2024. április 19., péntek
ÁPRILISI FILMBEMUTATÓK

Képregényfilmek hónapja

„A hónapok közt ő az enfant terrible, a rettenetes, kiismerhetetlen kölyök, hajadonfővel, sállal a nyakában. Ő a naptár réme, de benne van a legtöbb humor, a legszemtelenebb és a legvidámabb. Zsebredugott kézzel, fölényesen fütyörészve érkezik, napfényt és meleget ígér, s mikor látja, hittél neki, tiszteletlenül szemedbe vihog és fügét mutat...” – írta Pilinszky János Szeszélyes április című művében, s ha végignézzük az előttünk álló hónapban bemutatásra kerülő filmek listáját, csalódottan kell megállapítanunk, hogy a hollywoodi filmmogulok ebben a hónapban sem kényeztetnek el igazán filmekkel bennünket. Igaz, hogy három sokak által várt film is szerepel a listán, de ezeken kívül nem sok újdonsággal találkozhatunk.

Az első, igazán várós film Stephen King Kedvencek temetője (Pet Sematary) című nagy sikerű horror regényének legújabb filmváltozata, amelyet pontosan harminc évvel a könyv alapján készült első, nagy sikerű alkotás után mutatnak be világszerte. A filmet már megtekintő kritikusok szerint a tavaly bemutatott első epizódja után a lélektani horror amerikai mesterének e könyvéből készült filmet is méltóképpen „frissítették fel”.

A hónap folyamán bemutatásra kerülő alkotások között van a Pokolfajzat (Hellboy) című Dark Horse Comics gondozásában megjelent képregény újrahasznosított filmváltozata is. Pokolfajzatot a II. világháború alatt, maga a pokol tüzét alkalmazva eredetileg azért teremtette meg az őrült Grigorij Raszputyin, hogy a gonoszt szolgálja, de a szövetséges erők megmentik, és Pokolfajzat, származása ellenére, a jó oldalon kezd el küzdeni a világot fenyegető gonosz erők ellen.

Április folyamán a DC is újabb képregénymozival igyekszik legyőzni a filmszínházak pénztárait. A Shazam című sztori főhőse Billy Batson 14 éves srác, egy árvaházból kerül nevelőszüleihez. Nem ő a legnépszerűbb srác a suliban, de a Shazam, az ősöreg, különleges erejű varázsló mégis kiválasztja és szuperhőst farag belőle.

A hónap legnagyobb dobása mégis a Marvel Bosszúállók mozifilm-sorozatának záróepizódja (Végjáték), amelyben kiderül, hogy az elmúlt hét év alatt megismert szuperhős-csapat képes lesz-e megmenteni a világot Thanosztól.

Az egész estés animációs filmek kedvelői e hónapban A hiányzó láncszem (The Missing Link) című mozin szórakozhatják ki magukat. A film főhőse, Sir Lionel Frost egy óriási felfedezésre jut, sikerül megtalálnia azt a hiányzó láncszemet, ami összekötötte az embert a majommal. Egy élő példányra sikerül rábukkannia, aki képes az emberi kommunikációra. Az egyedül élő szőrmók nagy vágya, hogy megtalálja a rokonait, így közös kalandos utazásra indul a felfedezővel.

Izgalmasnak ígérkezik A Kolibri projekt (The Hummingbird Project) című thriller is, amelynek főhősei nagy dobásra készülnek a tőzsdei világban. Ehhez viszont mindössze tizedmásodpercekkel hamarabb kell megtudniuk a fontos információkat. Ezért egy saját optikai kábeles hálózat kiépítésébe vágnak, ami persze nem marad észrevétlenül a riválisaik előtt sem.

Magyarországon április 4-én kezdik el vetíteni a Hőlégballon (Balloon) című filmet is. A megtörtént eseményeket feldolgozó alkotás a hidegháború alatt játszódik, s egy kelet-német család Nyugatra történő fantasztikus szökését mutatja be.