Kapu a mesevilágra

Csík Mónika

2019. április 2., 16:23

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria  Megjelent nyomtatásban

Amikor a gyerekkori emlékek járnak a fejemben, a régi csínyek, vicces családi történetek sorában mindig felbukkannak a könyvek is. Vaskos mesekönyvek álltak odahaza a polcon, sokszor olvasottak, sárguló lapokkal. Fedelük megkopott, és bizony itt-ott szamárfület viseltek, sőt néhány ákombákomos bejegyzés is került beléjük, az írni tanulók első próbálkozásai. A kedvenc meséim mellé napocskát rajzoltam, a királylányosak mellé hercegnőt, hosszú ruhában. A hercegnő rám hasonlított egy kicsit.

Jó volt elmerülni a mesevilágban, kezdetben persze csak hallgatóként. A kisöcsémmel elvackoltunk esténként az ágyban, anya pedig felolvasta az aznapra szánt mesét. Néha gyanúsan összecsengtek a mesebeli fordulatok a legfrissebb csínytevéseinkkel, de anya nem ismerte volna be, hogy bennünket is beleszőtt a mesébe, bizonygatta, hogy amit felolvasott, bizony mind ott áll a könyv lapjain, fehéren-feketén. Emiatt még óvodásként eltökéltem: mielőbb megtanulok olvasni, hogy utánajárhassak azoknak a csodameséknek, amelyek minden felolvasáskor máshogyan szólnak, és visszaköszönnek a mindennapjainkra.

(Fotó: Sándor Zoltán)

Szerettem figyelni anyát, miközben olvasott. Akár ha egy olyan világba pillantott volna be közben, ahová csak a beavatottaknak lehet betekintésük. Kisimult ilyenkor az arca, a szeme csillogott. Emlékszem, velünk nevetett minden vicces meserészleten, a hihetetleneken pedig együtt álmélkodott velünk. A csalimesék voltak a közös kedvenceink, annyi sületlenséget azóta se hallottam, mint amennyit a csalimesék nagyot mondó hősei összehordtak, de éppen ez volt benne a lényeg, hogy lám, ha az ember fantáziája határtalan és van elegendő humora hozzá, még a nyilvánvaló ostobaságokat is képes úgy előadni, hogy szórakoztatóak legyenek, és jókedvre derítsenek felnőttet, gyereket.

Miután pedig már elsajátítottam a betűvetést, megesett, hogy gyakorlásképpen én olvastam fel esténként az aznapi mesét. Hihetetlenül büszke voltam olyankor, és anyával összekacsintva már én csempésztem bele a történetbe egy-egy apró mozzanatot az öcsém okítására vagy bosszantására.

Sokáig úgy hittem, hogy a meséken kívül mást nem is fogok olvasni tiszta szívből és élvezettel, hiszen a mesekönyvekben minden benne volt, ami engem akkoriban a világból érdekelt. Alig vártam a pillanatot, hogy a napi teendőimet letudva bekuckózhassak egy könyvvel. Amint felnyitottam a fedelét, megéreztem a lapok illatát, végigsimítottam a kedvenc illusztrációimon, olyan érzésem támadt, mintha egy utazásból éppen hazaérkeznék. Otthonos volt abban a világban minden, ismertem a tereit, a lakóit, tetszett a nyelvezet, amellyel megszólítottak a történetek, és mélyen érintett az erkölcsi töltet, amely benne volt minden történetben: hogy a jóságos, igaz ember felülkerekedik a gonoszon, a gondokon és a kihívásokon. A kisgyerek igazságérzete igen erős, és szükséges számára a mesék megnyugtató erkölcsi biztonsága ahhoz, hogy támaszkodhasson rá minden esetben, amikor igazságtalanságot, méltatlanságot tapasztal maga körül.

A mesék kódrendszere olyan ősi, hogy talán egyidős az emberiséggel, és a nép tudásának és bölcsességének legjava rejlik benne – szimbólumokba, képekbe, motívumokba sűrítve. Szerencsére az ember vele született, örökletes adottsága, hogy ezt a mesei képes beszédet megértse. Elidegeníthetetlen részünk a mese, és mi a mese elidegeníthetetlen részei vagyunk. Okkal érezhettem már gyerekként, hogy én is benne vagyok az anyu által felolvasott történetekben. Nemcsak amiatt, mert a cselekedeteimre utaltak, hanem mert egész valójukkal szóltak hozzám-nekem a mesék. Fontos volt számomra a bizonyosság, hogy bármikor nyitom is fel kedves könyveim fedelét, azzal a mozdulattal egy kaput tárok ki, amelyen túl különleges birodalom vár rám, s nekem szabad bejárásom van oda. A fantázia, a játékosság, a csoda terepére.

Ezt az érzést keresem ma is, miközben felütök egy kötetet. A mesék vezettek rá arra, hogy a könyvek fedelén túl menedék található. Ahová jó belépni, ahol jó elidőzni. Ahol szinte bármivé válhat az ember, a lehetőségek tárháza határtalan. Egymásba fut tér és idő, és a valódi teremtőerő a képzelet.

Bő fél évszázada április másodika, Hans Christian Andersen dán meseíró születésnapja a gyerekkönyvek nemzetközi napja. E nap megünneplésével azt szeretnék elérni a könyvbarátok, hogy a gyerekekkel megszerettessék az olvasást, a könyveket. Lapozzunk hát fel ma is egy-két könyvet ennek apropóján, és hagyjuk, hogy a kötetek önmagukért beszéljenek.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége