2024. március 28., csütörtök

Führer nem vonul börtönbe

Felmentették a neonáci támadókat – Tizenkét év után jogerős ítélet született Újvidéken

Jogerős ítélettel felmentette a nemzeti, faji és vallási gyűlöletkeltés vádja alól az újvidéki Fellebbviteli Bíróság Goran Davidovićot, alisas Führert, a betiltott Nemzeti Arcvonal újfasiszta szervezet nem hivatalos vezetőjét. Ezzel a Fellebbviteli Bíróság megváltoztatta a Felső Bíróság korábbi ítéletét, mellyel egy év börtönbüntetést szabtak ki a Führerként ismert illetőre, tizenegy éven át tartó, fordulatoktól és botrányoktól sem mentes tárgyalást követően. Társát, Nedeljko Pešićet tavaly egy év és két hónapra ítélte a Felső Bíróság, a Fellebbviteli Bíróság most ezt a döntést is megszüntette. A bírói tanács tagjai, Dragoljub Vujasinović, Zdenka Stakić és Slobodan Velisavljević egyhangúlag döntöttek a szélsőséges szervezet tagjainak felmentése mellett. A bíróság az indoklásban úgy fogalmaz, hogy a büntetőeljárásban komoly mulasztásokat vélt felfedezni, olyan mozzanatot találtak, amely tartósan kizárja az említettek megbüntetésének lehetőségét, ugyanazért a tettért ugyanis már büntetőeljárást folytatott, majd szüntetett meg az illetékes községi szabálysértési szerv. Az érvényes törvény és alkotmány szerint egy személyt nem lehet kétszer az igazságszolgáltatás elé állítani ugyanazért a tettért, amelynek kapcsán korábban már elítélték vagy felmentették.

Mint ismeretes, Újvidéken 2007. október 7-én a Nemzeti Arcvonal szélsőséges szervezet tagjai rátámadtak a fasizmusellenes tüntetés békés felvonulóira. A fasizmusellenes sétát azért szervezték meg a városban, hogy megakadályozzák a neonácik szintén aznapra bejelentett menetelését. A békés sétán nagyjából ötezren jelentek meg, a Duna partján lévő Hadseregotthon udvarából azonban a neofasiszták kövekkel dobálták meg a tömeget, és ennek során többen megsérültek. A neonácik gyülekezésük kezdetén fáklyákat gyújtottak, hitleri karlendítéssel üdvözölték egymást és a járókelőket, Vajdaság- és kisebbségellenes üzeneteket skandáltak: „Vajdaság Szerbiáé!”, „Szerbia csak a szerbeké!”, „Halál a buzikra!”, „Éljen Ratko Mladić!”… A rendőrség azonnal bekísért több tíz gyanúsítottat.

Mint arról korábban írtunk, Pešićet 2007-ben 25 nap börtönbüntetésre ítélték, mert azok között volt, akik rátámadtak az Állítsuk meg a fasizmust! megmozdulás sétálóira. Az ügyészség korábban már több vádlottal is alkut kötött. Dolf Pospiš, az Arcvonal tagja beismerte bűnösségét, s erőszakos cselekedet, továbbá gyűlöletszítás miatt összesen egy év és négy hónap börtönbüntetésre ítélték. Predrag Milovanović ügyében fél év szabadságvesztést határoztak meg a peren kívüli megegyezés során. További hét személy ellen szabálysértési eljárást folytattak le. Mindeközben egy botrány is rányomta bélyegét a bírósági eljárásra: tavalyelőtt októberben kiderült, hogy megsemmisítették a Pešić perével kapcsolatos tárgyalási iratokat. Az iratok eltűnésére a Felső Bíróság tárgyalásán derült fény. Slobodanka Gutović bíró azt mondta, a Felső Bíróság Szabálysértési Bírósághoz intézett kérésére, melyben az esettel kapcsolatos iratok átadását kérték, azt a választ kapták, hogy az iratok már nem léteznek, „megsemmisítették azokat a kulturális örökség védelméről szóló törvény rendelkezéseivel összhangban”. A szóban forgó hiányosság következménye, hogy a Felső Ügyészség Pešić ügyében elállt az erőszakos cselekedet elkövetésének vádjától, s csak vallási és faji türelmetlenség szítása kapcsán folyt ellene eljárás.

A tárgyalás során 2017 végén meghallgatták az esemény biztonságáról gondoskodó csendőröket, akik semmire sem emlékeztek. A legtöbben azt mondták, tíz év telt el, s már nem tudják feleleveníteni a részleteket, figyelmük az antifasiszta felvonulás résztvevőire irányult, feléjük fordultak, nem pedig az ellentüntetők felé. Minden irányból tárgyak repültek a felvonulók irányába, de nem tudták megmondani, kik és honnan dobálták a tárgyakat.

Nenad Čanak, a Vajdasági Szociáldemokrata Liga elnöke és a 2007-es séta egyik szervezője, résztvevője azt mondta, a felmentő ítélet a szerb igazságszolgáltatás teljes összeomlásának a bizonyítéka. Ez szerinte még vadabb és veszélyesebb magatartásra ösztönzi a neonácikat, a polgárokat pedig arra, hogy a saját kezükbe vegyék a biztonságuk szavatolását, ha a rendszer erre nem képes.