„feketicsen nincsen káosz és elmélet
A jövőt még nem látta senki errefelé
és nem tudni merre jár a múlt idő”
(Fenyvesi Ottó: Podolszki)
Márciusban Feketicsen Podolszki Józsefre is emlékezünk.
A Podolszki József Emléknapot első ízben 1996-ban rendezték meg Szabadkán, a Szabad Líceum szervezésében és a Csáth Géza Művészetbaráti Kör tagjainak közreműködésével. Erre 1998 óta Podolszki szülőhelyén, Bácsfeketehegyen kerül sor, és azóta ott adják át az emlékére alapított Podolszki József publicisztikai pályázat díjait is. Podolszki költői hagyatékával az elmúlt években – az emléknap apropóján is – sikerült érdemben foglalkozni, műveinek színpadra vitelével találkozhattunk többször is, előadói estjükön életművének lírai darabjait több alkalommal is sikerrel interpretálták a Vajdasági Magyar Versmondók Egyesülete tagjai.
A feketicsi Podolszki Józsefnek, aki a Symposion-kör fiatalabb generációjának tagjaként a vidéknek mint irodalmi témának, a „tópartiságnak”, a „templomtorony-perspektívának” megtagadását vallotta maga is, költészetében nem hangsúlyozódik a korábbi nemzedékek dilemmája: európainak lenni és hűnek maradni az eredethez is. Verseit az irodalomtörténeti tanulmányok „hiányköltészet”, „szürrealista poétika” címkék alá sorolják be. Versek és novellák publikálása mellett azonban Podolszki termékeny tanulmányíró is volt. A Forum Könyvkiadó 2009-ben jelentette meg Vidékiség-európaiság címmel egybegyűjtött kritikáit és tanulmányait, ennek folytatása 2010-ben jelent meg, Kihívás címmel.
„A vidékiséggel, a vidékiség szellemével való szembenézés és számvetés befejezhetetlen munka, állandó kötelezettség és ihletforrás – állapította meg Radomir Konstantinović A vidék filozófiája című, sokat vitatott művében. Akárcsak Konstantinović provinciaelemzésében, a vidékről indult Podolszki József életművében sem a szokásos provincialitásbírálatot kell keresnünk. Vidékiesség-európaiság-jugoszlávság című tanulmányában – mindenfajta, arra a korszakra jellemző ideologikus retorikát nélkülöző hangnemben – „a vidéki lét” jelenségét irodalmunkban egyfajta „belső vidékiségként” határozza meg ebben a Symposion első nemzedékéről szóló, pontokba rendezett értekezésében. A vajdasági magyar – akkori terminológiával behatárolva: „jugoszláviai magyar” – irodalom öndefiniálása lenne szerinte a cél, és attól való megmenekítése, hogy mint az ún. „kis nemzetek irodalma” csak más nemzetek szellemi gyarmataként létezzen. Táj és környezet átértékelésére, új szemléletmód kialakítására lenne szüksége a régiónk irodalmának, hogy „együtt lélegezhessen a korral”, írta 1972-ben Podolszki József.
Mindezen gondolatok, problémafelvetések megoldását és értelmezését Podolszki jelenkorunk irodalmtörténészeinek feladatául hagyta. Kortárs irodalmunkra pedig verssorait, novelláit, örökségként, vidékiség és európaiság, lét és nemlét között, ahol nincs más, mint „az örökkévalóság kissé túlkomplikált pillanatai / ez a mi sorsunk”. (Podolszki József: A teremtésből kilépve)
