2024. április 16., kedd

Kosztolányira emlékeztek

A szabadkaiak büszkék Kosztolányi Dezsőre, a város szülöttjére, a nagy íróra, költőre, műfordítóra, kritikusra, esszéistára, újságíróra, aki a 20. századi magyar széppróza és líra egyik legnagyobb alakja. A városban több intézmény is büszkén viseli nevét és rendszeresen megemlékeznek a személyéhez fűződő évfordulókról.

Fotó:Lukács Melinda

Fotó:Lukács Melinda

A városban ilyenkor rendezvénysorozatokra, műsorokra kerül sor. A Kosztolányi Dezső Diáksegélyező Egyesület szombaton koszorúzással emlékezett meg névadójuk születésnapjának 134. évfordulójáról. Ez alkalomból a Svetozar Marković Gimnázium előtt található emlékparkban, a gimnazista Kosztolányit ábrázoló szobornál helyeztek el koszorút. A megemlékezésen a KODDE tagjai és ösztöndíjasai vettek részt. Fleis Anasztázia, a KODDE elnöke fontosnak tartja, hogy a névadójuk emlékének adózzanak.

– Minden évben megemlékezünk úgy Kosztolányi Dezső születésének, mint halálának évfordulójáról. Nagyon fontos a számunkra az is, hogy a tanulókkal, az ösztöndíjasainkkal együtt őrizzük az emlékét és a fiataloknak is átadjuk Kosztolányi szellemiségét – mondta a KODDE elnöke.