Az első szabadkai villamos 1897. szeptember 7-én indult útjára. A felvirágzott villamosszerelvényre felszállt a város színe-java, köztisztviselők és neves polgárok, akik Palicsra döcögtek, ahol megünnepelték a jeles eseményt. Hetvenhét évvel később, 1974. április 2-án szintén virágba borult a város villamosa. Ezúttal azonban egy szomorú alkalom apropóján. Ekkor indult el utolsó útjára a város szeretett közlekedési eszköze. Ennek az eseménynek volt kedden a negyvenötödik évfordulója. Azt a napot idézzük fel a korabeli Magyar Szó segítségével.
A villamosjárat április 2-ai megszüntetését hivatalosan Arif Šehapović, a Subotica-trans Közlekedési Vállalat akkori igazgatója jelentette be, egy március 21-én megtartott sajtótájékoztatón. Az igazgató nyilatkozatából kiderül, hogy a járatot eredetileg március 15-én akarták megszüntetni, de az intézkedést nem tudták időben végrehajtani, mert a villamost felcserélő megrendelt buszok nem érkeztek meg időben.
„Az autóbuszközlekedés gyorsabb és kényelmesebb lesz mint a villamos volt. Valószínűleg az utasok száma is gyarapszik. Ezt mutatja ugyanis a gyakorlat. Újvidéken a villamosjárat beszüntetése után a Városi Szállító Vállalatnak több lett az utasa. Szabadkán évről évre kevesebb az utas a villamosokon. Három évvel ezelőtt ötmillió utasunk volt, két évvel ezelőtt négymillió, tavaly már csak 3,6 millió” – magyarázta a megosztó lépés szükségességét Arif Šehapović.
A villamosjárat megszüntetésének napján a Subotica-trans munkástanácsa ünnepi ülésen búcsúztatta el a villamost, majd a munkástanács tagjai felszálltak a feldíszített villamosokra, és egy sétakocsikázást tettek a városban. Délután fél háromtól öt óráig a villamos díjmentesen szállította az utasokat. Végül mind a tizenkilenc forgalomban lévő villamos egymás után haladva egy búcsúkocsikázást tett a városban. Erről az eseményről így tudósított a Magyar Szó:
„A szabadkai ütött-kopott piros villamosok utolsó útja vidám parádés menettel indult. Zászlókkal, virágokkal díszítették fel az öreg járműveket, hangszórókat szereltek fel rájuk, s hangos zenével csörömpöltek végig a régi síneken. Délután 5 óra tájban nagy tömeg verődött össze a kisbajmoki végállomáson. Csúcsforgalomban nem volt ennyi utasa a villamosnak, mint ezen a nevezetes utolsó kocsikázáson. Magnetofonnal felszerelt riporterek, tévéfelvételezők és fotóriporterek hada fényképezett, felvételezett. A lakosság ki gyalog, ki villamoson, ki gépkocsival, várta az indulást. A zötyögő villamost, amelynek még a tetején is ültek fiatalok, gépkocsisor követte hangos tülköléssel.
[…] A Moša Pijade úton végig embertömeg állt a járdákon, az öreg járművet búcsúztatták. Nem integettek, nem éljeneztek. Inkább szomorúság ült a szemükben, mert mindannyiuk életében a villamossal egy korszak tűnt le. Fiatalok, öregek szótlanul nézték a nehézkesen döcögő villamost, amely büszkén viselte az oldalán a feliratot:
– Hűségesen szolgáltál, köszönjük” – olvashatjuk napilapunk április 4-ei számában.
Ugyanakkor, pontban 5 órakor, útjára indult a villamost felcserélő autóbuszjárat.
Ez a nap máig élénken él a szabadkaiak emlékében, és azóta is kevés olyan városvezetői döntés született, amelyet annyi kritika ért volna, mint a villamosjárat megszüntetését. Ezen nem csodálkozhatunk, hiszen míg Szabadkának negyvenöt éve nincs villamosa, addig a szomszédos Szegeden, de az olyan világvárosokban is, mint Belgrádban, Zágrábban, Budapesten, Berlinben vagy éppen Londonban a mai napig a közlekedés szerves részét képezi a villamos, hogy a világhírű San Francisco-i villamost már ne is említsük.
