2024. március 29., péntek

Afrikából nem jött örömhír

Másodszor szerepelt Marrakechben Györe László, és mint 2017-ben, az idén sem járt sikerrel. Akkor ugyan az 1. fordulóban legyőzte Martin Kližant, és a másodikban búcsúzott, most viszont az első akadályt sem vette. Kiderült ugyanis, hogy Filip Krajinović visszalépése semmit sem könnyített, a zombori helyett a selejtezőből a ranglistán a 103. és Györétől három héttel idősebb olasz Lorenzo Sonego érkezett, aki nagyszerűen adogatott, és a zentainak kevés esélyt nyújtott.

Györe az első játszmában ellenfele adogatásán mindössze három pontot nyert, és egyetlen brékkel kapott ki. A másodikban egyenrangúbbnak indult a mérkőzés, ám Györe a negyedik játékban újra elveszítette az adogatást, majd az ötödikben kihagyta mindkét bréklabdáját. Györe a jövő héten Monte-Carloban szerepel, majd a budapesti madridi és római fellépések következnek a Roland Garros előtt.

Györe előző napon Nenad Zimonjićtyal párosban veszített a nyolcaddöntőben az osztrák Marach, Oswald kettőstől. A harmadik játszmát helyettesítő szuper-rövidítésban 2:2 után az osztrákok zsinórban nyolc pontot nyertek.

A szerbiaiak közül e héten már csak Peđa Krstin és Nikola Milojević maradt játékban. A nagykikindai Houstonban jutott táblára, és az éjjel az ausztrál Jordan Thompsonnal mérkőzött, Milojevićnek pedig az este a barlettai challenger 1. fordulójában az egyiptomi Karim-Mohammed Maamoun volt az ellenfele.