2024. április 20., szombat
TEKE

Zaprešićben maradt a trófea

Zavarkó Vilmos tíz év után eligazol Szlovákiából

A hétvégén a horvátországi Zaprešićben rendezték meg a Bajnokok Ligája négyes döntőjét, s egy izgalmas döntő után ott is maradt a férfiak serlege, miután a hazaiak a döntőben 5:3-ra (3946:3918) legyőzték a két szerbiait felvonultató szlovák Sportot. A zólyombrézóiak igazság szerint taktikázni akartak, s úgy számoltak, hogy az elődöntőben legjobb Vlakevszkival kerüljön össze Zavarkó Vilmos, de a horvátok áthúzták a címvédő számítását, így Viliéknek a leggyengébb Mario Fridl jutott.

– Azt terveztük be, hogy az első három pár után 2:1-re vezessünk, de válogatott-társam, Daniel Tepša elrontotta az utolsó dobását, ezzel együtt a pontot is. Innentől kezdve több mint 60 fa előnyt szereztek a hazaiak, s mi már csak kozmetikázni tudtunk az eredményen – nyilatkozta Zavarkó, de ennél is fontosabb hír, hogy a világ legjobb, óbecsei tekézője július 1-jétől Olaszországba igazol: – Szlovákiában 10 évet töltöttem, épp eleget. Július 1-jétől a Neumarkt tagja leszek, s csapattársam lesz Ernyesi Róbert és a magyarországi Kiss Tamás is. Az olasz bajnok láthatóan már európai koronára is pályázik, meglátjuk, mire jutunk – árulta el Vili, akinek utolsó szlovákiai fellépése az utolsó ligameccs lesz a jövő héten, azután a válogatottal a csapat-világbajnokságra készülnek, ahol a szerbiai férficsapat címvédő, s május derekán esedékes.

A négyes döntőre visszatérve, a szegedieknek ezúttal nem jött ki a lépés, hiszen az elődöntőben az említett címvédőtől kaptak ki (a szegediek színeiben a szerbiai Loncsárevity Adrián 606, Jovan Ćalić 631, Szél Tibor pedig 650 fát dobott), a bronzmeccsen viszont súlyos, 8:0-s vereséget szenvedtek a már sok éve mumusnak számító német Rot Weiss Zerbstől, amelyben mindhárom említett játékos mélyen tudása alatt teljesített.

A nőknél a németországi Victoria rontotta el a horvátok ünnepét, mivel a döntőben a bambergiek 6:2-re győztek a helyi Mlaka Rijeka ellen. A meccs hőse a németek legjobbja, Sina Beisser volt, aki a férfiak mezőnyében is jó teljesítménynek számító 663 fát ütött.

Férfiak, elődöntő: Zaprešić–Rot Weiss Zerbst 7:1 (3954:3859), Sport–Szeged 5:3 (3852:3754). A 3. helyért: Rot Weiss Zerbst–Szeged 8:0 (3890:361). Döntő: Zaprešić–Sport 5:3 (3946:3918).

Nők, elődöntő: Victoria–Slovan (cseh) 5:3 (3598:3539), Mlaka Rijeka–Wien 6:2 (3513:3481). A 3. helyért: Slovan–Wien 6:2 (3601:3568). Döntő: Victoria–Mlaka Rijeka 6:2 (3675:3607).