Böjtmás havi naplójegyzetek

Lakadalmazna az ördög

Péter László

2019. március 27., 18:55

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria 

10. rész

A lakadalmas szent

„Elbujdosnék, de nincs kivel,
Kënyerem sincsen, hogy mivel,
s kérnék kőccsön, de nem adnak,
Mert tudják, hogy szëgén vagyak.”
(Bukovina, mit vétëttem…)

Pétër László: Öreg kajtár

Pétër László: Öreg kajtár

Mintha Isten akarata lett volna minden, mi addig volt. S mintha egy csapásra elengedte volna a kezüket, mostanra szürke köd ereszkedett le, búbánat telepedett az ötfalura. A Szucsáva s a Szeret folyócskák még ölelgették, dédelgették volna, de a nép megelégelte a nincstelenséget, és kezdett kibontakozni a két folyócska karjai közül. Elszakadtak a népek is egymástól: ki honn maradt, ki elment szerencsét próbálni. De aki elment, hogy immár ne találkozhasson, többé sose láthassa Bukovinát! Innentől kezdve jobbadára már csak a katolikus templomot látogatta a nép, a reformátusok szinte mind egy szálig felkerekedtek, mutatóba is alig maradt valaki. Így aztán se ezek, se azok nem dicsekedhettek. A telepesek csak a kisharangot vitték magukkal, hogy az új hazában legalább az emlékeztesse őket a szülőföldre. De mindenki megsiratta: az is, aki elment, az is, aki veszteg maradt. Akkoriban, a kivándorlás előtt aszályos évek voltak. Pont nehezen termett meg minden: még a zöldség s a gyümölcs is a kártevők prédájává vált. Majd utána béütött két igen bővizű esztendő: annyi eső zúdult a falvakra, hogy mindenütt elárasztotta a határt, s nagy hibókban járkáltak az emberek. Még vetni sem lehetett! Fogadjistenben, a templom alatti lapályban húzódó patakocska a füstös gödörben húzódott végig, ott, ahol a falu gyümölcsöse is volt. De akkor az nagy hirtelen úgy megduzzadt, hogy néhány alsóbb házat magával sodort. Még jó, hogy időben észlelték: jő az ár! S a szerencsétlen családok mind felkotródtak a domboldalra. A templom előtt bőrig ázva nézték végig a pusztulatot, ahogy a nehezen összeguberált vagyonkájukat felemészti az esőlé. De akkorra már az egész falu sírdogált, hogy még a bukovinai eleségük, a Bukovinában bőven termő pityóka s a capuj hagyma is, mit a legszegényebbek miatt teremtett a Jóisten, mind egy szálig kirothadt a földből! 

Fogadjisten felett, Istensegítsen meg épp ellenkezőleg, egy igazi hegy díszelgett! Kopac-hegynek mondták, mert amikor a két testvérfalut Mártonffy Mór „venyigés” pap segítségével a moldvai Somoska székelyeivel betelepítették, kellett a fa az építkezéshez. A falu névadója a szép beszédű öreg Kajtár Lőrinc volt, aki hetvenéves korára veszítette el Madéfalvánál a két fiát s a feleségét: „Én Uram, én Istenem! Aki elvëtted az én két szép fiamat, és aki öregségëmre nyakamba zúdítottad a sok unokát, Te, aki a sok bujdosás keserű kënyerit nekünk osztályrészül adtad, csak Te tudod ëgyedül, hogy mire vót ez nekünk jó! Engedd mëg, Uram, hogy e helyën véglegës mëgnyugvást találjak! Én azt kívánom, hogy e helység a Te áldott szent nevedtől nyerje a nevit, és lëgyën: Istensegíts!”

A székelyek akkor kinézték az összes fát a hegytetőn, s olyan tarvágást csináltak ott, hogy száz év elteltével sem tudott visszakapaszkodni az az erdő. Na, onnan zúdult le most az esőlé a falura! De itt nem tehetett oly nagy kárt, mert annak az egyetlen Hosszú utcáját nem pont a hegy alá s valami gödörbe, hanem okosan a Csere-tető aljában fekvő magasabb részére építették. De az áradat még ott is megfenyegette a népet! A falu főutcájára sodort le néhány törpefenyőt, s egészen a templom elé tolta a sarat és a hordalékot. Csak ott állt meg világcsudájára, s épphogy belökte Lázár boltjának ajtaját!

