2024. április 20., szombat
EP-VÁLASZTÁS

A verseny csak most kezdődik

A Fideszben és a Jobbikban is azt állítják, hogy ők adták le elsőként az ajánlóíveket

Szombaton kezdte el gyűjteni és hétfőn már le is adta a szükségesnél is nagyobb számú támogatói aláírást a Nemzeti Választási Irodában (NVI) a Fidesz és a Jobbik. Mindkét pártban, azt állítják, hogy ők voltak az elsők. Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója az ezzel kapcsolatos újságírói kérdésre azt válaszolta akkora jelentősége nincs a kérdésnek, hiszen ez csak a „rajtengedély”, a valódi verseny most kezdődik. Közölte ugyanakkor, hogy a támogató aláírások gyűjtését ezt követően is folytatják. Sneider Tamás, a Jobbik elnöke az átadást követő sajtótájékoztatón arról beszélt: őket is meglepte, hogy a hétvégén 30 ezernél több ajánlást gyűjtöttek össze. Szerinte az emberek változást akarnak.

Az NVI hétfőig 25 pártot vett nyilvántartásba a május végi EP választáshoz. A pártoknak az induláshoz április 23-áig 20 ezer támogatói aláírást kell összegyűjteniük. A 2014-es EP-választáson 37 pártot vett nyilvántartásba jelölőszervezetként az NVB, közülük mindössze nyolc tudott listát állítani.

MÁR A NYITÁS ELŐTT OTT VOLTAK

A Fidesz–KDNP pártszövetség hétfő reggel elsőként adta le az európai parlamenti (EP-) választáson való induláshoz szükséges számú ajánlást a Nemzeti Választási Irodában.

„A Fidesz folytatja a támogatói aláírások gyűjtését” – közölte a kormánypárt kommunikációs igazgatója hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.

Hidvéghi Balázs azt mondta: „Nem állunk meg, a továbbiakban is folytatjuk az aláírásgyűjtést Orbán Viktor hétpontos terve mellett a bevándorlás megállításáért”.

A kommunikációs igazgató hangsúlyozta: örömmel tapasztalják, hogy nagyon sokan támogatják a kormányfő hét pontját, az emberek különösen egyetértenek azzal, hogy akarata ellenére egyetlen ország se legyen kötelezhető migránsok betelepítésére, és hogy Brüsszelnek vissza kell adnia a migráció ügyének kezelését a nemzeti kormányok kezébe.

Nagy az egyetértés abban is – folytatta –, hogy le kell állítani a migránsvízumprogramot, és meg kell szüntetni a migránskártyák osztogatását.

„Nagyon sokan pontosan érzik és értik, hogy óriási a tét a májusi EP-választáson, mert ha a bevándorláspárti erők kerülnek hatalomra vagy helyzetbe, akkor az Európát komoly veszélybe sodorja” – fogalmazott Hidvéghi Balázs.

Hozzátette: az aláírásgyűjtés során azt látják, hogy a magyarok aggódnak a jelenlegi brüsszeli bevándorláspárti politika miatt, aggódnak Európa biztonságáért, maguk és gyermekeik, unokáik jövőjéért.

A politikus egyúttal kérte a választókat, támogassák aláírásukkal a bevándorlásra nemet mondó hétpontos programot. Megjegyezte, támogatóikat személyesen is fel fogják keresni.

Arra a felvetésre, miszerint nem a Fidesz, hanem a Jobbik adta le elsőként az EP-választási induláshoz szükséges ajánlásokat, a kommunikációs igazgató úgy reagált: információi szerint a Fidesz munkatársai már nyitás előtt ott voltak az NVI-nél az aláíróívekkel, és elsőként adták le azokat. Azt is mondta ugyanakkor, hogy akkora jelentősége nincs a kérdésnek, hiszen ez csak a „rajtengedély”, a valódi verseny most kezdődik.

A FOLYAMATOS MEGÚJULÁS PÁRTJA

A Jobbik vezetőinek hétfői bejelentése szerint az előírtnál jóval több aláírással, elsőként adta le párt az európai parlamenti (EP) választáson induláshoz szükséges ajánlóíveit.

Sneider Tamás pártelnök sajtótájékoztatón arról beszélt: őket is meglepte, hogy a hétvégén 30 ezernél több ajánlást gyűjtöttek. Szerinte az emberek változást akarnak, és azt gondolják, ezen a voksoláson meg lehet mutatni a kormányoldalnak, hogy nem akarnak kikerülni az Európai Unióból.

Nem akarnak egy új Szovjetuniót, hanem egy demokratikus és normálisan fejlődő, egészséges Magyarországra szeretnének szavazni – fogalmazott.

Az ellenzéki politikus azt hangsúlyozta: a gyors eredmény egyik alapja, hogy a Jobbik folyamatosan meg tud újulni, új tagokat, szimpatizánsokat vonzva, de nehéz az ellenzéki pártoknak úgy szervezkedni, hogy megfélemlítésben élnek az értelmiségiek, a potenciális vezetők.

Jakab Péter, a párt szóvivője a Fidesz azon bejelentését, hogy elsőként adták le ajánlásaikat, úgy kommentálta, a nagyobbik kormánypártnak „úgy hiányzik a hazugság, mint másnak a kávé”, majd reményét fejezte ki, hogy „az ajánlások gyűjtésénél nem csaltak”.

Szavai szerint az ajánlások gyors összegyűjtésével azt üzenik a magyar társadalomnak, hogy „ezt a rezsimet igenis, lendületből kell legyőzni”, ehhez pedig lelkesedés, erő és szervezettség kell, pártjuk ezek közül mindháromból jelesre vizsgázott a hétvégén.

Hozzátette: a támogatói aláírások gyűjtését folytatják, mert fontos, hogy minél több emberhez eljuttassák az üzenetet, hogy mi a május 26-ai voksolás tétje.

Dönteniük kell a magyar embereknek, hogy keleti vendégmunkásokat akarnak, vagy nyugati béreket, keleti korrupciót vagy nyugati versenyt, keleti diktatúrát vagy nyugati demokráciát – fogalmazott, hangsúlyozva, hogy a Jobbik egy biztonságos Európa és a szabad Magyarország mellett tette le a voksát.

Amikor a baloldali ellenzéki pártok önkormányzati választási indulással kapcsolatos hétvégi bejelentéséről kérdezték, Jakab Péter azt hangsúlyozta: megkerülhetetlen erő lesz ősszel a Jobbik és a köré csoportosuló új pólus. Az önkormányzati választásokról Sneider Tamás kérdésre úgy nyilatkozott: lehet, hogy vidéken „láthatatlan” a liberális vagy a baloldal, de az általuk hozott két-három-négy százalékra szükség lehet ahhoz, hogy változzon egy település élete.