2024. április 19., péntek

Igazgatóváltás a Távfűtőműveknél

A Demokrata Párt bojkottálja a városi képviselő-testület üléseit – Kiből lehet taxisofőr?

A szabadkai városi képviselő-testület kedden tartotta meg sorrendben 22. ülését, amelyen 11 napirendi pontot vitattak meg a képviselők.

Az ülésen több esetben is hangos, személyeskedéstől sem mentes vita alakult ki, és a képviselők nem minden esetben ragaszkodtak az adott napirendi ponthoz. Már az első napirendi pont, vagyis Szabadka Város Költségvetés-felügyeleti Szolgálata 2018. évi beszámolójának elfogadása több hozzászólást generált. Az ellenzék részéről több kritika is született a beszámolóval kapcsolatban, amely elmondásuk szerint hiányos, és nem nyújt teljes képet a város tavalyi évi tevékenységéről. A hatalmi koalíció tagjainak elmondása szerint a beszámolót készítő személy hosszú ideig betegeskedett, viszont ennek ellenére egy elfogadható beszámoló került az asztalra.

(Fotó: Benedek Miklós)

(Fotó: Benedek Miklós)

A helyi közösségekről szóló napirendi pont megvitatásának alkalmával elhangzott, hogy a helyi közösségek mára elvesztették a funkciójukat, hatáskörük lecsökkent, és csak tamponzónának tekinthetők a polgárok és a helyi önkormányzat között. A vita során több, Szabadka valamely helyi közösségéből érkező képviselő is felszólalt, a hatalmi koalíció részéről elismerték, hogy sok probléma van, viszont elmondásuk szerint az elmúlt időszakban több beruházást is megvalósítottak a helyi közösségekben, ezzel szemben az ellenzék azt emelte ki, hogy több helyi közösség rendkívül rossz helyzetben van. A helyi közösségekről szóló vita során Mirko Bajić és Tomislav Žigmanov között vita alakult ki Királyhalom horvát neve kapcsán is (Kraljev Brig), ami Bajić elmondása szerint nem horvát, hanem bunyevác elnevezés.

(Fotó: Benedek Miklós)

(Fotó: Benedek Miklós)

A legnagyobb vita a Szabadkai Távfűtőművek Kommunális Közvállalat igazgatójának kinevezése körül alakult ki. A polgárok körében nagy felháborodást váltott ki az, hogy a közvállalat a tavalyi év végén felemelte a szolgáltatásai árát, annak ellenére, hogy a kimutatás szerint a vállalat a korábbi években nyereségesen működött. Az igazgatói székbe Predrag Bobić okleveles közgazdász került. Maglai Jenő felszólalásában kifejtette, hogy véleménye szerint Bobić kinevezése újabb ékes példája a pártfoglalkoztatásnak, hisz Bobić a Szocialisták Mozgalma szabadkai városi tagszervezetének vezetője. Az ellenzék részéről kérdésként merült fel, hogy az új igazgató kinevezésével vajon csökken-e a Távfűtőművek szolgáltatásainak ára. A vita során felszólalt Bogdan Laban, Szabadka polgármestere is.

– A városi képviselő-testület által összeállított bizottság a három jelentkező közül Bobićot tartja a legmegfelelőbbnek a Távfűtőművek igazgatói tisztségére. Mindhárom jelentkező komoly szerepet játszik a Távfűtőműveknél, egy korábbi igazgató, a jelenlegi igazgató és a jelenleg végrehajtó igazgatóként tevékenykedő Bobić pályázott a tisztségre. A jelenlegi igazgató, Dervo Ahmetović mandátuma lejárt, és a jövőben végrehajtó igazgatóként fog tevékenykedni a cégnél. Biztos vagyok abban, hogy egy erős vezetőségről van szó, akik jól fogják irányítani a közvállalatot – fogalmazott a polgármester.

