Esmeralda és sült kolbász

Horváth Zsuzsanna

2019. március 31., 19:45

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria  Megjelent nyomtatásban

Akik a cím láttán azt hiszik, vicces történet következik, tévednek. Valójában arra utal, hogy az elmúlt húsz évben e két dolog jutott eszembe minden alkalommal, amikor szóba került a NATO Jugoszlávia elleni légicsapása. Ez nem akaratlagos, és egyáltalán nem áll szándékomban az áldozatok emlékének meggyalázása, a túlélők megsértése és a légitámadások borzalmainak, következményeinek elvitatása, csak egyszerűen az történt, hogy a bombázások kezdetén, azon a szerda estén, egy kolbászos szendvicset készítettem, amit az Esmeralda című sorozat legújabb epizódjának nézése közben fogyasztottam volna el. Amikor kinyitottam a hűtőt, hogy visszategyem a sült kolbászt (előző hétvégén Kúlán voltunk disznótoron), eltört az egyik zsanér, és leszakadt az ajtaja. Miközben édesapám megpróbálta visszatenni, fülsiketítő robbanást hallottunk.

Fotó:Dávid Csilla

Fotó:Dávid Csilla

Mivel számítottunk rá – Javier Solana NATO-főtitkár kedden este Brüsszelben bejelentette: utasította a szövetséges erők főparancsnokát, Wesley Clarkot, hogy kezdjen légitámadásokat Jugoszláviában –, édesanyám felkiáltott: „Megkezdődött!”. Édesapám visszaszólt a konyhából: „Nem, én zörögtem az ajtóval.” Épp, hogy kimondta, bekövetkezett a második robbanás is. Ekkor már nem volt kétségünk afelől, hogy valóban megkezdődött a légitámadás. A televízióban megszakították az adást, és megjelent a képernyőn a felszólítás: mindenki menjen le az épületéhez legközelebb eső óvóhelyre. Mivel mi már előző este összecsomagoltuk két utazótáskába a számunkra legfontosabb holmit (értékeinket, iratainkat, családi fényképeket, némi élelmiszert, vizet), lementünk a házunk előtti óvóhelyre. Azaz csak az ajtajáig jutottunk, mert le volt láncolva, és egy hatalmas lakat díszelgett rajta. Az ezt megelőző napokban ugyanis egy vállalkozó kibérelte, és italdiszkontot szeretett volna nyitni. Hogy kinek a fejéből pattant ki ez a „zseniális” ötlet, nem tudom. (Megjegyzem, a bombázások után ki is nyitotta az üzletet, én is vásároltam ott néha ásványvizet, de eléggé visszatetsző volt oda betérni. Most edzőteremként működik.)

Az óvóhely előtti parkolóban rengeteg ember volt, kiabálás, hangzavar, a gyerekek sírtak, a megrémült házikedvencek ugattak... Nemsokára jött két katona (mivel nem messze tőlünk van a folyamőrség laktanyája), elvágták a vastag láncot, kitárták a nehéz vasajtót, és a tömeg özönleni kezdett befelé. Ott aztán volt mit látni: egy létrán, egy talicskán és néhány üres festékes vödrön kívül más nem volt a helyiségben. Az illemhelyeknek elkerített rész is üres volt. Mivel a nagy ijedtségre az emberekre rájött a szükséglet, egyszerűen oda végezték a dolgukat a csupasz betonra. Később valakinek eszébe jutott, hogy be lehetne tenni ezeket a festékes vödröket a kabinokba, de addigra már szerteszét folyt a vizelet.

Fotó:Dávid Csilla

Fotó:Dávid Csilla

A kora hajnali órákig lent maradtunk az óvóhelyen, azaz leginkább a bejárata előtt ácsorogtunk, majd felmentünk az 5. emeleti lakásunkba, és lefeküdtünk aludni. Másnap katonai ágyakat hoztak az óvóhelyre, illemhely továbbra sem volt. A következő napok és hetek is hasonlóan teltek: amikor meghallottuk a légiriadót, lementünk az óvóhelyre, majd még mielőtt lefújták volna, hajnalban visszamentünk a lakásba, így nagyrészt ott vészeltük át a támadásokat. Az utolsó hetekben már le se mentünk az óvóhelyre.

Néhány nappal a légitámadások megkezdését követően elkezdtem naplót írni. Így megörökítettem magamnak is, meg az utókornak is az akkori történéseket és gondolataimat. De enélkül is maradéktalanul fel tudom idézni az első napot, mert örökre belém vésődött. Azt hiszem, mindannyian így vagyunk azokkal az eseményekkel, amelyek a későbbiek során bekerülnek a történelembe, vagy mély nyomot hagynak bennünk. Az emberek nagy része könnyen fel tudja idézni hol volt és mit csinált, amikor megölték Kennedy elnököt, vagy amikor az első ember a Holdon járt, vagy amikor a World Trade Center támadásáról értesült.

A pszichológia szerint az érzelmileg mélyen érintett emlékek a vakumemóriánk segítségével úgy tárolódnak bennünk, mintha lefotóztuk volna azt a pillanatot, így bármikor fel tudjuk őket idézni. Ezért emlékszem húsz év távlatából is 1999. március 24-e történéseire úgy, mintha tegnap lett volna. Mintha filmet néznék, úgy peregnek le előttem a képkockák: várom, hogy kezdődjön az Esmeralda, és jóízűeket harapok a sült kolbászos szendvicsemből. És miután megtörténik az első robbanás, lefagy a kép a képernyőn is, meg bennem is. Érdekesmód arra már nem emlékszem, hogy épp mi történt a sorozatban, de ez nem is lényeges. Azokat az eseményeket tudjuk hosszabb idő után is könnyen felidézni, amelyek nagy hatással voltak ránk.

 


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége