2024. április 18., csütörtök

Friss akaraterő és misztikum

A Vajdasági Magyar Amatőr Színjátszók XXIV. Találkozója Kupuszinán

A Vajdasági Magyar Amatőr Színjátszók XXIV.Találkozója idén szokásosan a háziak előadásával kezdődött. A kupuszini Sturcz József Amatőr Színjátszó Csoport Tuladunai előadását viszont a szakmai zsűri rendhagyó módon szóban később értékeli majd. Az idei zsűri összetétele a következő: Brestyánszki Boros Rozi, a Szabadkai Népszínház dramaturgja, író, Czajlik József, a Kassai Színház igazgatója, rendező, színész és Fridrik Noémi, a nyíregyházi színház színművésze, aki ráadásul kupuszini származású.

A nagyérdemű vasárnap estig 5 előadást láthatott a Találkozón.

HOL VAN A VARÁZSLÓ KERTJE

Szombaton a Vajdasági Magyar Versmondók Egyesületének alkalmi társulata mutatta be a 2018-as Szép Szó Táborban elkészített A kert c. előadását, mely Csáth Gézára épült. Nem mondhatjuk, hogy az életére, mert a rendező, Lőrinc Tímeanem akarta kiélezni az előadást Csáth negatív oldalára, sem a feleségével, Olgával való kapcsolatára, más módon szerette volna a csapattal megismertetni a témát. Így esett a választása arra, hogy a Csáth-novellákat fűzze fel egy szálra. Tulajdonképpen Csáthot találkoztatta a karaktereivel.

Mindenkit az érdekel, hogy hol van a varázsló kertje... Az én fejemben ez úgy van, hogy a legmélyebb, legsötétebb dolgok ott zajlanak, ezért is fut ki ide – jegyezte meg a rendező. A szombati est a szomszédos településé volt. A szilágyiak hosszú idő után először vettek részt a Találkozón. A Mosoly Amatőr Színjátszó Társulat Szilágyiról érkezett, Rideg Sándor Indul a Bakterház című művét állították színpadra.

 „BELEVÁGTUNK, S ÖSSZEJÖTT”

Az előadásban a Banyát játszó Francia Gyólai Klára elmondta, hogy immár hét-nyolc éve nincsen amatőr színjátszó csoport a faluban, de minden évben szerveznek Vidám Estet, ahol fellépnek különféle kisebb-nagyobb jelenetekkel, a Négyesfogatban is részt vesznek, ha tehetik, de mivel sokan kiköltöztek a faluból, évekig nem tudtak nagyobb kaliberű előadást létrehozni. – Megvolt bennünk az akarat, s úgy döntöttük megpróbáljuk, és belevágunk. Három és fél hónapunk volt próbálni, s az elején mi magunk is kételkedtünk, s feltettük a kérdést, sikerülhet-e ez egyáltalán, de mivel szeretünk fellépni, rászántuk magunkat, belevágtunk, s végül összejött – nyilatkozta Francia Gyólai Klára.

 AZ UTÁNOZHATATLAN REJTŐISÉG

Szerda Zsófia fotójaAz ellopott futár c. előadásról

Szerda Zsófia fotójaAz ellopott futár c. előadásról

A napsütötte vasárnapot az újvidéki Színes Szilánkok Diákszínpad kezdte meg délután háromkor. Aki ismeri Crnkovity Gabriellát, az Újvidéki Színház színésznőjét és az előadás rendezőjét, és belépett a színházterembe, ha nem tudta volna előre, akkor is bizonyos lehetett volna abban, hogy ez az előadás az ő keze nyomát viseli. Misztikus, kicsit félelmetes, de pont ettől izgató kép meredt ránk a színpadról. Rejtő Jenő Az ellopott futár c. regényét dramatizálta és állította színpadra a fiatalokból álló csoporttal. Valódi színházélményben lehetett részünk, bár a szöveg szövevényessége révén igazán az előadás felénél kezdett a nézőközönség fejében összeállni a történet. A zsűri kiemelte, hogy megkapó volt a színpadkép, a díszlet, a hangulat, a karakterek, a helyszínek, s mindezek szerinte aláhúzták a rejtőiséget, egyedül abban nem egyezett ki a zsűri, hogy ez milyen mértéket öltött.

Vasárnap még egy fiatal csapat lépett színre. A szenttamási Liliomfi színjátszó csoport Robotka Angéla és István vezetésével. A csapat névadójával, azaz Szigligeti EdeLiliomfi című klasszikusával érkeztek a Találkozó színpadára. A csapat második alkalommal vesz részt a találkozón, első alkalommal tavaly láthattuk őket a Vásári komédiák című előadással, s idén ötven százalékkal többen vannak, mint előző évben. A zsűri egyöntetűen jegyezte meg, hogy elképesztő energia sugárzott a csapatból, áradt belőlük a lendület, a játékosság, s ezt élvezet volt nézni még akkor is, ha van mit még csiszolni az előadáson és a lámpalázon.

Hétfőn ismét két előadást láthatott a közönség, erről azonban majd a szerdai számban számolok be.