2024. március 29., péntek

Előre be nem jelentett látogatásra Afganisztánba érkezett Federica Mogherini

Előre be nem jelentett afganisztáni látogatásra érkezett kedd reggel Federica Mogherini, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője, aki az afgán vezetőkkel folytatott tárgyalásai során kiemelte: az EU támogatja az "afgánok vezette" béketárgyalásokat.

Abdullah Abdullah afgán kormányfővel tartott találkozója során, amelyet az afgán állami televízió élőben közvetített, Mogherini azt mondta, a látogatás fő célja, hogy kifejezze támogatását az afganisztáni békefolyamattal kapcsolatban.
Mogherini a nap folyamán találkozott Asraf Gáni afgán elnökkel is. Megbeszélésük után újságíróknak hangsúlyozta: a békefolyamatban, melynek célja, hogy véget vessen az országban 17 éve dúló fegyveres konfliktusnak, az afgán kormánynak kell vezető szerepet vállalnia. Egyúttal leszögezte azt is, az EU egy "afgánok vezette, és afgánok által szervezett békefolyamatot" tart kívánatosnak.
Bejelentette azt is, hogy az EU szükség esetén segít biztosítani a későbbi békemegállapodások során kötött megegyezések végrehajtását.
Elmondta, hogy az Európai Unió mindig is az afgán nép oldalán állt, és csakis az ázsiai ország békéjét, biztonságát és fellendülését tartja szem előtt.
Hozzátette azt is, hogy az Európai Unió kiemelten fontos ügyként kezeli a nők, a gyerekek és a kisebbségek helyzetét az országban.
Mogherini mindössze két héttel az Egyesült Államok és a kormányellenes tálibok közti béketárgyalások ötödik fordulója után látogatott Afganisztánba. A folyamat jelentősen felgyorsult azóta, hogy tavaly szeptemberben Zalmay Khalilzadot nevezték ki az Egyesült Államok afganisztáni és pakisztáni ügyekkel foglalkozó különmegbízottjának. A szélsőséges csoport azonban továbbra is elutasítja, hogy közvetlenül tárgyaljon a kabuli vezetéssel, amelyet Washington bábkormányának tart.