majd arról is szólt, hogy az állami földek bérbeadásából származó bevételből szeretnék rendezni a határutakat. E téren már történtek előrelépések, a Topolya község által vásárolt gréderrel csaknem 10 kilométer hosszúságban sikerült rendezni a határutat.

A tervek kapcsán azt is megtudtuk, hogy az idén szeretnék rendezni a sportegyesület épületét is.

– Eléggé elhanyagoltuk ezt az épületet, a múlt évben azonban megtörtént az ablakok és az ajtók cseréje. Az idén szeretnénk a megkezdett munkálatokat folytatni, elsőként a tusolókat és a mellékhelyiségeket tesszük rendbe. Emellett, ahol szükséges, a padlót is felújítjuk. Szeretnénk, ha a faluban minél jobban felpezsdülne a sportélet, és ehhez feltételeket fogunk biztosítani – számolt be Sípos Hajnalka.