2024. április 25., csütörtök

Nem lett jaj a Fidesznek!

Állítólag Judith Sargentini a múlt héten ott toporgott az Európai Néppárt üléstermének ajtaja előtt, nyilván azért, hogy örömtáncban vagy tapsviharban törjön ki, amint tudomására jut, hogy jaj lett a Fidesznek, vagyis kizárták a pártcsaládból. Ő az az asszonyság, aki tavaly benyújtotta a Magyarországról szóló, hazugságokat és féligazságokat is tartalmazó jelentését azzal a céllal, hogy elindítsák az ország ellen az alapszerződés 7. cikke szerinti eljárást; s az ősszel ezt meg is szavazta a parlament. Sargentini sajnálná elveszíteni élete főművét, ezért időnként megsürgeti az eljárást, ami viszont sehogyan sem akar haladni, s nyilván nem is fog egyhamar belendülni, hiszen választásokra készül az Európai Unió. Judith asszony a végén lekókadt, mert a Fidesz függesztette föl tagságát ideiglenesen, a többi fejleményt pedig a választások utáni jövő hozza meg.

(Fotó: MTI)

(Fotó: MTI)

Röpke bevezetőm máris tucatnyi kérdést fölvetett. Például azt, hogy mi köze a Magyarország ellen úton-útfélen fölbuzduló hölgynek a Néppárthoz. Elvileg semmi, mivel ő másik táborhoz tartozik. Egyértelművé vált viszont a 7. cikk körüli szavazáskor, hogy igencsak heterogén a néppárti nagy család, ugyanis tagjai közül sokan – balosok és liberálisok – az eljárás megindítására voksoltak, a Fideszt élesen bírálva. Ebből az is leszűrhető, hogy ez a pártcsalád már nem az a Néppárt, amely a kezdetekben volt, amikor olyan szervezetnek szánták, amelynek gyökerei mélyen visszanyúlnak Európa keresztény történelmébe és civilizációjába. Most éppen az a baj a Fidesszel, hogy túlzottan ragaszkodik ezekhez a gyökerekhez. És nem is fogja elvagdosni őket. Orbán Viktor miniszterelnök, a párt elnöke ugyanis a néppárti ülést követő sajtótájékoztatóján azt közölte, hogy a migráció kérdésében és a keresztény értékek és kultúra védelmében nem tudnak kompromisszumot elképzelni. Márpedig baloldali és liberális szemekben ezek tűnnek a főbűnöknek. Emiatt is került utolsó cseppként a pohárba a magyar kormánynak a bevándorlásellenes plakátkampánya, amelyen Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság néppárti elnöke és Soros György szerepel, s elindult a magyar párt megbüntetésének a folyamata. Megjegyezhetjük, hogy Juncker urat már öt évvel ezelőtti megválasztásakor sem támogatta a Fidesz. Kizárásra mégsem került sor, nem is kerülhetett volna, hiszen Orbán és a pártja büszkébb annál, mintsem ezt megengedje, inkább kilépett volna, hiszen Magyarországon akkora a támogatottsága, mint az összes ellenzéki pártnak együttvéve. S talán a néppártiaknak is megjött az eszük, hogy a torzsalkodással a szocialisták és a liberálisok malmára hajtják a vizet, és ha nem lesznek eléggé körültekintőek, megeshet, hogy májustól a baloldal veszi át a hatalmat az Unióban. A Fidesz távozásával ugyanis nem csak 13–14 képviselőt veszítene a pártcsalád, hanem azokat is, akik követnék a magyar pártot. És a közvélemény-kutatások szerint e nélkül is csökkenni fog májustól a Néppárt képviselőinek a száma.

Orbán Viktort nem vádolhatják bomlasztással, mert az említett sajtótájékoztatón a pártcsalád mellett állt ki: „Szeretnénk, ha egységes kampányt tudnánk folytatni, és azt szeretnénk, hogy ha hosszabb távon is, ebben a pártban, az Európai Néppártban nem a baloldali-liberális gondolatok uralkodnának, hanem egy kiegyensúlyozott pártcsalád maradna, ami csak úgy lehetséges, hogy ha abban mi a keresztény-konzervatív értékeket képviselő párt is jelen vagyunk.”

Az ezúttal nagy téttel bíró választások kimenetele rendkívül bizonytalan, és a jelek szerint a korábbiaknál sokkal élesebb küzdelem várható az uniós országokban: új pártok és mozgalmak jelentek meg, még mindig nem lehet tudni, mi lesz Nagy-Britannia sorsa, a polgárok körében nő a bevándorlás ellenzése stb. Akik pedig csúcsra törnek, nagy kombinációkat folytatnak. Így van ez Manfred Weberrel, a Néppárt csúcsjelöltjével is, aki Junckert szeretné váltani, és akit a Fidesz határozottan támogat, annak ellenére, hogy Weber korántsem mondható határozottnak a Fidesz politikájának védelmében. Ez épp azzal a kombinációs „játékkal” magyarázható, amely szerint győzelméhez nem lesz elég a jobbközép támogatása, hanem mások is kellenek, olyanok, akik nem vennék jó néven, ha a jelöltjük Fidesz-pártinak tűnne.

Orbán Viktor pedig elégedetten nyugtázta, hogy háromtagú „bölcsek tanácsa” fogja kivizsgálni a Fidesz ügyét, és reményei szerint a valós tényeket közli Magyarországra vonatkozóan, nem úgy, mint Sargentini tette a saját jelentésében. És a pártelnök/miniszterelnök csöppet sem tűnik idegesnek a pártját ért támadások miatt, s ez nyilván nemcsak igazságérzetével és választási esélyeivel magyarázható, hanem azzal a lehetőséggel is, hogy amennyiben a Néppártban elhatalmasodik a baloldali-liberális ideológia, a Fidesz akár véglegesen búcsút int a pártcsaládnak, és új koalíciót hoz létre. Így akár szükség sem lenne a vizsgálatra, bár az jó eséllyel inkább hasznot hozna, mintsem ártana a Fidesznek.

A konfliktus tehát nem oldódott meg, csak elodázódott a választások utánra. Mert most úgy tűnik, a Néppártnak nagyobb szüksége van a Fideszre, mint fordítva. Könnyen lehet, hogy később is így marad, de ha mégsem, akkor következhet a másik megoldás, amire szintén fölkészül a Fidesz.