Predrag Bobić a médiának nyilatkozva megköszönte a képviselőknek a bizalmat, és elmondta, hogy a jövőben mindent elkövet azért, hogy minél jobban vezesse a Távfűtőműveket.

A polgármester, Bogdan Laban több alkalommal is felszólalt – a Mozgalom a Polgári Szabadkáért képviselői csoport tagjai minden alkalommal elhagyták a termet (Fotó: Benedek Miklós)

A polgármester, Bogdan Laban több alkalommal is felszólalt – a Mozgalom a Polgári Szabadkáért képviselői csoport tagjai minden alkalommal elhagyták a termet (Fotó: Benedek Miklós)

– A jelenlegi igazgató mandátuma alatt a szabadkai Távfűtőművek az ország egyik legjobb ilyen tevékenységet folytató közvállalatává vált, és ezért hálásak vagyunk neki. Igyekszem jó gazdaként vezetni a közvállalatot, és arra törekszem, hogy a szolgáltatásaink árát a polgárok igényeihez alakítsuk. A fűtési idény végén járunk, és a terveink szerint a közeljövőben sort kerítünk a rendszeres javításokra is – fogalmazott Bobić.

A keddi ülésen ötvenhat képviselő volt jelen. A hiányzók között ott voltak a Demokrata Párt képviselői is, akik éppen Bobić kinevezése miatt döntöttek úgy, hogy a jövőben bojkottálják a városi képviselő-testület munkáját. Mindezt Daniel Kovačić jelentette be a médiának az ülés előtt.

– A párt döntése értelmében a Demokrata Párt nem vesz részt a képviselő-testület munkájában addig, amíg az egész országban nem teremtődnek meg a feltételek a korrekt és igazságos választásokhoz, és amíg nem válik lehetővé a média teljes szabadsága. Konkrétan a mai ülésre vonatkoztatva, nem szeretnénk részt venni abban a színjátékban, ami a Távfűtőművek igazgatójának kinevezésére vonatkozik, hisz úgy gondoljuk, hogy annak egyetlen kritériuma bizonyos politikai formációkhoz való hűség – mondta Kovačić, akitől azt is megtudtuk, hogy koalíciós partnereik egyelőre nem csatlakoztak a bojkotthoz.

Szabadkán a lakosság számát tekintve becslések szerint körülbelül 380 taxi lenne a kívánatos. Ez a szám jelenleg 350 és 360 között mozog, tehát a jövőben a mennyiségi növekedés helyett a szolgáltatások minőségének javítására kell fordítani a hangsúlyt. Az illetékesek szerint ezt a célt szolgálja a kedden elfogadott taxiszolgáltatásról szólórendelet, amely több előírást tartalmaz a taxisofőrökre és a járművekre vonatkozóan.

– A most elfogadott rendeletbe azok az előírások kerültek bele, amelyek szerepelnek a vonatkozó törvényekben is. A járművekkel kapcsolatban két módosításra került sor, egyrészt a tengelytáv legkisebb értéke 2550 milliméter, ami azt jelenti, hogy a kisebb ötajtós személygépjárműveket az elkövetkező két évben kivonják a taxik közül, másrészt az autóknak rendelkezniük kell gyárilag beépített légkondicionálóval. A taxi szolgáltatásainak minőségi javulását szolgálják a sofőrökre vonatkozó előírások is. A sofőröknek orvosi bizonylat kell ahhoz, hogy engedélyt kapjanak ezen tevékenység végzéséhez, emellett megfelelő tapasztalattal, illetve végzettséggel is rendelkezniük kell – hároméves sofőri képesítéssel, négyéves közlekedési technikusi végzettséggel vagy ötödik fokozatú sofőri szakképesítéssel – nyilatkozta Petar Pantelinac, a Városi Közigazgatás Kommunálisügyi, Energetikai és Közlekedésügyi Titkárságának jogi végrehajtója, akitől azt is megtudtuk, hogy a rendelet nem vonatkozik a jelenleg taxisként tevékenykedő sofőrökre.