Ne válaszolj a gyűlöletre

Farkas Wellmann Éva: Parancsolatok

Csík Mónika

2019. április 4., 18:19

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria  Megjelent nyomtatásban

Farkas Wellmann Éva Parancsolatok című verseskötete mind külalakjában, mind tartamában figyelemre méltó kiadvány. Azon kötetek sorába tartozik, amelyek vizuális és szellemi értékkel egyaránt bírnak. Zöldben és vajszínben tobzódó látványvilága Ferencz Zoltánnak, a gyergyószárhegyi művésztelep vezetőjének köszönhető, kinek meditatív grafikái nemcsak illusztrálják a kötetbéli verseket, hanem sajátos közeget teremtenek nekik. Olyan szférákba engednek bepillantást, ahová legfeljebb csak a léleknek lehet bejárása. Az álmok és a fantázia terepére, ahol minden lebegő, könnyed, esetleges, és az egymásra épülő, egymást átfedő struktúrák egyszerre feltárulkozók és rejtelmesek. A poézis itt lényegi díszítőelem, ugyanakkor valami más is – valami mögöttesnek a sejtetése, olyasminek, aminek megragadásához talán csak a művészetek „nyelve” képes.

Tíz vers sorjázik a kötetben, egymást előkészítve, kiegészítve, ölelkezően. Hangvételük, ihletettségük, mívességük köti össze őket elsősorban, és persze a tematika. Miként a kiadvány címe is sejteti: a tízparancsolat ihlette őket, minden vers egy-egy kőbe vésett, biblikus törvény továbbgondolása.

Magyar Unitárius Egyház Magyarországi Egyházkerülete, Budapest, 2018, 30 oldal

A Mózes II. könyvében olvasható parancsolatok jelen verseskötetbe szövegszerűen is bekerültek, Károli Gáspár fordításában. Némiképp egyszerűsített, kivonatolt változatuk szolgál a parancsolatversek mottójául. Farkas Wellmann Éva irányzékként használja őket, hiszen költői szándéka nyilvánvalóan a tízparancsolat etikai megközelítése volt. Az évezredes, morális téziseket közelebb hozni, befogadhatóbbá tenni a mai ember számára. A versek fókuszában a parancsolatok által hordozott bölcsesség, ősi igazság áll, amely földi életünk minden aspektusát érinti, nemcsak istenhez, hanem önmagunkhoz és a többi teremtményhez való viszonyunkat is meghatározza. A szerző e kötetében arra tesz kísérletet, hogy a költészet eszközeivel fogalmazza meg, mit jelenthetnek nekünk, huszonegyedik századi embereknek ezek az ősi parancsolatok, mennyire befolyásolhatják morális értékrendünket.

A költeményekben lényegében az isteni princípium nyilatkozik meg, mely egyszerre transzcendens és emberi. Ki „alakban százszor, létezésben ezerszer” megnyilvánult már, most a verssorok közül hallatja hangját, és sokadszorra sugallja: „ha rám ismersz, örökké egy leszek”. Mi ez az egység? Mi ez az oszthatatlanság? – veti fel a kérdést Farkas Wellmann Éva, s az isten és ember viszonylatában kutatja, hogy a kettősség vajon hogyan olvasztható egybe, létezik-e a földi és égi szférának, a „teremtő” és a „teremtett” entitásnak érintkezési pontja.

„Lassan belaklak” – mondja az Úr a Létezésben egyszer című versben, s e tömör, ám annál kifejezőbb mondattal választ is kapunk a fentebbi kérdésre, ugyanakkor néhány sorral odébb hangsúlyossá válik az isten mint „ok”, illetve az ember mint „alperes” viszonyának alá- és fölérendeltsége.

A Parancsolatokban létértelmezési kérdések is helyet kaptak, melyeknek közege a mindannyiunk által ismert földi közeg. „A világ, amilyennek fested, olyan lesz” – olvashatjuk, majd megjelenik a „földi élet-piactér” képe, ahol „szűkmarkúan s habozva” kellene mérnünk a lelkünket, és kezünknek mindig csak adnia lenne szabad, nem vennie, sem a máséból, sem a magunkéból. „Ide siettél hát, ez az a fennsík, / ide gyűjtötted összes hordalékod, / itt birtokolsz már minden porszemet, / betömve gondolsz negyven szakadékot” – áll a Csak tiednek lássék című versben, ahol a „fennsík” már a „földi élet-piacteret” követő helyszín, a számvetés helye, ahonnan az ember visszatekinthet. Átgondolhatja mindazt, mit gondolattal, cselekedettel és mulasztással tett vagy nem tett. A piactéri nyüzsgés után ez az önvizsgálat magányos közege, ahol már nyilvánvalóvá válik, hogy „bármid lehet, azt mondod úgyis: ennyi, / s minden, mid van, elforog közön-kézen; / a vége: ez van, ez maradt, de semmi / idelent úgysem lesz tiéd egészen”. Ezt a fennsíkot, a „hordalék” és a „porszemek” végtelen mezejét már az elmúlás fuvallata lengi át, akár a Valaki jár a fák hegyén című, megrázóan szép Kányádi-versben, melyben a porszemek „ura” maga a félelem és a remény megtestesülése. A perspektíva azonban Kányádi Sándornál is és Farkas Wellmann Évánál is emberi. Ez az „idelenn” perspektívája. Innen szemlélhetjük a „fentet” s önmagunkat. Döntéseinket, viszonyulásunkat, cselekedeteinket. S csak rajtunk múlik, hogy mennyire találtatunk majdan könnyűnek a végső elszámoláskor.

Tíz vers, tíz parancsolat – a költői leltár azonban egy ráadást is tartalmaz: „Mit rád adott a földi ittlét, / gyűretlenül s mielőbb vedd le. Esetleges, ki merre, mit lép – ne válaszolj a gyűlöletre” – áll az Amit embertársadról szólnál című vers zárlatában. S talán ez a „tizenegyedik parancs” a kulcs a többi tízhez. Hiszen a gyűlölet gátat szabhat a többi isteni parancsnak, s egy magasabb rendű emberi létminőség megtapasztalásának is.

Tisztaság és ihletettség – leginkább e két kifejezés jellemzi Farkas Wellmann Éva parancsolatverseit, melyeket az Evilági együttes a zene nyelvén tolmácsol, Orbán Ferenc megzenésítésében. A verseskötethez ugyanis cédémelléklet tartozik, amelyen hegedűre, zongorára, szaxofonra és brácsára hangszerelve hangzik el a versciklus, éteri szférák felé emelve a költeményeket.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége