2024. április 18., csütörtök

Erdogan pártja vesztett a nagyvárosokban

Visszaszorult a kormányzó Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) a törökországi helyhatósági választásokon. Recep Tayyip Erdogan elnök pártja elvesztette Ankara irányítását és Isztambul is az ellenzéké lehet.

A fő ellenzéki erő, a Köztársasági Néppárt (CHP) bejelentette, hogy jelöltje Isztambulban is győzött. A hivatalos eredményre azonban még várni kell, a verseny nagyon szoros, kevesebb mint egytized százalék a különbség a kormánypárt jelöltje, Binali Yildirim és a CHP-s Ekrem Imamoglu között.

A két legnagyobb török várost csaknem 2 évtizede Erdogan pártja irányította.

A helyhatósági választások azonban azt mutatják, hogy a gazdasági nehézségek miatt sokan a kormánypártot okolják.

A török valuta 30 százalékot vesztett értékéből tavaly a dollárral szemben, miután Erdogan a szíriai kurdok ügye miatt diplomáciai válságba került az Egyesült Államokkal. Az infláció 20 százalék körüli, nő a munkanélküliség.

Erdogan elnök érezte a nyomást, ezért kulcsfontosságúnak nevezte a helyhatósági választást. Az ellenzéket azzal vádolta, hogy támogatja a terrorizmust.

Kemal Can újságíró azt magyarázta az Euronews-nak, hogy a kampány új szintre lépett.

"Ez közvetlen vád. A lejáratás nem újdonság, de ezen a választáson minden határon túlmentek”.

Helyi újságírók Isztambulban létrehoztak egy médiaközpontot, hogy nyomon kövessék az esetleges szavazási szabálytalanságokat. Az ellenzék bírálta az állami hírügynökséget, azt állítva, hogy nem megfelelően közölte az eredményeket.

Az önkormányzati választás kimenetelétől függetlenül Naci Ozel örül annak, hogy üzenetet küldhetett a kormánynak.

"Szavazni állampolgári kötelességünk. Azért szavazunk, hogy döntsünk, ki kormányozzon minket” - mondja.

A szavazók most arra kíváncsiak, hogy a török kormány meghallotta-e üzenetüket.