2024. április 16., kedd

Nyílt nap és díjátadás a Magyar Tanszéken

Szombaton délelőtt díjátadóval egybekötött nyílt napot tartott a Magyar Nyelv és Irodalom Tanszék. Az eseményt dr. Toldi Éva tanszékvezető nyitotta meg üdvözlő és tájékoztató jellegű beszédével, majd a tanszék hallgatói, a negyedik éves Fekecs Emese és az elsőéves Albert Éva meséltek tapasztalataikról. Elmondták, hogy miért érdemes a Magyar Tanszékre iratkozni. Az eseményt az Inspiráció alkotópályázat pályázóinak díjátadása követte. A dr. Novák Anikó, dr. Utasi Csilla és dr. Toldi Éva egyetemi tanárok, valamint Fekecs Emese és Hovanyec Judit egyetemi hallgatók alkotta zsűri az első díjat Tóth Noéminek, a második díjat Szabó Réka Dorottyának, a harmadik díjat Tóth Orsolyának ítélte oda.

Különdíjban Harangozó Dávid László, Hipik Tibor és Katona Boglárka részesült.

A Tanszék dicséretét Mészáros Sámuel, Rapos Emma és Selymesi Leontina érdemelte ki. Dicséretben részesült még Mák Andrea és Kiss Edvárd is.

A Képes Ifjúság különdíját, a lap egyéves előfizetését Vörös Viola kapta.

Tóth Noémi, az alkotópályázat első helyezettje a következőket mesélte el: – A pályázati felhívást az egyik osztálytársam küldte be az osztálycsoportba. Megnéztem a képet, és elolvastam az idézetet – akkor összeállt bennem a történet. Számomra az írás önkifejzés, valamint az érzelmeim kifejezésének az eszköze. Az Egy álom tükre című novellával pályáztam, nem tudtam, hogy milyen eredményre számítsak, de mikor megtudtam, hogy én lettem az első, akkor nagyon nagyon örültem.
– A nyílt napra az eredményhirdetés miatt jöttem. Az Eutanázia című versemmel pályáztam, a versben a hétköznapjaimat írtam le. Nem gondoltam, hogy díjazott leszek, de amikor meghívtak az eredményhirdetésre, akkor már sejtettem – hallottuk Szabó Réka Dorottyától.

A résztvevők dr. Utasi Csilla tanárnővel irodalmi, dr. Rajsli Ilona tanárnővel pedig nyelvtantesztet töltöttek ki.

A Magyar Tanszék április 15-én is megszervezi a nyílt napot, ekkor egy interaktív egyetemi órán vehetnek majd részt a középiskolások, és megismerkedhetnek az egyetemvárossal is.