2024. március 28., csütörtök

Javuló gazdasági mutatók

A nagybecskereki ipari park jó döntésnek bizonyult

Nagybecskerek gazdag ipari múltú város, Jugoszlávia egyik legnagyobb élelmiszer-termelő központja volt. Aztán az ország szétesésével együtt hullott darabokra a gazdasága is. A magánosítás, illetve a gazdasági átalakulás következtében több ezer dolgozó maradt munka nélkül. Többszöri nekifutásból sem sikerült újjáéleszteni a cukorgyárat, a gyógyszergyárat, a vágóhidat, a harisnyagyárat. Most úgy tűnik, hogy ipara újra felfelé ívelő pályán van. Ezt mutatja a lakásépítési kedv felerősödése a városban és az egyre kifejezettebb munkaerőhiány, főleg annak köszönhetően, hogy az elmúlt hét évben folyamatosan emelkedik az ipari termelés.

A nagybecskereki ipari övezet (Fotó: Kecskés István)

A nagybecskereki ipari övezet (Fotó: Kecskés István)

– Nagybecskereken 2007/2008-ban ráeszméltek arra, hogy a Szervó Mihály Kombinát szétesése után tenni kell valamit, hogy csökkenjen a munkanélküliek száma, illetve hogy új termelési ciklust indítsanak. Megkezdődött a szerkezetváltás és létrejött az első ipari övezet a Baglyas lakótelep közelében. Gyorsan kiderült, hogy ez jó lépés volt, mert gyorsan feltöltődött. Szükség volt még egy ipari övezet létrehozására, melyet az állam és az EU-s alapok támogatásával hoztunk létre a Délkelet ipari övezetet a Belgrád felőli kijáratnál, 76 hektáron. Az infrastruktúrája elkészült és ez is jó lépés volt, mert gazdasági támasztéka lett a városnak. Ez így van ma is, amikor folyamatosan bővül, új beruházók érkeznek és teljesen megtelt már, ez pedig hozzájárul a város további fejlődéséhez. A 2008-tól napjainkig jegyzett mutatók azt mutatják, hogy ez jó intézkedés volt – mondta Predrag Stankov, a Nagybecskereki Körzeti Gazdasági Kamara elnöke.

A legfrissebb kimutatások is igazolják a fenti megállapítást, hiszen esetenként meghaladják a köztársasági átlagot.

– A múlt évben az ipari termelés a körzetünkben 11,9 százalékkal volt nagyobb mint 2017-ben. A külkereskedelmi forgalom pedig csaknem 30 százalékkal növekedett és hétmillió eurót tesz ki. A nagyobb exportőrök között van a Draxlmaier társaság nagybecskereki üzeme, a Modital és a Dijamant étolajgyár. Ez azt mutatja, hogy Nagybecskerek jó úton halad. Az újabb beruházók érkeztével ezek a mutatók még jobbak lesznek. Remélem, hogy a munkanélküliek száma tovább csökken, és Nagybecskereken négy-öt év múlva mindenkinek lesz munkahelye – mondta a gazdasági kamara elnöke.