2024. április 20., szombat

Százmilliárdokat hagynak gazdaságélénkítésre a kínai cégeknek

Már tavaly egyértelművé vált, hogy a kínai gazdaság jelentős lassulása nem szóbeszéd, hanem valóság. A bizonyítékok ugyanakkor arra utalnak, hogy a növekedés visszaesése az idén is folytatódik. Peking ezt már hivatalosan is elismeri.

A parlament márciusban tartott éves ülésszakán Li Ko-csiang miniszterelnök is elismerte, hogy ebben az évben a kínai bruttó hazai össztermék (GDP) legjobb esetben is 6,5 százalékkal növekszik. Az ország vezetése azonban nem zárja ki a „mindössze” 6 százalékos GDP-bővülést sem. Rossz nyelvek szerint még ez is túlzott várakozás, s elképzelhető, hogy a valódi szám közelebb lesz a 4 százalékhoz, amit majd „elfelejtenek” közölni.

Nemzetközi mércével mérve még ez is irigylésre méltó ütemnek számít, ám a kínai gazdaság esetében (amely a második legnagyobb a világon) ez rendkívül gyenge teljesítmény. Ha az országban valóban „csak” 6 vagy 6,5 százalék GDP-növekedést regisztrálnak 2019 végén, az elmúlt 29 év legrosszabb eredménye lesz.

Az elemzők többsége is egyetért abban, hogy az idén tovább lassul a kínai gazdaság. A Világbank például 6,2 százalékos GDP-erősödést vár.

Az utóbbi majdnem három évtized eddigi legrosszabb gazdasági teljesítményét tavaly mérték Kínában. A negatív rekord azt jelentette, hogy a GDP alig 6,6 százalékkal nőtt.
Ennél is nagyobb gond a szigorúan központosított államirányítás számára, hogy 2018-ban sorra érkeztek a bizonyítékok a lassulás folytatódására. Ezek közül az ipari termelés és az építőipari aktivitás mérséklődése, illetve az új autók eladásának csökkenése alighanem a laikusoknak is szemet szúrt. Nagy gondot okozott a gazdaságnak az a kereskedelmi konfliktus is, amely Peking és Washington között alakult ki. (Az amerikai büntetővámok miatt decemberben már a kínai export is zsugorodott.).

Az idei év első két hónapjának mérvadó adatai is azt a feltételezést erősítik, hogy a kínai gazdaság egyre komolyabb nehézségekkel küszködik. Januárban és februárban az ipari termelés növekedési üteme 17 éves mélypontra süllyedt. Ráadásul elmaradt az elemzők által várt 5,5 százalékos erősödéshez, sőt a decemberben mért 5,7 százalékhoz képest is, 5,3 százalékot érve el éves összevetésben. (Az ipari termelés tavaly 6,2 százalékkal nőtt, az előző évi 6,6 százalék után.).

Erre némi vigasz lehet, hogy 2019 elejétől február végéig a kiskereskedelmi forgalom és a beruházások értéke valamivel jobbnak bizonyult az előrejelzettnél: az előbbi (éves összehasonlításban) 8,2 százalékkal, az utóbbi 6,1 százalékkal növekedett.

Bár ez a két adat arra utal, hogy a GDP nem lassul szédületes gyorsasággal, a kínai miniszterelnök mégis arra figyelmeztet, hogy a gondokat nem szabad félvállról venni. Közölte: hazája gazdaságának eddig ismeretlen kihívásokkal kell megküzdenie.

Már be is jelentett több olyan intézkedést, amiket a közeljövőben vezetnek be. A cél nyilvánvalóan a gazdaság megroppanásának elkerülése.

A növekedés támogatása érdekében Li jelentős könnyítéseket ígért a vállatoknak. Kormánya azt tervezi, hogy csaknem 2000 milliárd renminbi (266 milliárd euró) értékben csökkenti a cégek adóit és az illetékeket. A legnagyobb segítséget azonban lehet, hogy az jelentené, ha sikerülne véget vetni a Washingtonnal kialakult kereskedelmi és vámkonfliktusnak.