2024. március 29., péntek

Maradék maradéka

Nagy érdeklődés mellett mutatták be szombaton este Maradékon a VMÚE új kötetét

Zsúfolásig megtelt a maradéki Petőfi Sándor Művelődési Egyesület székháza szombaton este a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesülete legújabb, Maradék maradéka című kiadványának ünnepélyes bemutatóján, amelyen a külhoni magyar újságíró-egyesületek együttműködése jegyében jelen voltak a VMÚE legutóbbi nyári riporttáborában részt vevő erdélyi újságírók is.

Léphaft Pál, Ambrus Attila, Tóth Lívia, Stanyó Tóth Gizella és Bögözi Attila a könyvbemutatón (Fotó: Horváth Szabolcs)

Léphaft Pál, Ambrus Attila, Tóth Lívia, Stanyó Tóth Gizella és Bögözi Attila a könyvbemutatón (Fotó: Horváth Szabolcs)

A könyvbemutató kezdetén Berta Géza, a Petőfi Sándor Művelődési Egyesület elnöke üdvözölte az egybegyűlteket, akiket ezt követően Halász Dániel maradéki református lelkész és Máriás Endre, a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesülete elnöke is köszöntött, a rendezvény folytatásában pedig a kötet jelenlévő szerzői ismertették a kiadványt. A Magyar Nemzeti Tanács támogatásával napvilágot látott Maradék maradéka című kötet ugyanis a VMÚE 2017-es riporttáborában készült írásokat öleli fel, amelynek során a résztvevők egyéb települések mellett Maradékot is felkeresték. A könyvbemutatón a vajdasági újságírók közül Léphaft Pál és Tóth Lívia, a VMÚE két alelnöke, valamint Stanyó Tóth Gizella, a Magyar Szó nyugalmazott újságírója, az erdélyi vendégek közül pedig Ambrus Attila, Ambrus Melinda, Bakó Zoltán, Bögözi Attila és Farkas-Ráduly Melánia beszéltek a táborban szerzett élményeikről, valamint annak a közösségmegtartó és közösségépítő munkának a fontosságáról, amelyet a riportok készítése során maguk is megtapasztaltak, Klemm József, a VMÚE elnökségi tagja pedig a külhoni magyar újságíró-egyesületek között megvalósuló együttműködési törekvések jelentőségét taglalta, amelyeknek köszönhetően a VMÚE riporttáborai és az ott készült szövegekből született kötetek, valamint egyéb projektumok is megvalósultak az elmúlt évek során. A könyvbemutató végén a házigazdák nevében Berta Zoltán mondott köszönetet a vendégeknek és a megjelenteknek, majd az összejövetel jó hangulatú mulatsággal zárult.

A rendezvényen egyebek mellett az is elhangzott, hogy már folynak az előkészületei a VMÚE idei, sorrendben negyedik riporttáborának, amelynek helyszíne a tervek szerint Törökkanizsa lesz, ahova a Kárpát-medence minden részéről érkeznek újságírók. A résztvevők a községhez tartozó kistelepüléseket is körbejárják majd, bepillantást nyerve a község lakosságának életébe és mindennapjaiba is.

A Vajdasági Magyar Újságírók Egyesülete rendezvényei nemzeti jelentőségű vajdasági magyar rendezvények, amelyek a Magyar Kormány Miniszterelnöksége Nemzetpolitikai Államtitkársága, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. és a Magyar Nemzeti Tanács támogatásával valósulnak meg.