2024. április 20., szombat

Szerbiába érkezik a Starbucks

A nemzetközi kávéházlánc két hét múlva Belgrádban nyitja meg első létesítményét

Belgrádban nyitja meg első kávéházát az amerikai egyesült államokbeli Starbucks, április 16-án, a Rajićeva üzletközpontban, a Knez Mihailova sétálóutcában.

A nemzetközi kávéházlánc közleménye szerint összesen 175 négyzetméteren terül majd el a kávéház, a belső térben 104 ülőhely várja a vendégeket, a teraszon pedig további 41. Belgrádban a rendes kínálattal nyitják meg a kávéházat, emellett a vendégek számíthatnak a szezonjellegű termékekre is, valamint különböző süteményekre, szendvicsekre és egyéb frissítőkre. Ezenkívül a vendégek szemes kávét, valamint a kávéfőzéshez, illetve kávézáshoz szükséges kellékeket is vásárolhatnak majd.

A Starbucks sikertörténete Seattle-ben kezdődött, 1971-ben. A vállalat napjainkban 30 ezer kávéházat működtet világszerte. A vállalat szerbiai kirendeltségének közleménye ugyan nem tesz említést további kávéházak megnyitásáról Szerbiában, ám a közelmúltban még azt ígérték, hogy a következő létesítmény Újvidéken nyitja meg ajtajait, valamikor a nyár folyamán.