2024. április 19., péntek

A közönség zenei nyitottsága a legfontosabb

Gidon Kremer és a Kremerata baltica a NOMUS-on

A világ legkülönbözőbb és leghíresebb „zenei színpadain” több mint fél évszázada nyűgözi le a közönséget Gidon Kremer litvániai–németországi hegedűművész, aki a NOMUS fesztiválon vastapsot kapott szerda este, amikor az újvidéki Zsinagógában bemutatkozott a 22 éve működő zenekarával, a Kremerata balticával, melynek művészeti vezetője is.

A közönség egy része a nagyböjti időben hunyt szemmel, elmélyülten élvezte A Krisztus hét szava a kereszten című oratóriumot, Joseph Haydn egyik leghíresebb alkotásának zenekari tolmácsolását. Aztán nem kisebb élmény volt, amikor Dmitrij Dmitrijevics Sosztakovics 15. számú vonósnégyesét (esz-moll, Op. 144) Kremer és ragyogó együttese nagy virtuozitással muzsikálta. A két halhatatlan mű – a zenekar művészeti vezetője szerint – a komponisták halál témájáról való elmélkedése miatt került egymás után műsorra.

A Haydn-oratórium előadása kapcsán a hegedűművész, akinek rengeteg siker, díj, fellépés, kiadott zenei album, fesztivál fémjelzi ragyogó pályafutását, az újságíróknak elmondta: arra törekszik, hogy mindenki megérezze a művészeti alkotás időtlenségét, és arra emlékezteti a közönséget, hogy e rövid élet minden pillanatát értékelje, élvezze.

A művész 5 évtized munka után sem fáradt bele, hogy új szerzők és művek után kutasson, felfedezzen modernséget a hagyományos hangzásban.

– A közönséget meg szeretném nyitni a zenehallgatás izgalmas élményére. Örök vita tárgya, hogy a közönségnek tanulnia kell-e a komoly zenéről, hogy kísérni, élvezni tudja a hangversenyt. A közönség zenei nyitottsága és az élményre való reagálásuk számomra a legfontosabb minden fellépésem alkalmával – mondta Gidon Kremer, aki elárulta, nagyon szereti a dzsesszt is, kedvencei Oscar Peterson, Ella Fitzgerald és Miles Davis. Szívesen hallgat jó popzenét Stingtől és Diana Kralltól, és különös helyet foglal el a szívében Jaques Brel. Habár csak egy alkalommal volt a koncertjén, a zenéje mindörökre megihleti.