2024. április 20., szombat

Sikerek a köztársasági versenyen

Az élelmiszertermelés és -feldolgozás tevékenységi területen a mezőgazdasági termelés 35. köztársasági versenyét március 29-én és 30-án a zombori Mezőgazdasági Középiskolában tartották meg. A versenyzők péntek délután az elméleti részből írtak tudásfelmérőt az iskolában. Szombaton délelőtt a tangazdaságon került sor а gyakorlati megméretésre. Az összesített teljesítmény alapján a benevezett 28 mezőgazdasági középiskola tanulója közül mezőgazdasági technikus szakon 3. helyezést ért el Tóth Marietta, a topolyai mezőgazdasági iskola negyedikes tanulója. Felkészítő tanára Kucserka-Lengyel Dorottya.

A mezőgépkezelők-mezőgépszerelők benevezett 16 tanulója közül 2. lett Szügyi Szabolcs, a topolyai iskola harmadikosa. Őt Fürsztner Róbert készítette fel a versenyre.
Április 15-én, hétfőn a Mezőgazdasági Iskolában nyílt napot tartanak 10:30 és 12:30 óra között. Ezen a napon kerül sor a Föld napja elnevezésű rendezvényre is. Szeretettel várnak minden végzős tanulót tanári vagy szülői kísérettel, hogy részt vegyenek a nyílt nap programjaiban. A tanulók betekintést nyerhetnek az iskola életébe, részt vehetnek különböző versenyeken, kiállítást is láthatnak. A Mezőgazdasági Iskolán kívül más tanintézmények is bemutatkoznak a nyílt napon Topolya, Szabadka és Zenta község területéről.