Pétër László: Öreg kajtár, vázlat

Pétër László: Öreg kajtár, vázlat

Aki ezt égi jelnek hitte. Lázár jó ember, egész életében nagy istenhívő volt: mindenkin segíteni igyekezett. Most mégis egyik napról a másikra mindjobban ment tönkre a boltja. Jó kereskedő volt, s jószívű. Családja nem volt, mert ugyan kinek kellett akkoriban egy sánta ember? Így az egész falut a saját rokonának tekintette, segítette. Viszont a kuncsaftjai teli voltak tartozással! Kunyeráltak, ígérgettek, csakhogy alig törlesztették az adósságaikat. A két-három szűkös esztendő alatt Lázár boltjának a tartozásfüzete úgy megvastagodott, mint valami falu krónikája. Záróra után már egy ideje nem a pénzét számolgatta, csak a duzzadó tartozások hiányzó összegeit. Márpedig abból megélni neki sem lehetett! Ezért Lázárt a vevők tömeges elvándorlása jobban izgatta, mint az átlagembert. A Kopasz-hegy nélküle is csak úgy meredezett, sóhajtozott. A falu kezdett elnéptelenedni. Az elvándorlók listájára feliratkozott sok népes család: Ambrus, Barabás, Bartis, Bot, Borbándi, Domokos, Fülöp, Győrfi, Kató, Lovász, Makrai, Miklós, Nagy, Nyisztor, Sánta, Szabó, Tamás, Tusa meg Urkon, Váncsa és mások. Na, azok már örökre adósok maradtak volna neki! Látta Lázár, hogy úgy semmi értelme a boltjának. Akkor gondolt egyet, hogy ő majd az adósai után megy! De hogyan? Még szekere sem volt, amire felpakoljon! Nevették is keservükben az emberek: „Lázár, Lázár, ne légy olyan balga! Hát ha itthon nem tudjuk mëgadni, hogy tudnánk mëgadni a tartozást az idegën fődön?” 

„Avval, tük ne ës törődjetek!”

Amikor Lázár hírét vette, hogy maholnap megindultak a telepesek, hirtelen elhatározásra jutott. Összecsomagolta a holmiját, egyszerre csak kinyitotta a bolt ajtaját, s elkezdett kiabálni: „Embërëk, ma ingyen elvihetitëk a boltból, amire szükségëtëk van!”

Már azt hitték, megzavarodott: de nem:

„De csak ëgy fëltételvel: ha ingëm ës magatokval visztëk!!”

Na, akkor elé tódult a nép, jártak a csudájára. S persze a boltból mindenkinek kellett valami. Elég gyorsan ki is ürítették. Aztán előkerült a pálinka, s áldomást ittak, amivel megkönnyítették a falutól búcsúzást. Megéljenezték Lázárt is. Őt is szekérre ültették: úgy ment ki Bukovinából, mint valami lakadalmas szent!
Mire Belzebub a hírét vette, hogy Istensegítsen ingyenosztás van, s Andrásfalváról átsántikált, már egy szál gyufát sem kapott. Tőle származik a mondás: „Na, bézárta Lázár a bótot, s még lakatot se tëtt az ajtajára!”


pityóka: krumpli

capuj hagyma: vastag szárú hagyma

Mártonffy Mór, a „venyigés” pap: A madéfalvi veszedelem után Moldvába kibujdosott székelyek minoritás plébánosa, az ő vezetésével alapították 1776 őszén a bukovinai Istensegíts falut. Négy más bukovinai magyar faluban is ő létesítette az iskolát. A „venyigés pap” ragadványnevet azzal érdemelte ki, hogy Erdély és Moldva szőlőtermő vidékeiről szőlőoltványokat hozatott, így ő volt megalapítója a bukovinai szőlőtermelésnek is.



Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége