2024. március 29., péntek

Segítség az itthon boldoguláshoz

Csaknem kétezer egyetemista utazását támogatja a tartományi kormány

A tartományi oktatási titkárság év elején tette közzé a vajdasági felsőoktatási intézményekben tanuló diákok útiköltség-térítésére vonatkozó pályázatát, amelyen az idén 28 község vett részt. A támogatás megvalósítása érdekében a tartományi titkárság 2019-ben 20 millió dinárt oszt ki, az erről szóló szerződéseket írták alá tegnap a tartományi kormány épületében. Az idén összesen 1881 egyetemi hallgató részesült útiköltség-támogatásban.

Idén 28 vajdasági község jutott támogatáshoz (Fotó: Ótos András)

Idén 28 vajdasági község jutott támogatáshoz (Fotó: Ótos András)

Zoran Milošević felsőoktatási és tudományos kutatási tartományi titkár kijelentette, hogy a felsőoktatás támogatását előirányzó program keretében kiálltak amellett, hogy ne csupán egy adott irányba tartsanak a támogatások.

– Fontos szempont a vajdasági felsőoktatás decentralizált mivolta. Jelenleg a tartományban hat községben található felsőoktatási intézmény, Újvidék mellett Szabadkán, Nagykikindán, Versecen, Nagybecskereken és Mitrovicán. Az egyetemi karok tekintetében az Újvidéki Egyetemnek még négy városban vannak különféle intézményei, Újvidéken, Zomborban, Nagybecskereken és Szabadkán. Célunk, hogy közelebb kerüljünk a diákjainkhoz. Ezért a bennlakás és az utaztatás kérdésében is igyekszünk segíteni a hallgatóknak. Újvidéken, Zomborban és Nagybecskereken mintegy háromezer, Szabadkán pedig csaknem 700 szállásegység áll a hallgatók rendelkezésére – mondta köszöntőbeszédében.

Kishegyes községben idén 42 egyetemi hallgató utazási költségeit fedezi a titkárság.

Kerekes Zoltán (Fotó: Ótos András)

Kerekes Zoltán (Fotó: Ótos András)

Kosa Nikolić (Fotó: Ótos András)

Kosa Nikolić (Fotó: Ótos András)

Milan Glušac (Fotó: Ótos András)

Milan Glušac (Fotó: Ótos András)

Žiga Đuro (Fotó: Ótos András)

Žiga Đuro (Fotó: Ótos András)

 – Kishegyes község 654 ezer dinárt nyert a tartományi titkárság pályázatán. Nagy segítség az egyetemisták utaztatását támogató program, mivel a költségvetésünk elég kicsi. Az utaztatás mellett e 42 egyetemistának ösztöndíjat is adunk, havi hatezer dinárt. A tartományi titkárság támogatási összege, amelyről ma írtunk alá szerződést, nagyjából háromhavi utazást fedez. A fennmaradó összeget az önkormányzat állja – mondta Kerekes Zoltán, Kishegyes község alpolgármestere.

Kosa Nikolić, Alibunár község képviselője kiemelte, hogy a község önállóan is támogatja a hallgatókat ösztöndíj formájában, még több támogatásra lenne azonban szükség.

– Rendkívül sokat jelent számunkra az egyetemisták utaztatási támogatása. Igyekezni fogunk, és kérni fogjuk a tartományi titkárság beleegyezését, hogy csökkentse a pályázáshoz szükséges kritériumokat, hogy minél több egyetemista részesüljön támogatásban – mondta Kosa Nikolić.

Verbász községben 116 hallgató jogosult útiköltség-térítésre – tudtuk meg Milan Glušactól, Verbász község képviselőjétől.

 – A helyi önkormányzat 31 millió dinárt szán a középiskolások és az egyetemi hallgatók ösztöndíjaira és utaztatási programjaira. Sokat jelent számunkra, hogy a tartományi titkárság folyamatos támogatást nyújt a diákok részére, így hozzásegít az iskolai infrastruktúra fejlesztéséhez és a tanulók támogatási összegének növeléséhez. A tartományi titkárság és a köztársasági kormány támogatása révén tavaly sikerült felújítanunk egy iskolát. Még két iskola rekonstrukcióját tervezzük Verbász község területén.

– A tartományi titkárság támogatásával és a temerini község finanszírozása révén összesen 700 ezer dinár értékben támogatjuk a községben élő egyetemi hallgatókat. Az utaztatási és ösztöndíjprogramok révén amellett, hogy a családok anyagi helyzetén segítünk, igyekszünk hozzájárulni ahhoz, hogy a felsőoktatási intézményekben tanuló fiataljaink a diploma megszerzését követően itthon tudjanak boldogulni – emelte ki Žiga Đuro, Temerin község elnöke.