2024. április 20., szombat
NBA

Szlovén közbenjárás az első helyért

Hosszú idő után visszavette – legalább ideiglenesen – a nyugati a vezetést a Denver (49/22), s ehhez pályára sem kellett lépniük Nikola Jokićéknak. Az eddig éllovas Golden State (49/23) ugyanis a főcsoportban váratlanul rosszul (13.), 29/44-es mutatóval álló Dallast fogadta, és hatalmas meglepetésre a szezon legsúlyosabb vereségét szenvedte el (91:126).

A címvédő sztárcsapatnál edzői döntés miatt nem játszott Steph Curry, de az irányítógéniusz hiánya sem magyarázza a hatalmas pofont. Ezt sokkal inkább foghatjuk a túloldali bravúros teljesítményre: a húszéves Luka Dončić kevesebb mint három negyednyi játék alatt 23 pontos tripla dupláig jutott (11 lepattanó, 10 gólpassz), s a szlovénnak jól besegített az NBA pontszerző-örökranglista 6. helyén álló Dirk Nowitzki – a német veterán 21 pontot szórt, ebből 5 hármast.

A Denver legutóbb New Yorkban nyert, Jokić 21 pontot és 17 lepattanót jegyzett. Éjszaka az egyik legjobb védekező gárdának számító Indiana otthonában játszottak, itt már kikaptak, s közben a Golden State verte a Detroitot, ezért ismét hajszállal a második helyre szorultak.

Hiába nyert sorrendben kettőt a Sacramento, legutóbb a Phoenix ellen (112:103), Bjelicáéknak (36/36) nincs már valós reményük befogni a nyolcadik San Antoniót (42/31).

Keleten továbbra is a Milwaukee (54/19) vezet a Toronto (51/22) és a Philadelphia (47/26) (Marjanović) előtt.

ABA-liga

Vezet a Zvezda

Csak hosszabbítás után tudta megverni a Crvena zvezda a Partizant a regionális ABA-liga elődöntőjének első meccsén. A piros-fehérek hamar tízpontos előnnyel vezettek, amit a Partizan a félidőre szinte teljesen ledolgozott. Sőt, nem sokkal később már ők vezettek hasonló különbséggel, de ez is elolvadt. A rapszodikus meccs 85:85-tel zárult, s a hosszabbításban a Zvezda játékosai voltak precízebbek (106:101).

A másik ágon a Cedevita és a Budućnost ma este kezdik a küzdelmet.