The Ballad of Buster Scruggs, 2018. Írta és rendezte: Ethan és Joen Coen. Fényképezte: Bruno Delbonnel. Zene: Carter Burwell. A főbb szerepekben: Liam Neeson, James Franco, Tim Blake Nelson, Harry Melling, Tom Waits, Bill Hack, Zoe Kazan, Jonjo O’Neill.
Bár remekül értenek ahhoz, hogy a modern amerikai élet ürességével foglalkozzanak, a zsidó misztikumokkal vagy Holywood hőskorával, a Coen testvérek mindig a rablógyilkosok és a cowboyok között érezték magukat igazán otthon. Műfajteremtő tevékenységük majd’ harminc évében pont azzal váltak branddé, hogy a legsilányabb emberi minőségben is képesek voltak megtalálni és celluloidra (vagy a Netflix kérésére életükben először hard diskre) venni az emberi sorsot.
A Buster Scruggs balladájában ennek pontosan hatszorosát kapja a néző.
Maga a cím tekinthető átverésnek is: Buster Scruggs története ugyanis csak az első ebben a hat különálló sztorit egyesítő antológiamoziban. Dicséretükre legyen mondva, az alkotók nem kerestek semmi csinált vagy trükkös átfedést a mesék között. Az egyetlen kapocs a véghetetlen Vadnyugat. A címadó mesterlövész-cinege (Tim Blake Nelson) meséjén kívül találkozhatunk itt botcsinálta bankrablóval (James Franco), kéz és láb nélküli előadóművésszel (Harry Melling) és annak menedzserével (Liam Neeson), mániásan kitartó aranyásóval (Tom Waits), árván maradt, eladósorban levő lánnyal (Zoe Kazan) és egy postakocsi öt utasával is. Meg akad még egy matematikus csirke, néhány vad indián, vagy ötszáz kilőtt golyó, edényekből összetákolt páncél és jó pár countrynóta.
Nem véletlenül használjuk ilyen gyakorisággal a „mese” fogalmát. Már a kezdőképen kinyitott, a sztorikat tartalmazó kötet is inkább húz a Winnetou címlapjára, mint egy Cormac McCarty-regény borítójára. A nosztalgia előrejelzett és letagadhatatlan. Nem A félszemű komoly történetét hallgatjuk itt végig, és nem is a Nem vénnek való vidék filozofikusan töprengő nyugalmazott sheriffjének fejtegetéseit. Minden történetre viszonylag kevés idő jut, így azok főszereplői bizonyos fokig karikatúrák kell hogy maradjanak, még ha történetük soha nem végződik paródiában.
Bár a szövés meseszerű (kiegészítve a film fejezeteit elválasztó westernkönyv festett ábráival, amelyeket a főcím is beharangoz), a címválasztás mégsem véletlen. Balladák ezek a javából, szomorú történetek, sok zenével elbeszélve. Az első történet mókázása után szép lassan szorul a szív: a Coen testvérek ezúttal sem hagyják meg a nézőt a puszta szórakozásban. Ahogy haladunk előre ebben a kiszámíthatatlan füzérben, úgy válnak a mesék is egyre sötétebbekké. Minőségi különbséget nem állíthatunk a történetek között, hisz mindegyiket nagy műgonddal szerkesztették egymásra, de szinte biztos, hogy mindenkinek más sztori ragadja majd meg a figyelmét. Főképp, hogy a hat mese mindegyike a western különböző alműfajaihoz viszonyul így vagy úgy: van itt mesterlövészsztori, szerelmi történet egy karavánban, egy bankrabló ironikus meséje, egy vándormutatványos útja (e sorok szerzője szerint az egyik legszebb történet, amit az idén elmondtak a művészlétről), egy postakocsidráma és egy aranyásó-odüsszeia.
A Coen testvérek épp forgatókönyvírói-szövegírói tevékenységük miatt fontosabbak (az itt tárgyalt alkotás Velencében el is vitte a legjobb szkript díját), a Buster Scruggs balladájának legszebben működő pillanatai mégis épp azok, amelyeket nem dumálnak szét. A vándormutatványos szótlan lelkitusája, ahogy sziklát dob egy patakba vagy az idősödő kalandor ráncainak sodra, ahogy aranyat talál egy sírgödörszerű árokban – ezek az év filmiparának talán a legmeghatóbb percei. Ehhez persze kellett a remek színészi játék, szereposztásban (vagy inkább célirányos szerepírásban, hisz köztudott, hogy Coenéknél a színész van meg előbb, csak azután jön a forgatókönyv) pedig a rendező-író páros verhetetlen. Tim Blake Nelson tökéletes az idegesítően magabiztos mitugrász Buster Scruggs szerepében, Tom Waits filozófiai magasságokba lövi az aranyásást, James Franco bugyuta nézésének külön jelentése lesz, Harry Melling rikító szeméből csak úgy ömlik a fájdalom, Liam Neeson pedig... nos, ő Liam Neeson.
Ami azonban talán a leglenyűgözőbb a Coen testvérek új mozijában, az a kapocs, amellyel eladják nekünk ezeket az etűdöket. A Buster Scruggs balladáját ugyanis egyetlen percig sem tudjuk tőlünk távol eső emberek történeteiként dekódolni. Az első perctől magával ráncigáló dolgozat minden szereplője nagybetűs Ember, az összes botladozásával együtt, és mint ilyen – rólunk beszél. Ezért mestermunka ez a film, amely reméljük, nem csak a Netflixszel folytatott együttműködéssel írja be magát a filmtörténetbe.
