2024. április 19., péntek

Felfüggesztették tiltakozásukat a svájcifrank-hitelesek

Vučić: A jövő péntekig megoldást javasolunk a devizahitelesek problémájára

A jelek szerint lesz foganatja annak, hogy az államfőhöz fordultak azok, akik svájcifrank-alapú lakáshitelt vettek fel és pórul jártak, mert már elviselhetetlenül nagyok a törlesztőrészleteik. A napok óta a belgrádi Legfelsőbb Semmítőszék előtt tiltakozó polgárok között tegnap megjelent Aleksandar Vučić elnök, és megígérte nekik, hogy az állam egy hét leforgása alatt megoldást javasol ügyükre. Arra kérte őket, hogy addig hagyjanak fel a bíróság előtti tiltakozással.

– Készek vagyunk megvitatni, hogyan segíthetünk ebben a 16 800 ügyben, vagyis mindazokon, akik svájci frankban adósodtak el. Megnézzük, hogyan válthatjuk át ezt az adósságot euróra, és hogyan vehetné át ezt részben az állam. Azokról van szó, akik a többieknél nagyobb fizetőképességgel rendelkeznek, így máig sikerült fennmaradniuk. Persze, mindez nem segít azokon, akiket már kitettek a lakásukból – mondta egyebek között az államfő.

Megjegyezte: tény, hogy annak idején a szerződéseket maguk a felhasználók, a polgárok írták alá. Az állam részben felelős ugyan, de nincs ott az aláírása „sem Đelićnek, sem Đilasnak, sem Jelašićnak”. Az elnök azért arra is felhívta a figyelmet, hogy az egykori miniszterek, bankkormányzók voltak azok, akik a biztonság benyomását keltették a polgárokban, s ennek alapján úgy döntöttek hogy nyugodtan felvehetnek ilyen kölcsönt. Közölte az érintettekkel, hogy a számítások szerint az államnak a frankhitel-ügy rendezése mintegy 120 millió eurójába kerülne, de kész tárgyalni a bankokkal. Mint mondta, Magyarország egymilliárd euróval oldotta meg ezt a problémát.

– Ha a Semmítőszék dönt, és segít abban, hogy a bankok kifizessék a 60-70 százalékot, akkor az állam kész 20-30 százalékkal segíteni. Nem tisztességes dolog, hogy valaki ennyi pénzt kifizet, és a végén nemcsak pénz, hanem minden más nélkül maradjon, ezért az állam segíteni fog, ezt azonban a bevételein a többi polgár megérzi majd. Az istenre kérem önöket, menjenek haza, és jöjjenek vissza a jövő pénteken, ha addig semmi nem történik, és ha akkor is elégedetlenek lesznek az állam viselkedésével, de ne éhezzenek és szomjazzanak itt – mondta Vučić, aki tegnap délelőtt 10 óra tájban jelent meg a tiltakozók között, teljesen egyedül, munkatársai nélkül. A rendőrség sem volt jelen.

A tiltakozók tapssal köszönték meg az elnök ígéretét, hogy az állam megkönnyíti nekik az adósság törlesztését. Keddig felfüggesztették a tiltakozást. Sonja Vujanović, a banki szolgáltatások felhasználóinak védelmére alakult központ, a GHF Srbija képviseletében, amely a nyolcnapos tiltakozást szervezte, a Beta hírügynökségnek elmondta, megvárják április 2-át, vagyis hogy hogyan dönt a Semmítőszék, és ennek függvényében határoznak további lépéseikről. Kedden ismét összegyűlnek a bíróság épületénél.

A CHF Srbija adatai szerint pillanatnyilag pontosan 16.814 polgár törleszti svájcifrank-hitelét, adósságuk a svájci valuta erősödése miatt hatalmasra nőtt. 2005 és 2011 között több mint 22 000 szerbiai polgár vett fel ilyen lakáshitelt.