2024. április 20., szombat

Négyszemközt az üzletről

Az újvidéki Master Központban megtartották az áruforgalmazók napját

Negyedik alkalommal szervezte meg a Vajdasági Fejlesztési Ügynökség a Beszállítók Napja elnevezésű rendezvényt. Az üzleti fórum második napján az agrárszektorban tevékenykedő vállalatok tárgyalhattak négyszemközti megbeszéléseken. A vállalatok képviselői az idén 630 tárgyalást bonyolítottak le az Újvidéki Vásár tanácstermében. Jelen voltak többek között a Delhaize, Idea, Univerexport, Mikromarket üzletláncok üzletvezetői is.

A vállalatok képviselői az idén 630 tárgyalást bonyolítottak le  (Fotó: Dávid Csilla)

A vállalatok képviselői az idén 630 tárgyalást bonyolítottak le (Fotó: Dávid Csilla)

Az összejövetel célja a hazai és a külföldi üzleti kapcsolatok bővítése, valamint a vajdasági és a külhoni vállalatok beszállítói hálózatának erősítése. Több mint 150 cég és 250 résztvevő képviseltette magát a rendezvényen, amelynek megnyitóján Đorđe Milićević tartományi kormányfőhelyettes elmondta, hogy az üzleti fórum kiváló alkalom arra, hogy a mezőgazdaság területén működő kis- és középvállalkozások kapcsolatot teremtsenek a nagyobb kereskedelmi láncokkal. Kiemelte, hogy a mezőgazdasági termelők ezáltal termékeik folyamatos terjesztését valósíthatják meg. A nagyobb áruforgalmazók és kereskedelmi láncok is gazdagíthatják üzleti tevékenységeiket, és biztosíthatják a termékek és a nyersanyag folyamatos áramlását – tette hozzá Milićević. Megnyitóbeszédében kitért a tavalyi gazdasági eredményekre.

– Az idei év első két hónapjában 900 millió eurót tett ki a külkereskedelmi áruforgalom. Ez rendkívül jó eredmény. A bruttó hazai össztermék 4,4 százalékkal nőtt tavaly, s ehhez nagyban hozzájárultak a mezőgazdaságban elért eredmények – mondta a tartományi kormányfőhelyettes.

Nikola Žeželj, a Vajdasági Fejlesztési Ügynökség igazgatója kiemelte, hogy ezúttal a mezőgazdaság területéről várták a résztvevők jelentkezését.

– A Vajdasági Fejlesztési Ügynökség néhány hónapon belül felveszi a kapcsolatot a rendezvény összes résztvevőjével annak érdekében, hogy felmérést készítsen a rendezvény sikerességéről, vagyis feljegyezze az itt végbement üzleti tárgyalások kimenetelét – mondta Nikola Žeželj.

A megnyitó után a felek megkezdték a tárgyalást, amelynek során lehetőségük nyílt megismerni a konkrét elvárásokat, és bemutatniuk a vállalkozásokat.

Madarász Gyula (Fotó: Dávid Csilla)

Madarász Gyula (Fotó: Dávid Csilla)

Madarász Gyula a muzslyai Császárkert Kft. igazgatója elmondta, hogy céljaik között szerepel a külföldi piac meghódítása.

– Az idén befejezzük a Prosperitati Alapítványon keresztül megkapott pályázati tevékenységeinket, amely révén a Császárkert keretében egy egységes üzemterületet alakítottunk ki. Ezen a területen felépítettünk egy hűtőházat, amelyben olyan gépsor kezdett működni, amelynek a kapacitása és minősége lassan kinövi a hazai piacot. A jövőben a külföldben kellene gondolkodnunk, ezért minden alkalmat kihasználunk, hogy piachoz jussunk – mondta Madarász Gyula.