2024. március 29., péntek

Magyar költők szavai

Szavalóverseny Újvidéken

A Petőfi Sándor Magyar Művelődési Központban zajlott le a hétvégén a XII. Petőfi Sándor Szavalóverseny. Az idén is nagyon sok általános- és középiskolás diák, továbbá egyetemista nevezett be, a versenyen bármelyik magyar költő versével felléphettek. 

Ladisity Melinda, a központ vezetője különösen elégedett a résztvevők számával – 89 diák és egyetemista érkezett Vajdaság szinte minden tájáról. Az első versenykategóriában (első és második osztályos diákok) Csévári Lara (Kókai Imre Á. I., Temerin) első, Gombár Réka (Kókai Imre Á. I., Temerin) második, Balyi Blanka (Petőfi Sándor Á. I., Újvidék) pedig harmadik lett. A 3. és 4. osztályba járó diákok kategóriájában Lovas Jázmin (Thurzó Lajos Á. I., Zenta) első, Ikotin Hanna (Kókai Imre Á. I., Temerin) és Kovács Dóra (Petőfi Sándor Á. I., Újvidék) pedig mindketten a második helyen végeztek.

Ebben a versenykategóriában a dobogó harmadik helyére is ketten léphettek: Tojzán Dániel (Petőfi Sándor Á. I., Óbecse) és Bába Kristóf (Petőfi Sándor Á. I., Újvidék). A felső osztályokba járó diákok egy kategórián belül léptek fel, első helyezést Gombár Viktor (Kókai Imre Á. I., Temerin) ért el, második lett az ugyanebbe az iskolába járó Lahos Andreász, míg a harmadik helyen Majoros Lara iskolatársuk végzett.

A zsűri szerint a fellépő középiskolások és egyetemisták közül Tóth Johanna, a Bölcsészettudományi Kar hallgatója szavalt legszebben, második helyen Sziveri Éva, az újvidéki Április 7-e Egészségügyi Középiskola diákja végzett, míg harmadik lett Fenyvesi Petronella, a szabadkai vegyészeti középiskola tanulója.