2024. március 29., péntek

Csapda a Pink tulajdonosának

Tojásokkal dobálták meg a rendőröket – Újvidéken ismét a Vajdasági RTV épülete előtt tiltakoztak

Pénteken és szombaton este ismét az utcára vonultak az 1 az 5 millióból elnevezésű tüntetéssorozat résztvevői.

Belgrádban kordonokkal és közlekedési jelekkel vonultak a városi képviselő-testület bejárata elé.

Az eredeti útvonalban a Pink Televízió épülete is szerepelt, a szervezők azonban a tüntetés elején bejelentették, hogy mégsem mennek a kereskedelmi televízió székházához. A kereskedelmi tévénél zenével és üdítőkkel várták a tiltakozó tömeget. Branislav Lečić színművész, a Demokrata Párt tagja felszólalásában azt mondta: soha nem is gondolták komolyan a Pinkhez vezető sétát, csupán csapdát akartak felállítani Željko Mitrovićnak, a Pink Televízió tulajdonosának, amelybe ő bele is sétált a nagy előkészületekkel. A Szövetség Szerbiáért tagjai szombaton délután a Pink székháza mellett koszorút helyeztek el Oliver Ivanović meggyilkolt koszovói szerb vezető emlékére. A tüntetést ismét Belgrád központjában tartották meg.

Nebojša Stefanović belügyminiszter botrányosnak véli a demonstrálók szombat esti viselkedését, ugyanis tojással dobálták meg a kormányépület előtt álló rendőröket. Goran Vesić, Belgrád polgármester-helyettese szerint a tüntetők jelentős károkat okoztak az építkezőhelyeken, építési kordonokat és munkagépeket rongáltak meg. A polgármester-helyettes kiemelte, hogy több tízezer euró kárról van szó.

Újvidéken pénteken a színháztéren kezdődött meg a tüntetés, a diákok pedig 17 órakor gyülekeztek az egyetemi városban, ahol Marko Šelić Marčelo író mondott beszédet. A művész szerint Orwell 1984-ében élünk, és kiemelte, fontos, hogy a hallgatókat érdekelje a politika. A tömeg ez alkalommal is a Vajdasági RTV épülete előtt tiltakozott.

A tüntetők a rezsim távozását, a hatalom tisztségviselőinek lemondását követelték Belgrádban, immár tizennyolcadik alkalommal, Újvidéken pedig ez volt a tizenkettedik tiltakozás.